A tervezési szigorlat első alkalma után néhány gondolat – nagyrészt az akkori értékelésen elmondottak összegzése, nagyrészt pár (talán) megnyugtató és felkészítő sor következik (semmi nagy újdonságra vagy lepel-lerántásra hát ne tessék számítani).

Vágjunk bele:

Az ezévi (s korábbi évekbéli) tapasztalatok azt mutatják, hogy a legszebb-legjobb szigorlati tervek nem valamiféle megfelelési vágyból, "tanszékérzékenységből", hanem a feladat pontos megértéséből, és az arra adott – megfontolt, az adott időkeretek között kidolgozott – válaszkeresésből születnek. Egy többé-kevésbé sorsdöntőnek is tekinthető szigorlatra persze valószínűleg nem egyszerű az ehhez kapcsolódó stressz nélkül gondolni, mégis ezt a legcélszerűbb megpróbálni: némileg tapasztaltabb építészek csoportja vár fiatal építészektől építészeti válaszokat.

Hogy mi lesz a következő és azutáni feladat, azt nem tudom, hogy mit „kell" tervezni, azt sem (nyilván nem is mondhatnám el), de a lényeg nem is ebben, hanem a gondolkozás mikéntjében (a „stratégiában"?) van. A „mit és hogyan" helyett azonban sokkal könnyebb összeszedni azt, hogy „mit és hogyan ne":

• Nem célja a szigorlatnak a különleges, a mindenképpen egyedi(eskedő), az extravagáns ötletek hajszolása. Sokkal inkább a helyszín adottságait jól felmérő, az abban rejlő kérdéseket jól megfogó, arra a leghelyénvalóbb gesztusokkal reagáló válaszok a fontosak.
  
  
• Nem célja és nem is lehet elvárás a szigorlatnak tökéletesen végigrajzolt, minden szempontból hibátlan tervek létrehozása. Mindenki tisztában van az idő szűkösségével, a rutin hiányával – a lényeg a jó alapvetés, a tiszta gondolat: a jó helyfoglalás, az arányos gesztusok, a helyénvaló építészeti nyelv – a helyszín, a feladat megértéséről tanúskodó válasz.
  
  
• Ebből következően a grafikában is a nem-extrém, nem-agyongrafikázott, hanem az egyszerű, az átlátható, a terv habitusát és működését megérteni segítő (egyszerű) ábrázolás tűnik helyénvalónak (és időtakarékosnak).
  
  
• A tervezési feladatok jellemzően kicsik, a rendelkezésre álló eszközeink végesek, mégis visszatérő hiba pár nagyon kézenfekvő eszköz negligálása. Egy épület nem ér véget a kontúrjánál: annak szerves része a telken való elhelyezés, a kertépítészeti eszközökkel való kapcsolat (kerítés, kapu, támfal, stb.) illetve a külső és belső közötti fedett-nyitott átmeneti terek. Egy továbbszaladó tető védelmet és a megérkezés biztonságát is jelentheti, egy kerítésként továbbszaladó fallal lehatárolt (fedetlen) térrész az épület külkapcsolatait gazdagíthatja. Sokat beszéltünk ezekről a közép2 félév során is: vannak funkciók ahol ezek kevésbé, vannak ahol hangsúlyosabban jelennek meg: érdemes ezekre visszaemlékezni, az ezek kapcsán elhangzott beszélgetéseket felidézni - s főleg: saját viszonyulást kialakítani.
  
  
  
  
• A beszélgetésekben visszatérő kérdés lehet az anyaghasználat – nyilvánvalóan itt sem a végletekig pontos anyagmegnevezés („előpatinázott korcolt titáncinklemez fedés teljes felületű deszkázaton tömített korcokkal" stb), hanem annak tudása (legalább sejtése), hogy az épületünk milyen világot jelenít meg, ergo milyen felületet, anyagok látok-tapintok rajta (és kerüljük a nagy blődségeket: „műanyag" homlokzat (?), cserépfedés lapostetőn, stb.). Egyszerűség, érthetőség, világos gondolat.
  
  
• Valóban izgalmas és komoly tanulságokkal bír ha a tervértékeléseket nem a terem végében unatkozzátok végig, hanem figyelitek a tervbemutatást, és - a saját tervetek tanulságainak fényében - megpróbáltok viszonyulni az egyes munkákhoz, de az azután elhangzó értékelésekhez és érvelésekhez is (akár gondolatban "beszállni" az értékelésbe, figyelve hogy mennyire párhuzamos a miénkkel a többi értékelő gondolata). Ez részint arra kényszerít hogy legyen véleményem és azt kellőképpen meg tudjam fogalmazni, másrészt hogy (bölcs emberként) más hibájából is tanuljak, harmadrészt felkészít a saját nyugodt bemutatkozásomra, nem  mellesleg valódi szellemi munkát, izgalmat is jelent (szemben a hosszú unatkozással - és a meglepetésszerű értékeléssel). Javaslom!
  
  
• A portfólió grafikai nyelvezete is a fentieknek megfelelően egyszerű legyen: ha egy építészeti terv a benne majdan zajló életet, úgy a portfólió (plakát, weblap, stb) az általa bemutatott munkát szolgálja. Jól megválasztott munkák, jól látható méretben és felbontással – kevés fecsegéssel. A mindenkori szemlélő nem az "egyediségnek", a mindenáron való különbözni vágyás jeleneinek, az extravaganciának örül, hanem a szép és szépen, áttekinthetően, ízléssel bemutatott munkáknak. Ez természetesen nem összecsapást jelent, hanem azt hogy az energiáink nem a feleslegesen ráhordott színekre és innen-onnan összeszedett grafikai ötletekre mennek el, hanem a tipográfiára: jól megválasztott (és könnyen olvasható) betűtípusra, a tervlapok-képek arányos elhelyezésére... satöbbi.

A lényeg: no stressz, tiszta fej, felszabadult vizsgálódás és alkotás, nem külső elvárásoknak a hanem a vizsgálódás kérdéseinek megfelelni - a fentiekre reményeim szerint akár a közép2 értékelő beszélgetések vagy akár azitt felvonultatott tervek (különösen a "közép2 inspirációk" fedőnevűek, vagy pláne a telepítésről szóló rész) alkalmas (és megnyugtató) tűnődési előképek. A némileg stresszelő körülmények ellenére a dolog messze nem olyan ködös és bizonytalan mint amilyennek tűnik, az értékelés is (ha nincs is ilyenkor mindig idő hosszasan kibeszélni) sokkal megfoghatóbb és objektívebb érték-alapokon nyugszik, mint félelmünkben hihetnénk. Ezeknek az értékeknek az előrántásához viszont csak-csak szükség lesz a fenti nyugalomra, és az erre épülő átgondoltságra - és olyan szép munkák születnek majd, mint a korábbi években is jellemzően, amire idősebb és fiatalabb építész egyaránt örömmel emlékezik vissza.

Hajrá.