• az Építész Szakkolégium interjúja György Péterrel (2011) - részlet; minimálisan szerkesztett változat. Forrás: 6b.hu - első rész | második rész | harmadik rész. Az illusztrációk az ebben a blogban hasonló témákat érintő cikkekhez tartoznak - linkként oda vezetnek.

Az építészet osztálytartalmát kell megváltoztatni. Rá kell mászni arra, hogy hogyan lehet mondjuk egy lakótelepet revitalizálni. Ez nem egy népszerű feladat. Mire gondolok: hogy Berlintől Halléig minden lakótelepi ház oldalára könnyűszerkezetes erkélyeket raknak. Nem egy nagyon vonzó feladat – látszólag. Szerintem viszont nagyon is vonzó. Tudják miről beszélek? Minden német lakótelep előtt ott van egy erkély – nem olyan nagy etwas és baromi jó: sokat mászkálok Németországban, hihetetlen erkélyek vannak. Őrületes kertkultúrákkal, teljesen lerobbant helyeken.

Drezdában voltam kint valamiért, ahol körülnézve nem mondaná meg senki, hogy lakótelepen vagyunk. Totál élhető városnegyedek vannak, és háromezer euró egy ilyen erkélynek az egy főre eső része: ez megfizethető. Erre rá lehetne venni embereket Magyarországon. Ha az építészek kijönnek abból, hogy ötvenmillió forint alatt nem állnak szóba senkivel, akkor találkoznak egy másik világgal. És a szabadságfokuk megnő.

Értik: a filmrendező, aki ötmillió forintból forgat, az sokkal szabadabb, mint aki kétszázmillióból. Ugyanez van maguknál: aki elvállal egy munkát két és félmilllió forintért, amit nem szeretnek elvállalni, mert nem erre tanították őket, mert a mestereik kétszázmillió forint alatt nem dolgoznak… Szerintem van egy hatalmas piac Magyarországon, ez az alsó középosztály, ami teljesen ki van hagyva ebből a városi térből. Nézzék meg, amit Szemerey Samu nagyon jól megírt a nyolcadik kerület projektről a Narancsban, az szerintem tök világos. Tehát: ledózeroljuk a várost, elküldjük a szegényeket az édesanyjukba, és a helyébe felépítünk egy ilyen felső-középposztálybeli rémálmot. Ez nem építészet: ez semmi. Az építészet az, hogy "oké emberek, mennyi pénzük van? Akkor most ennyi pénzből csinálunk valamit". És nem azzal kezdjük az építést hogy kidobom a szegényeket, és azután a gazdagoknak csinálok valamit: rémálom.

Panel - Kiss Laura és Plájer Judit 2011-es díjnyertes munkája

Azt gondolom, hogy sok millió magyar ember van, akire egyrészt nem igaz hogy nincsen pénze, nem igaz hogy nem szeretnének erkélyt… menjenek be egy ugyanilyen házba és nézzék meg hogy van pénzük: amint az egész épületet elhagyta a társadalom, ők az acél ajtók mögött elkezdik élni a saját életüket: kifestik kékre, vesznek művirágot, ilyen förmedvényeket csinálnak. Ezekkel az emberekkel meg lehet beszélni, hogy az életterük nem az ajtó mögött kezdődik, hanem a lépcsőházban.

Szerintem tényleg meg lehet beszélni: ha odamegy egy fiatal építész társaság egy lakótelephez és azt mondja hogy pályázzunk együtt, mi megcsináljuk önöknek a terveket és csináljunk erkélyt. Kizártnak tartom hogy ne lehetne megcsinálni - nincs élő ember, aki egy erkély nélküli lakótelepi lakásban rohadván el erre nem fogja azt mondani (miután húsz éve senki nem nyitotta rá az ajtót, effektíve senki) hogy rendben, csináljuk. Egyetlen egy ilyen minta van, az a szörnyű ház a napelemekkel – de az meg egy drága high-tech beruházás lett…

Az építészeknek meg kellene tanulni szegény emberekkel beszélni. Belátom: ez egy teljesen más szkill.

A középosztály most már szegény Magyarországon, ezt komolyan mondom. Sikerült az elmúlt tíz évben ezt összehozni. Az országban öt és félmillió ember dolgozik, és – nézzék meg az Octogontól az Átriumig a szép Házaktól a Hamu és gyémántig – kizárólag a Celebisztánról szól a mai magyar építészet. Erre mondom, hogy az osztálytartalma az ilyen vékony. Szerintem ez megengedhetetlen.

