Az alábbi cikk az Archdaily-n a Pritzker-díj ürügyén megjelent írás részlete, általam (vastaggal) megjegyzetelgetve. Azzal a nagyon erős érzéssel, hogy ez az egész sztár-építészesdi az unatkozó építészsajtó kitalálmánya, és mint ilyen, engem roppant idegesít. Egy sportszeletért szívesen várok megfejtéseket arra nézvést, hogy valóban mit is jelent (már ha van bármi tartalma egyáltalán).
A Pritzker-díj - ami az építészekből
'79 óta sztárokat csinál (de milyen áron?)
- The Pritzker Prize: Making Architects “Starchitects” Since 1979 (But at What Cost?) - az Archdaily cikkének részlete;
A híresség-kultúrát persze nem igazán a jószándékú kulturális intézmények, hanem a sztár-mániás média generálja – hogy legyen elég híresség akiről aztán majd írhatnak. Valós persze a szerkesztőktől érkező ezirányú nyomás, talán abból a félelemből fakadóan hogy bármilyen más téma a celeb-kultúrára éhes olvasók elvesztéséhez vezet majd. Persze a fenti „sztár”-kultúra oldalvizén a kritikusnak jut egy kisebb celeb-státusz.
Tényleg létező lenne ez a probléma - és tényleg az építészeti sajtó problémája-e, nem pedig a szimpla bulváré? Pont most vetődik fel ez a kérdés mikor a legolvasottabb online építészeti magazin az az Archdaily, amelyik Chiléből (!) hangsúlyozottan a kisebb, a peremvidéken minőséget létrehozó irodákra helyezi a fókuszt?
Ebből következően a Pritzker-díj a média és támogatóinak dolgát könnyíti meg, akik a díjazottak listájára támaszkodva biztosak lehetnek benne hogy valóban világszínvonalú építészekkel van dolguk. A Pritzker-díj így garancia „sztár-státuszhoz” és hogy az általuk tervezett épületek különösen kiemelkedőnek tarthatóak. A veszély ebben az, hogy a díjazottság ténye miatt az emberek nem fognak komolyabban az építészetnek általában vagy egyes épületeknek konkrétan utánanézni: bátran támaszkodhatnak a kapott minősítésre.
A díjak már csak ilyenek - a "világ", a mindenkori átlagember felületességét ne a kiváló építészeken vagy a díjaikon kérjük már számon. Ilyen alapon senkinek nem kellene semmilyen díjat adni, hátha "elveszi a világ elől az önálló döntés felelősségét".
Ez az a pont ahol a Pritzker díj olyan környezetet örökít tovább ami az építészeti közéletre nézve egészségtelen: túl erős a megkülönböztetés győztesek és a hasonló kaliberű nem-győztesek között.
Hol jelenne meg ez a megkülönböztetés? Egyáltalán: biztos hogy tudja a világ (akár az építészszakma nagy része) hogy ki is Pritzker-díjas valójában? Fel tudnánk sorolni 8-10 díjazottat hirtelen?
A végső győztes – még ha szándékolatlanul is – maga a hírességesdi.
Vagy: az építészsajtó (helyesbítek: a bulvársajtó) - aki-ami ilyen cikkeket írhat ennek ürügyén. A vesztes meg az építész-szakma, aki-ami itt marad egy újabb felületes, általánosságoknál megmaradó cikkel és a közgondolkodásba mélyen beégő gondolattal (ld. még: "Bilbao hatás" és társai). Már ha hagyja ilyen módon tematizáltatni a gondolkodását.
Más építészeknél talán jobb kezekben levő nagyon keresett megbízások vagy lehetőségek így talán Pritzker-díjazottakhoz jutnak, ami tovább erősíti a „tervezői építészet” trendjét a címkézhető fogyasztási cikkekhez és termékekhez hasonlóan. A „ki” fontosabbá kezd válni mint a „hogy” és „miért”. Politikusok és impresszáriók különösen fogékonyak az ilyen személyiség-játékokra.
Igen? Tudunk olyan munkát mondani ami egy díjazotthoz jutott egy arra inkább méltó nem-díjazott helyett? Csak egyetlenegyet? Abban a világban amikor (szerencsére) a legnagyobb "sztárok" legfontosabb munkáinak nagyon nagy részét ma is pályázatokon szerzik meg, amikor a világ 100 legnagyobb építészirodája között csak elvétve találunk Pritzker-díjast (az első 20-ban az egyetlen Norman Foster szerepel, senki más), akkor valóban ez lenne a probléma? Nem mondjuk a fenntarthatóság, a szolidáris építészet, a túlnépesedésre adható válaszok, a barnazónák újrahasznosítása - stb.?
Nézzük meg közben a díjazottak listáját: ki lenne az akihez a díjazás után csak úgy ömlöttek a munkák, aki a díj megkapása után méltatlan megbízások sorához jutott, akinek az elismertsége a díj előtthöz képest a díjazás után valóban szignifikánsan megugrott? Ki lenne az?
A felvetés amúgy pont MA mulatságos, mikor az a Shigeru Ban lett a díj nyertese, aki az életét, szinte teljes építészeti működését tette fel a katasztrófa-sújtotta területek megmentésére (ahogy arra a méltatás nagy hangsúllyal ki is tér). A kérdés hazai bája, hogy az építészfórum az idei díjazottról a mai napig nem adott hírt, ahogy mintha elfeledkezett volna a 2011-esről is (Souto De Moura).
