Smithson: Spirális móló

2013. január 27. 16:36 - mB

Tudatosan hagyunk nyomot környezetünkön: ez is megkülönböztet más élőlényektől. Mi is meghatározzuk ugyan területünket, kerítéseket emelünk, határokat húzunk, viszont tudunk gondolkodni, és ez sarkall bennünket a többi élőlény számára értelmetlen nyomhagyásra, amit - ha magas szinten és kellő megszállottsággal űzzük - művészetnek nevezünk.

- bekezdésválogatás Robert Smithson munkái kapcsán (források alul) -

A civilizáció hajnalán azonban nem létezett sem a művészet fogalma, sem a magatartás, amellyel megközelítjük, pedig amit ma művészetként értelmezünk, formai megjelenésében már akkor része volt létünknek, csak más funkcióval. A természettel való szoros együttélésünk megnyilvánulása volt, a világ megértésére irányuló szakrális tevékenység. Ez a bölcs együttélés alakult át parazita "belőle-éléssé", a szakrális nyomhagyás pedig művészetté.

Az amerikai Robert Smithson (1938-1973) a huszadik század képzőművészetének egyik kulcsfigurája. A "föld-szobrászat" vagy land-art egyik megalapítója, legismertebb alkotása a Utah állambéli Spirális móló.

1957-ben költözik New Yorkba. Itt kezd képzőművészetet tanulni, előbb az expresszionizmus, majd a pop art érdekli, de 1962-től írni is kezd, a legizgalmasabb avantgárd lapokba. Így barátkozik össze az akkor tetőponton álló minimal-art legjelentősebb művészeivel: Dan Grahammal, Sol LeWitt-tel és Donald Judd-dal. 1966-tól előbb olyan csoportos kiállítások résztvevője, mint az "Earth Art", majd az 1972-es kasseli Dokumenta V. önálló kiállítója.

A pályafutásának egy pontján Smithson (valószínűleg a Yale egyetem ösztöndíjával) Mexikóba utazott, ahol a maja és azték emlékeket látogatta meg. És mivel tért vissza (és vegyük észre a turista és az utazó közötti különbséget): egy régi, még működő, de már erősen pusztulásnak indult hotelről készített fotósorozattal. Smithson az entrópiát mint esztétikai kategóriát fedezte fel. Ebből az koncepcionális kiindulásból készült tragikus halála elott egyik legfontosabb munkája: a Spirális móló.

A Spirális mólóval Smithson valami olyasmit valósított meg, amit még soha, sehol, semmikor semmilyen más művésznél nem tapasztaltam: anélkül tudja bemutatni a koncepció-anyagot, hogy akár az anyag, akár a koncepció vonatkozásában kompromisszumot kellene kötnie. (ehhez a Van Gogh Napraforgók című képe van a legközelebb, ami mintha - de nem teljesen - a napfény materializációja volna. Nem tudom, Smithson ezt hogy tudta elérni. Talán azzal, hogy nem pusztán egy koncepcióval, hanem egy általános törvénnyel foglalkozik; de a Spirális móló - maga a tárgy - nem pusztán az entrópia megjelenítése: maga az entrópia. A Spirális móló egy olyan hely (és a muvészek egyre több ilyent hoznak létre), ahová eljutván a látogató egy egyetemes szentség tanúja és megtapasztalója lehet: ebben az esetben nem másnak, mint a termodinamika második tételének. És ezekre a legkülönbözőbb turisták által látogatott helyekre a hely szelleme visszatér - és ott is marad.

Nagyobb térképre váltás

Ott.

Az építésének idején a vízszint az aszály miatt szokatlanul alacsony volt, a víz néhány év múlva aztán visszatért a szokott szinthez, a móló így három évtizedre a víz alá került. Az újabban ismét előforduló aszályok miatt 1999-ban újra felbukkant és teljes egészében láthatóvá vált. 2005-ban a környező hegyekben bekövetkezett rekordméretű hóesés következtében a tó vízszintje ismét megemelkedett és részben ismét eltemette a mólót.

Egy másik land-art munka: "Broken Circle", Emmen, Hollandia, 1971 nyara:

Fantasztikus műveltséggel állt a legismertebb jelek föld-változatának megalkotásához. A texasi sivatagnak egy csak a térképen fellelhető "seholi" helyén épített egy rámpát 1973-ban - annak építés közbeni fényképezésekor repülőgép-szerencsétlenség áldozata lett. Az entrópia beépült a(z élet)műbe.