Igen, én valóban azt gondolom mint a Bauhaus: ki kell menni a néphez, ki kell menni a faluba, le kell ülni… Tele van az ország lerohadt kisvárosokkal meg falvakkal. Amiben mindben van pénz, nem igaz hogy nincs bennük pénz. És mindhez van pályázat, az EU ráadásul ebben a dologban nagyon kóser, csak ugye megint az van hogy le kell hajolni... egy másik politikai gazdaságtan mentén kell az életüket megtervezniük. Ez probléma: hogy egy építész mit gondol magáról: hogy társadalmi lény-e vagy sem – vagy akkor mondom durvábban: vagy baloldaliak lesznek, vagy nem lesznek építészek. Csak hogy kiélezzem.

A középosztály nem tudja, mi a társadalmi tér. Mert azt gondolja, hogy az én életem a 24 m² a kék ajtó mögött, és azon kívül a világot gyűlölöm. Ellenségek, tolvajok, odapisálnak a lépcsőházba. Tehát a huszonnégy négyzetmétert megvédem, és azonkívül nincs világ. Az a kérdés, hogy hogyan lehet rávenni ezeket az embereket arra, hogy megértsék azt amit public interestnek hívunk.

Ma erre egyetlen modell van: hogy ledózeroljuk őket, aztán jön egy EU pályázat amit összelopunk... nem egy gusztusos irány, igaz? Ezen kívül az marad, hogy be kell ebbe a dologba menni, erre mondtam ilyen pimaszul hogy baloldalinak kell lenni – tehát el kell kezdeni meggyőzni őket, hogy mi az ő érdekük abban, hogy nem 24 m²-e lesz, hanem egy háza.

Azt akarom mondani, hogy ez egy piac. Nem lebecsülendő, ez egy nagyon komoly piac. Nem igaz, hogy nem akarnák hogy az egész ház az övék legyen. Ha kivittük őket az udvarra, akkor az udvarról majd ki lehet vinni három házig, és akkor majd eljutunk az utcáig. Magyarán: a várost azt nem föntről foglalják vissza, hanem lentről.

Itt van a gang, ami működik – ha tudod hogy ki a szomszédod, akkor ott tudod hagyni a gyereket, meg tudod kérni erre-arra. Tehát iszonyatos mennyiségű előnye van: ezeket a házakat úgy építették a nagyvárosokban, hogy az emberek tudjanak beszélni egymással, hisz a gang egy társadalmi tér – olvassanak el egy Kosztolányi novellát, vagy a Hunyadi Sándorét. Ha lemész tejért, akkor hozzál nekem egy szalonnát. De ennek ugye vége. Ha azt tudnánk mondani, hogy ezt egy kicsit helyreállítjuk: nagyon vitális érdekei vannak annak, hogy az ember ne a saját lakását védje meg a betörőktől. Moszkvában olyanok a lépcsőházak, mintha háború lenne: vastag acélajtókon lehet bemenni, 14 jegyű kódot kell benyomni, és három melléütés után az egész rendszer leáll. Nem tréfa. Az önkormányzat biztosítja nekik – de ezt nem lehet megvárni. Ez rettenetes.

Ha most elmennénk a Hegedű utca környékére éjszaka, látnánk, hogy milyen jól élnek a szegélyek egy ilyen nyári este. Kint ülnek a házak előtt, kártyáznak, jól megvannak. Jelzem, egyébként egy teljesen világos polgári életformát élnek. Bent az udvarok mélyén ott élet van. Nem igaz, hogy mint egy Kassák-regényben mindenki részegen mászkál és késekkel kergeti a másikat. Elég komoly békében vannak. Csak az a kérdés, hogy hogyan tudsz oda bemenni.

És eközben ha végignézünk a berlini műegyetemen, akkor ott olyanokat találunk, hogy szociálpszichológia, meg kommunikációelmélet… közben megjegyzem, hogy én nem ismerek nyugat-európai egyetemet, ahol az emberek nem olvasnak Karl Marxot. Magyarországon ha könyvtárból ha kikérek egy Marx kötetet, akkor furcsán néznek rám: „Tanár úr, megint a Kádár-korszak?...” Nem: olvasom.

