Curutchet ház, Argentína (Le Corbusier, 1949)

2013. január 15. 22:00 - mB

curuch 26566.jpgA sebész Dr. Curutchet számára épített ház – szerény méretei ellenére – térileg Le Corbusier egyik legösszetettebb kompozíciója. A hely-funkció találkozásának kérdésére adott megoldás leleményessége már messziről szembeötlő: a rendelő az utcafront emeletén, a lakórész a hátsó telekrészben kapott helyet. A környezetében jellemzően nagyobb épületek vannak, a hagyományos megoldással (rendelő a földszinten, felette a lakás) a végeredmény egy túlontúl kicsi, a társai mellett eltörpülő tömeg lett volna, a hátsó rész ugyanakkor nehezen lett volna feltárható. (...)

http://2.bp.blogspot.com/_Bclib-DGSqY/TJfn_22JYcI/AAAAAAAAACs/gb4AHe8tTSw/s1600/17_TERRAZA3.JPG

A gazdag térszövet beépített és szabadon maradó részeinek téri komplexitását pusztán a rajzokról szinte lehetetlen leolvasni. Roger Aujame szerint Le Corbusier közvetlen munkatársai is csak a modell elkészültével értették meg igazán a szándékot.

A lakószárny (egy különálló háromszintes tömeg) tehát a felemelt rendelő alatt áthaladva, egy rámpán érhető el, innen a rámpa következő karja visz feljebb a rendelőig. Az udvaron álló magányos fa mintha a szemközti parkra utalna. (...)

Tekintve hogy a rámpa mindkét karja bejárathoz vezet, így ez meggyőzőbb megoldásnak tűnik mint a Villa Savoye-nál – ott a félszinti pihenőnél vissza kell fordulnunk, ami a jövés-menést egy kicsit öncélúnak mutatja. La Platában ezzel szemben az udvar terén áthaladva világosan látjuk megvalósulni amit Le Corbusier promenade architecturale-nak nevezett.

http://4.bp.blogspot.com/_Bclib-DGSqY/TJfoJZCpOcI/AAAAAAAAAC0/dWtUZ9YaN-o/s1600/PIC_0016.JPG

Úgy tudni, Dr. Curutchet soha nem érezte itt otthon magát. Neki ez túl világos és túl nyitott volt, nem biztosította az általa vágyott védettséget. A téri dinamika és a gazdag átlátási lehetőségek nyilvánvalóan nem jelentettek számára túl sokat, sőt: inkább ő érezte magát megfigyelve. Sebészként minél alkalmasabb és használhatóbb szerszámokhoz volt szokva – ennek a fajta megfelelőségi igénynek volt köszönhető, hogy a Párizsba gyakran ellátogató húga révén kapcsolatba került a funkcionalizmust hirdető modern építészettel, így Le Corbusier-vel.

Személyesen soha nem találkoztak, a kommunikáció kizárólag levélben zajlott. A kivitelezés bár rendben ment, az azt irányító helyi építészeknek egyes megoldásokról megvolt a maguk elképzelése, ami Dr. Curutchet szerint kedvezőtlen irányba befolyásolta az eredeti építészeti gondolat megvalósulását. Le Corbusier soha nem járt La Platában, az eredményt csak fényképen láthatta.

-

Az épület Le Corbusier azon kevés házainak egyike, amelyik meglevő városszövetbe illesztve, annak történeti kontextusával tökéletes összhangban valósult meg. Az épület bizonyíték arra, hogy a modern építészet képes a a harmonikus párbeszédre a hagyományos építészettel.

Ma a Buenos Airesi Építészek Szövetségének székháza (wikipédia)

curuchet.jpg

http://1.bp.blogspot.com/_Bclib-DGSqY/TJfoSB8HkrI/AAAAAAAAAC8/NMvtyp7D1uA/s1600/Curutchet.gif

http://3.bp.blogspot.com/-R2pu4wmx0XQ/UI-klhV0J_I/AAAAAAAAApg/zQu7_xRB2S8/s1600/100420-41+Casa+Curuchet.jpg

Kicsit csúnya, de a téri világot jól bemutató animáció:

Az épület egyik fő helyszíne a The Man Next Door (2010) című filmnek:


Nagyobb térképre váltás

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tarsas2010.blog.hu/api/trackback/id/tr694925112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása