Következzen egy épület, ami igazi áttörést jelent irodaépület-fronton – ebben a magát valamiféle elképzelt gazdaságosság és reprezentáció pozíciójába elsáncoló, anyaghasználati és szerkezeti tökélyre törekvő, de térhasználatában a legkedvezőbb nettó és bruttó alapterületarány paradigmáján túllépni nem képes műfajban.
"...direkt fényképeztem neked a múlt héten Amszterdamban. Olyan csoda médiahatóságuk, illetve épületük van, ott szeretnék dolgozni... érdekes terek, tele gondolattal, nagyjából az élhető és életszerű transzparencia jegyében.
Európa olyan ellentmondásos, egyszerre annyira otthonos és emberszerető, és életigenlő, meg élhetetlen, bürokratikus, és tétova. Ez persze messzire visz, de most ez foglalkoztat nagyon."
(egy barát levele, ennek nyomán született a fordítás)
- forrás: Villa VPRO, Hilversum - in: Hertzberger: Space and The Architect; képek: internetszertéből;
A VPRO távközlési-szervezet új épülete abban az értelemben villa, hogy nincs két négyzetmétere, ami azonosan lenne kialakítva. Az irodaépítészet térszervezésének minden kliséje eltűnik itt, kivéve egyet: a pillér-rasztert. Ez megmaradt a távoli múlt alig észrevehető, majdhogynem kezdetleges maradékaként, és tényleg ez az egyetlen hagyományos rendszer ami ebben a szabályszegő tervben valamiféle fogódzót jelent. A födémeknek nincs szabályos rendje, semmi olyasmi, ami a kereteken belüli ismétlődő egységekre emlékeztetne. Az épület a természet egy megzabolázatlan elemének tűnik, a szemeink előtt kibomló, a homlokzati határokig tartó és folyamatosan egymásba alakuló téri világnak. Az át- és kilátások az egy egyik meglepetést okozzák a másik után. Rengeteg izgalmas pillanat adódik, mint az ingatagnak tűnő hídon való átkelés egy „szoroson”, vagy a szintek helyes-völgyes belső tájain való ereszkedés és emelkedés: a téri gazdagság váratlan örömökkel ajándékozza meg a felfedezőt.
Az épület rendjét maga a sokarcúság jelenti; itt minden lehetséges, és bizony van is jópár meglepetés a tarsolyában. Hogy a különböző technikai „rétegek” a saját belső racionalitásukat elégítik ki, az az egyes rendszereket ismertető tervlapokról jól leolvasható. A megépült valóságukban ugyanakkor olyan összetett egymásra-rétegződést mutatnak meg, ami már semmit nem érzékeltet az egyes alkotóelemek eredeti rendjéből (ez épp fordítottja annak, amit egy többszólamú zenedarab kottalapján látunk, ahol az önálló szólamok csak együtt megszólalva nyernek értelmet).
A hátrahúzott tárgyalókat leszámítva az épület funkcionális terei az ötvenes évek irodaterületeinek hegy-völgyes, szabálytalan variációi (bár bizonyos korlátokkal ugyanez érzékelhető olyan korábbi példáknál is, mint Frank Lloyd Wright Larkin Buildingje vagy a Johnsson Wax Irodaháza). A VPRO villa esetében a kulcsszavak a kényelem, a laza hangulat, a káosz és a kommunikáció. Az egyetlen átfolyó, kaszba-szerű munkatér zabolátlan és túláradó, mintha nélkülözne bármiféle rendet. A modern hitvallás leglényegéhez visz közel, hogy itt bármit nem csak hogy meg kellene, de meg is lehet tennünk.
Jól látható, hogy a „táj” (vagy még inkább a „természet”) metafora csak a derékszögű rendben lecsapott tömbön belül értelmeződik, a homlokzaton úgy olvashatóak le a metszet szintjei, ahogy a sziklából kimetszett kőtömbök rétegei válnak láthatóvá a vágás felületén. Nem jelenik meg a környezetbe való simulás szándéka: inkább mintha a táj egy metszetét látnánk, valami demonstrációs modellt vagy talajmintát. Ugyanez a helyzet az OMA Educatorium épületével Utrecht-ben, aminek a teljes anatómiája legjobban az utcáról tárul fel.
Itt Hilversumban a homlokzat a hajtogatott, átlyuggatott belső esetlegesnek tűnő, meglehetősen szószerint vett szelete, kívülről így a „véletlen” lesz meghatározó. Az épületet nem a külső megjelenés, hanem a belső tér alakítja, ahol a szabadság és az átlátások uralkodnak: ebben a tekintetben egy tipikus holland tradíció továbbörökítése.
A VPRO elhelyezkedése
Az előkészítő tanulmány első, tájrendezési része (Deelplan IV) rögzítette a Villa ideális helyét. Az akkori Holland Távközlési Társaság (NOB) területe, a lankás domboldal, a káprázatos természeti környezet igazán idilli helyszín.
Az akkori szabályozás határozta meg a beépíthető épületkontúrt és a 18 méteres maximális épületmagasságot: fontos volt hogy a ház ne zavarjon bele a közeli hegy (Hilversum Heuvel) tetejéről feltáruló látványba.
A magassági korlát rajzolta meg tehát az épület tetejét. A Villa által elfoglalt természeti tájat a tető hangamezőként adja vissza. Ez alatt a tető alatt jelenik meg a hat „réteg”, mint valami rámpák és fennsíkok alkotta geológiai formáció. A tetőt a parkkal az épületen átsuhanó belső utak sorozata kapcsolja össze.