Ez korunk legégetőbb építészeti kérdéseinek egyike.
Komoly? Ez lenne A NAGY KÉRDÉS?
A díjazottakat ne hibáztassuk.
Na azért. Se a zsűrit, ha kérhetem - inkább azokat az újságírókat (például ennek a cikknek az íróját) akik elemző cikkek helyett ugyanúgy megelégszenek ilyen ordas általánosságokkal és felületességekkel, mint az általuk kárhoztatott "emberek", így általánosságban.
A Pritzker díj mindazonáltal talán más módokon is kommunikálhatná, mit tart a mai építészet legfontosabb kérdéseinek.
A díjnak nem a kommunikáció, de a minőség kiemelése: a díjazás maga a feladata: ezt tűzte ki maga elé, ezt teljesíti évről évre. Ezt értékelni, részletesen elemezni pont annak a sajtónak lehetne a feladata, ami - ehelyett - ezt számon kéri és nyammog a sztárságon. Ejnye.
A kiválasztás szempontjai változatosabbak lehetnének, kisebb figyelem kerülhetne arra hogy egyetértünk-e vagy sem az adott díjazott személyével. Létezhetne ehelyett egy Pritzker szimpózium vagy könyv, ami nem annyira a győztesre mint inkább a zsűri kiválasztási szempontjaira fókuszálna.
Hajrá! Neki kéne állni, meg kéne írni! Mi az akadálya?
A Pritzkernek lenne ereje ezt megtenni, hiszen a bizottságnak talán megvan a vágya hogy ellene dolgozzon annak a sztár-építészet jelenségnek amit szándékolatlanul is táplál.
...ahogy ugyanezt teszi a sajtó (ez a cikk is), holott a DOLGA pont az ellenkezője lenne (lehetne).
A cikk szerzője Laura Iloniemi, 15 éve foglalkozik építészeti írással, a tárgyban született egy könyve Is It All About Image címmel az Academy & Wiley kiadónál. Cambridge-ben tanult építészeti filozófiát és művészeti menedzsmentet az Ecole du Louvre-ban.
A cikk részlete ismét, most a megjegyzések nélkül:
(...)
A híresség-kultúrát persze nem igazán a jószándékú kulturális intézmények, hanem a sztár-mániás média generálja – hogy legyen elég híresség akiről aztán majd írhatnak. Valós persze a szerkesztőktől érkező ezirányú nyomás, talán abból a félelemből fakadóan hogy bármilyen más téma a celeb-kultúrára éhes olvasók elvesztéséhez vezet majd. Persze a fenti „sztár”-kultúra oldalvizén a kritikusnak jut egy kisebb celeb-státusz.
Ebből következően a Pritzker-díj a média támogatóinak dolgát könnyíti meg, akik a díjazottak listájára támaszkodva biztosak lehetnek benne hogy valóban világszínvonalú építészekkel van dolguk. A Pritzker díj így garancia „sztár-státuszhoz” és hogy az általuk tervezett épületek különösen kiemelkedőnek tarthatóak. A veszély ebben az, hogy a díjazottság ténye miatt az emberek nem fognak komolyabban az építészetnek általában vagy egyes épületeknek konkrétan utánanézni: bátran támaszkodhatnak a kapott minősítésre.
Ez az a pont ahol a Pritzker-díj olyan környezetet örökít tovább ami az építészeti közéletre nézve egészségtelen: túl erős a megkülönböztetés győztesek és a hasonló kaliberű nem-győztesek között. A végső győztes – még ha szándékolatlanul is – maga a hírességesdi. Más építészeknél talán jobb kezekben levő nagyon keresett megbízások vagy lehetőségek így talán Pritzker-díjazottakhoz jutnak, ami tovább erősíti a „tervezői építészet” trendjét a címkézhető fogyasztási cikkekhez és termékekhez hasonlóan. A „ki” fontosabbá kezd válni mint a „hogy” és „miért”. Politikusok és impresszáriók különösen fogékonyak az ilyen személyiség-játékokra.
Ez korunk legégetőbb építészeti kérdéseinek egyike. A díjazottakat ne hibáztassuk. A Pritzker-díj mindazonáltal talán más módokon is kommunikálhatná, mit tart a mai építészet legfontosabb kérdéseinek. A kiválasztás szempontjai változatosabbak lehetnének, kisebb figyelem kerülhetne arra hogy egyetértünk-e vagy sem az adott díjazott személyével. Létezhetne ehelyett egy Pritzker szimpózium vagy könyv ami nem annyira a győztesre mint inkább a zsűri kiválasztási szempontjaira fókuszálna. A Pritzkernek lenne ereje ezt megtenni, hiszen a bizottságnak talán megvan a vágya hogy ellene dolgozzon annak a sztár-építészet jelenségnek amit szándékolatlanul is táplál.
_
Laura Iloniemi has been working in architectural PR for over fifteen years. She wrote a book on the subject -Is It All About Image- published by Academy & Wiley. Iloniemi studied architectural philosophy at The University Cambridge and arts promotion at The Ecole du Louvre.
