- forrás: Studio International;
Kiderül ugyan a szövegből a természetes fény használatának fontossága az épületnél, de talán nem elég hangsúlyos hogy Ando itt csak természetes megvilágítást használ és semmi mást (NINCS mesterséges fény), ahogy azt nagy örömmel mesélte 2009-ben Budapesten: a múzeum napkeltekor nyit és a nap leszálltával zár.
A múzeum mint funkció a 18. században jelent meg, s azóta napjainkig három generációátalakuláson ment keresztül. Az első generáció - mint a Louvre - az arisztokrácia saját gyűjteményeit szolgálta. A második generáció kritikai álláspontot fogalmazott meg elődeivel szemben, a műtárgyakat a környezetüktől itt egy absztrakt formálású, egységes tér idegeníti el. Ezt a típust képviseli a Guggenheim Múzeum New Yorkban vagy Mies van der Rohe Neue Natienal Gallerie-je Berlinben. A múzeumok harmadik generációjában a művészek eleve a környezetükkel kölcsönhatásban levő munkákat hoznak létre. Tadao Ando múzeumépülete - a Chichu Művészeti Múzeum Japánban, Naoshima szigetén - az ilyen hely-specifikus múzeumok egy példája.
A 'chichu' japánul földalattit jelent, amit hallva az ember előtt egy sötét, dohos hely jelenik meg a természetes fény kizárásával. Bár a bejárat és az előcsarnok valóban sötét, a fő kiállítótér kreatív módon kap természetes fényt a két geometrikus alakú, süllyesztett udvarból. A hely így inkább egy "körbezárt föld-feletti múzeum".
Miért van föld alatt? - kérdezhetnénk. A múzeum természetvédelmi területen áll, egy korábbi sómező helyén. A hely hangulatának és szépségének megőrzése érdekében Ando a múzeumot bölcsen "elásta": csupán néhány geometrikus beton-felülvilágító és -udvar úszik a zöldben.
Az előcsarnokba levezető rámpa két fala hat fokkal elfordul keletre. A feszültség fokozásával ez a kis tér készíti elő a hangulatot az elkövetkezőknek: az épületben öt, eltérő méretű és karakterű kiállítóterem van, ezek három művész - Claude Monet, Walter de Maria és James Turrell - mutatják be. A Monet teremben öt Monet festmény tekinthetnek meg a látogatók úgy, hogy a világítást kizárólag természetes fény adja a födém négy oldalán. Az előcsarnokból nézve maga a kiállítótér is egy keretezett képnek tűnik. A padlónak is egyfajta impresszionista hangulata van a 20x20x20 milliméteres (!) fehér márvány kockáknak köszönhetően.
Walter De Maria, Time/Timeless/No Time, 2004;
Walter de Maria a kiállítóterét 2,2 méter átmérőjű gömbökből és 27 aranyozott fa szoborból állította össze. Mivel a tér kelet-nyugati irányú, a munka megjelenése folyamatosa változik napkeltétől napnyugtáig. James Turrel munkái a fényt magát mutatják be műalkotásként és különleges élményt kínáló terek kísérik. Az építészet és a műalkotás közti határok elmosódnak, nehéz megmondani hol végződik az építészet és hol kezdődik a művészet, és viszont.
A három művész kiállítótereit a háromszögű udvar kapcsolja össze. A falak két oldalán helyezkednek el a közlekedők rámpái. Egy 35 centiméteres hasítékon át mészkőtörmelékkel burkolt udvart látunk. A múzeum belső terében a látogató folyamatosan és váltakozva jár világos és a sötét terek, tömeg és űr között. Ando szokásos anyagpalettáját: betont, acélt, üveget és fát használva a Chichu Művészeti Múzeum szélsőségesen minimális eszközökkel operál. Az építészetet mindössze a föld alatti szerkezetre szorítva föld felett külsőt nem is tervez, ezzel a múzeum sikeresen egyensúlyozik azzal hogy építészeti s eközben nem-monumentális. Továbbmenve, Walter De Maria és James Turrell művészeti megközelítései illetve Tadao Ando építészeti megközelítése egyetlen helyen egyesül fókuszál.
Meng Ching Kwah
Monet:
A padlóburkolat:
Claude Monet, Water Lilies, 1914-1926