Csavarogjanak egy kicsit Németországban. Ott azért baromi sok okos gyerek él akik városszociológiával foglalkoznak és ezt csinálják. Az viszont probléma hogyha azt kérdezik hogy van-e Magyarországon okos és dinamikus városszociológia ami akcionista – akkor azt kell mondanom hogy nincs, én legalábbis nem nagyon tudok. Ez nagy baj.

Keletnémet panelrehabilitáció

Kelet-Berlinben ismerek olyan részeket, amik ebben az értelemben nagyon jók. És még: Drezdában. Tehát a volt Kelet-Németország egy jó példa (a nyugatot hagyjuk mert az szociálisan teljesen más), mert az eléggé hasonlít miránk. Elismerem, hogy amiről én beszélek, az egy bizonyos értelemben vett társadalmi budget nélkül nem megy. De azt gondolom hogy annyi EU pályázat van ami ezt a grassroot építészetet nagyon szereti. Nagyon szereti és erre baromi sok pénz van, amikre érdemes rámászni, mert én olyan pénzekre szeretek hajtani, ami túl kicsi ahhoz, hogy egy kormány elvegye. Az autópálya-pénzekre nem érdemes menni, tudjuk miért. De ki indulna rá egy ilyen erkély-sztorira? Mondjuk 4 erkély nyolc és félmillió forintos költséggel… hátha nem veszik észre! Alulmaradni az ingerküszöbükön és elsunnyogni, mint a repülőgépek a radar alatt – szerintem az egy jó projekt. Ezt egészen komolyan gondolom.

Amire maguknak szüksége van, az a direkt akcionizmus. Tök 68-as, nem? Mintha a nagypapájuk lennék. Igaz, ez nem egy baloldali évtized, ez egy nagyon nagy baj. Igaz, hogy a felhajtóerő az nincs mögötte.

Innen szép nyerni.

Húzzanak egy vonalat. Mint a baseball-nál: ott állnak a vonalon. Nem tudnak hova hátrálni. Lesz munkájuk? Nem lesz. Lesz munkájuk becsületesen? Az tuti hogy nem lesz. Úgy fognak élni mint egy Kassák reményben az építész, vagy mint a Mies, hogy megtervezi papíron, kijön, felépíti?. Okos megrendelőkkel, megbeszélve… hol van ilyen? It’s a dream. Beülnek a Fintához rajzolni…? Nem ez történik? Nincs hova hátrálni.

Nem tudom, és ezt tényleg nem tudom, hogy amikor Magyarországon valakinek van egy kis pénze, akkor az honnan szedi a mintát arra hogy milyet építsen. A Magyar Narancson kívül nem ismerek lapot, ami a magyar köz-tér kérdésével foglalkozna. Nem nagyon gondolom hogy a blogok a megoldás, az a maguk nemzedékének a sportja.

Szóval tudok-e egy olyan lapot, amiben egy egészen más társadalmi ideál jelenik meg. Mondjuk hogy lehet szegénynek lenni és építkezni. Ez egy teljesen nonszensz állítás Magyarországon. Hogy a szegénynek van joga építeni. És a szegény az nem szégyellnivaló nyomorult állapotot jelent, hanem hogy van ilyen… Minden angol film a gazdagokon röhög: mert ők alulról nézik, nincs angol értelmiségi aki szeretne a gazdagok közé tartozni - vagy ha igen, akkor letagadja.

Csak a középosztálytól fölfelé működik a magyar társadalom fantáziája. És ha az építészet ebből kiindul lefele, akkor egy beláthatatlan forradalmi tettet hajt végre. És van is rá egy modell, ez a Bauhaus. Azért a Bauhaus mögött mégiscsak egy szociális probléma van: az építsünk a szegényeknek, a kertváros: a suburb az nem a gazdagoknak épült… a Wekerle telep.

És most legalább azt lehet mondani hogy már nincsenek kommunisták, nyugodtan lehet baloldalinak lenni. A maguk nemzedéke szempontjából ez egy előny, nem? Már nincs Szovjetúnió, így azért mégis vidámabb baloldalinak lenni. Már azt értem baloldal alatt, hogy az ember azt gondolja, hogy a másik ember iránt felelősséget érez.