Elődök öröksége: Duna Terasz

2010. október 03. 01:25 - mB

Előre is elnézést kérek, a honlap hagyományaitól eltérően korhatáros publikáció következik.

Hogy a borzalom a főoldalt ne csúfítsa el, ezért választottam inkább Paz Vegát nyitóképül - a Duna Terasz Lakópark alaprajzait kiskorúak, gyenge idegzetűek, labilis idegzetűek kérem, kerüljék el!

Az épület két alaprajzából válogattam, teljesen önkényesen, a korábban megszokott kiemeléseket sem alkalmazom most; egy igazi ínyesmester nyilván örömmel kalandozik rajtuk mindennemű grafikus hangsúly nélkül is.

1. Minigolf lakáska: igazi városi műfaj - a szűk középfolyosóból megérkezve a (valamiért lefalazott) "előszoba" (?) falán csattanunk, innen mandínerből pattanunk a konyhába (amit félig megevett egy akna):

2. Tetris-lakás: nagy ügyességre vall, hogy sikerült megtalálni a két (bárhol máshol amúgy elhelyezhetetlen) L-alakú szoba ideális helyét. Olyan sakkozóknak javallt erősen, akiknek kedvence a lólépés (figyeljük meg a centrális vécéelhelyezést is!):

3. Kis lakás pillérrel: akinek nincs háziállata se, az is együtt élhet valakivel: egy pillérrel. A pillér örök barát, a hűséget, a gondoskodást élethosszig megbecsüli - reggelizzen pillérrel, és magabiztosan indul a napja!

4. Pillérvariációk: a pillér (a reggeli után) itt önálló szerepre tör: jelentős oldalirányú kiterjedésével egy terjedelmes, sötét SEMMIT képes lekeríteni a lakásból - figyelemreméltó, hogy ebbe a SEMMIBE öt ajtó is nyílik!

5. Pillérvariációk, Opus 2: Bach Goldberg variációihoz hasonlóan itt építészeti, térképzési variációkat figyelhetünk meg - a fentihez nagyon hasonló pillér itt kerülgethető, nézegethető, akár le is lehet festeni pirosra (itt is: centrálvécé és csigafolyosó!):

6. Pillér-sokk: a pillér olyan, mint a szerelem: ott és akkor vág pofán, mikor legkevésbé számítanánk rá. Itt rögtön a belépés után tapadhat a homlok a betonra, a sokkot egy viszonylag fegyelmezett alaprajz-szervezés csendesíti le:

7. Pillér-dráma: a fenti téma sűrítettebb, kidolgozottabb megoldása. Itt az érkezési irányból el sem férek a pillér és a fal között, a választási lehetőségeim: 1.) vécéajtó; 2.) beszorulni a résbe; 3.) a konyha. Vegyük észre, hogy ez utóbbi a körülményeknek köszönhetően milyen drámaian valósít meg egyfajta menedék-jelleget:

8. Társas magány: itt két hálószoba is kapott önálló pillér-lakótársat - mi sem bizonyítja jobban az eszköz építészeti erejét. Az ebben rejlő lehetőségek további kiaknázása már túlontúl olcsó eszköz lett volna, a bejárat utáni sötét SEMMIT így itt válaszfal határolja:

 

9. Variáció SEMMIre: igazán ötletes az előzőek után: a lakás közepén egy akna dönget végig, a súlyponti SEMMI így új keretek között valósulhat meg (a pillér-semmit birtokló tulajdonosok jöhetnek látogatóba):

10. Előszoba-pillér - a 6. számú megoldás, itt már kiviteli szinten: érdemes megfigyelni, hogy a pillér NAGYOBB lett. A Rolling Stones nyomdokain: "Paint it Black":

A rajzok forrása az építészfórum - a fotóktól most eltekintenék, így is úgy érzem, feszegetjük a 18-as karika határait.

*

Felmerül a gondolat, mit is lehet egy ilyen házzal kezdeni - mert persze az igazi fájdalom az, hogy ez megépült, hogy (sajnos tényleg) ez a mentalitás és színvonal jellemzi a mai épitőipart, és hogy ennek a felelőssége mégsem hárítható másra, csak az (egy korábbi példához hasonlóan itt is igen neves) építészre. Sajnos nem mondható kirívónak - manapság majdhogynem ez a normális...

Érdekes egyetemi feladat lenne a meglévő vasbeton vázra MŰKÖDŐ lakásokat tervezni... Hogy valóban érdekes lesz-e vagy sem, nem tudom, de VALAMIT majd kezdenie kell az utókornak az ilyen és ehhez hasonló borzalmakkal - talán szerencse és lehetséges remény a dologban, hogy az egészen elképesztően szertelen felső szintekkel szemben a pincére (így az egész teherhordási rendszerre) fegyelmezett vázat kényszerít a parkolás...

feloldás:

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://tarsas2010.blog.hu/api/trackback/id/tr972340623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

edit1112 2011.03.20. 12:09:34

nem kell ma már érteni semmihez minden

minden xar eladható ha a kereslet nagyobb lesz mint a kínálat...........
már azt sem kell figyelembe venni, hogy ennyiből egy normális minőségű kétszintes családi házat is meg lehet építeni .... ez nem szempont a vásárlónak.
Ki az aki ki tudja találni, mit is akar? ..inkább válogatunk abban ami van és benyeli a békát..

krisztiket 2012.03.14. 15:31:38

hahaha, a legjobb a forras-oldalon levö epiteszeti leiras :) "jol hasznalhato lakasok" es tarsaik.

amugy viszont nagyon szomoru...

fkatt 2014.02.23. 11:16:05

két kérdésem lenne: miért veszik meg? mi viszi rá valakit, hogy egy ilyen lakást megvegyen? melyik az a részlet? mi az a hangulat? mi az az anyag, ami azt mondatja velük, hogy itt jó lesz élni? - ez egy kérdés volt. mert ugye, ha ezt mind eladják akkor az építész vállon csaphatja önmagát.... de leginkább az értékesítő bandát.

bocs van egy plusz kérdésem is: Szerintetek felrakták a rasztert és kiderült, hogy több lakás kell 3- al szintenként és már nem volt idő átszerkeszteni a rasztert? Vagy hogy alakul ki ez a helyzet?

végső kérdésem: miért jelenik meg? miért nem dugják el? kérik fel Christot, hogy takarja le valamivel, hogy ne látszódjék?

mB · http://frankzappa.blog.hu/ 2014.02.23. 16:54:05

@fkatt: milyen jó kérdések - és főleg hogy a "használói oldalról" fogalmazódnak meg: hogy a fenébe nem csap az építész kezére a piac, a vásárló, a befektető? Mondjuk főleg talán azért, mert a lakásépítés (az építőipar részeként) négyzetméterekben gondolkodik, nem lakás- vagy épülettípusokban; csak tőmondatokban megfogalmazódó igényeket állít és vár el.

De a kérdéseket érdemes továbbvinni:

- hogy nem lázad fel a vásárlóközönség hogy ez a kínálat, és sajnos a JELLEMZŐ kínálat?
- hogy nem dobja el a ceruzát az a számítógépes rajzoló is, akinek ezt le kell gyártania?
- de persze hogy adhat ki a kezéből és írhat alá ilyesmit egy építész?
- hogy közölheti egy szó nélkül mindezt az Építészfórum? (és szó nélkül közli, mondván hogy "ezt kaptuk", konkrétan el is mondják, ennél a cikknél is.)

Izgalmas lenne nyelvileg elemezni az épfórumon a társasházközléseket (Marina part, Corvin negyed, újpest, stb stb.): szinte CSAK a megjelenésről, a külcsínről szól (ami ettől persze még nem feltétlenül izgalmas, sőt), és pár félmondat odaböccentve a téri világról. Akárcsak itt is (szó szerinti idézet a tervezőktől):

"jó arányú, jól használható lakásokat kellett az akkori (2006-os) piaci igényeknek megfelelő arányban létrehozni, kellemes lakókörnyezetet kialakítani, aminek révén jól értékesíthető lakások jönnek létre"

A tervezők védelmére mondom, hogy nem állítják hogy sikerült.. ;-)
süti beállítások módosítása