Cságoly Ferenc: Műemlékvédelem: kérdések és felvetések

2017. február 11. 21:06 - mB

csf_muemlek.jpg

az előadás megnézhető/hallgatható itt! (egészen különös kép/hang-kezeléssel...)
lásd még a témában: Múlt, műemlék, mírosz - Déry Attila írása;

Cságoly Ferenc előadása az MTA-n is és most is tetszett. Az tetszett benne, hogy meglepett: a szokásos építész rutint vártam, de nem azt kaptam, hanem azt, hogy bevállalta, megpróbálja megérteni a nem-építészek gondolkodását a ma divatos "visszaépítések" mögött. Aki ismeri CsF építészeti ízlését, tudja, hogy ha ő a tervező, Füzér nem így néz ki. Nem azt mondta, hogy Füzér "tetszik" neki, hanem azt illusztrálta különféle példákon keresztül (lsd. az előadást az archívumban), hogy a mai tudományos és racionális szemlélet - a műemlékek esetében is - az emberi lényeget szintén meghatározó érzelmi viszonyulást mellőzi. Az érzelmi viszony erősödését látja a ma szaporodó, többé-kevésbé historizáló újraépítések mögött. Hajnóczy Gyulára utalva felvetette a "hiteles" megközelítés helyett a "hihető" fogalmát.

Fontos volt Feld István előadása is:

... ő régészként nem zárkózik el eleve a kiépítéstől, bár nem lelkes, és számtalan szakmai ellentmondást és buktatót sorolt, amelyek kétségessé teszik az ilyen jellegű megközelítések értelmét. Mégsem az indulatos félresöprés, hanem a problémák megfogalmazása a célja. (Masznyik Csaba szubjektív beszámolója)

7 Csányi Vilmos
10 egyszemélyes csoport
11 a tudomány töredezése
15 értelem és érzelem
22 Salamon torony, Visegrád
25 Altes Museum
31 Zsámbék
37 Izumo taisa szentély
38 48 m magas
40 három magasság, 1744
41 Tákos
43 a nagypapa bicskája
44 hitelesség
45 Varsó
47 Albrecht Dürer lakóháza
50 a legnagyobb fachwerk ház
53 Hajnóczy Gyula – hitelesség/hihetőség
60 Füzér

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tarsas2010.blog.hu/api/trackback/id/tr1112184646

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása