Néhány gondolat a "hozzászólásról", a közös gondolkodásnak erről a kortárs lehetőségéről.

Az írás apropója egy az építészeti közéletet valamelyest meghatározó médium, az Építészfórum arculat- és "policy"-váltása. Több beszélgetés folyt ezügyben több fórumon, az alábbiakban az ezzel, azaz a hozzászólással mint olyannal kapcsolatos gondolataimat szedem össze*.

Az arculatváltás (a tipográfiáról-grafikáról-képkezelésről most ne beszéljünk...) egy fontos eleme a hozzászólások lehetőségének erős korlátozása: az építészeti írásokhoz most csak a nevüket vállaló, a szerkesztőségnek és ennek a belső körnek a telefonszámukat is megadó felhasználók szólhatnak hozzá. A dolog mögött erős félelem és eszköztelenség érződik - a magam alapvetése:

• Hozzászólni jó,
  

  - hozzászólni érdemes. Egy webes felület a publicitás, de tágabb értelemben a kommunikáció felülete – az internet hajnala után nem sokkal megjelenő „web2" jelentése, hogy az egyes honlapok nem csak információt szolgáltatnak, de párbeszédre is hívnak. Ez a párbeszéd, ez a jelenlét fontos lépés: a részvétel, a hozzátétel terepe is lehet, így a felelősségé is. Közérdek.

Ahhoz hogy valóban az legyen, a mindenkori párbeszédet valami módon kulturált keretek között kell tartani. Ez egyes tartalomszolgáltatók (így az építészfórum) egyik legnagyobb félelme, megoldatlan dilemmája. A lehetséges megoldások közül az építészfórum azt a – tapasztalataim szerint példátlan – megoldást lépést választotta (például a moderálás vagy bármi más helyett), hogy a hozzászólókat rangsorolja: sima regisztrációval általános témájú cikkekhez igen, de épülethez, építészeti tárgyú íráshoz már nem lehet hozzászólni; ehhez a „ranghoz" valós nevet-címet-telefonszámot kell megadni a szerkesztőségnek (ezeket az adatokat visszaellenőrzik, azokat a telefonszám kivételével mindenki láthatja: "arcosok klubja"). A döntés mögött az az vélekedés áll, hogy a vállalhatatlan vagy dehonesztáló hozzászólások a kommentelés névtelenségéből is (vagy nagyrészt abból?) következnek, ha ezt kiküszöbölik, úgy a hozzászólások színvonala is nő. (Az eredmény pár hét után látható: nagyon kevesen lettek "arcosok", nagyon kevesen kommentelnek, a korábbinál jóval kevesebben - igaz, a hozzászólások az új rendszerben nagyon nehezen is előkereshetőek, így a "rangjuk" is csökkent.)

Jómagam teljesen mást gondolok a hozzászólásokról és azok kezeléséről - a véleményem persze nem tudományos kutatáson, hanem sokéves (évtizedes?) tapasztalaton és pár etárgyú olvasmányon alapul. A fenti „válasz" szerintem a probléma félreértéséről és félrekezeléséről tanúskodik, a benne megfogalmazódó félelmek alaptalanok. A következők miatt:

• Egy átlagos internethasználó
  jellemzően nem szól hozzá.

  Hozzászólni macerás: regisztrálni kell, időbe telik, az ember kiteszi magát a köz megítélésének: ez nagy általánosságban kényelmetlen (akár névvel, akár névtelenül). Pár éves, de talán még működő az úgynevezett „100-10-1" tétel: eszerint egy honlap minden 100 rendszeres olvasójából csak 10 az aki legalább egyszer-egyszer megszólal, és összesen egy (!), aki visszatérően fontosnak tartja hallatni a hangját (nyilván nem tudományos arány, de saját tapasztalataim is ezt látszanak igazolni).
  
  A nem-hozzászólás valamiért különösen igaz az építésztársadalomra: az átlag-építész nemigen médiacentrikus, ritkán él a bárminemű felszólamlás lehetőségével, ami összefügghet azzal is hogy a szakmán kívüli párbeszédet jellemzően konfliktusként éli meg (lásd erről David Chipperfield véleményét!). Sajnálatos hogy ez így van - közös felelősségünk lehetne hogy kialakítsuk és fejlesszük a kulturált párbeszéd sokrétű, például webes formáját is. Az építészfórum korlátozása sajnos elég egyértelműen ez ellen dolgozik.
  
  

• A hozzászólás minősége jellemzően
  nem függ össze a névtelenséggel.

  A legkeményebb trollok és flame-ezők valami furcsa küldetéstudattal bírnak, így a kilétüket nemigen takargatják. Egy konferencia lentebb hivatkozott felmérése szerint a megkérdezett internetezőknek a kényszerű nevesítés miatt a beszólogatók csak kis (16) százaléka hagyna fel a beszólogatással; az építészfórum legnagyobb hozzászólás-viharait is sokszor saját névvel bejelentkezők okozták.
  
  

• Nagyon is összefügg viszont 
  a honlap szellemiségével.

  Azaz: a cikkek alaposságával, a megjelenés (külcsín és tartalom) kulturáltságával, a minőséggel. Tehát ha nem a hozzászólónak, hanem a honlapnak van arc(ulat)a, szellemisége. Ez konkrét esetekben is jól lekövethető: a (sajnos már nem elérhető) Wérgida honlap tartalmas, állásfoglalásra-vitára késztető, de szellemi befektetést, erőfeszítést igénylő cikkei egyetlen problémás hozzászólást nem kaptak a pár éves működés alatt - annál inkább értékes hozzátételeket, izgalmas vitákat, továbbgondolásokat (egyik kedves olvasmányom is ilyen forrásból származik). Vagy: a korábban beidézett Andrew Maynard-cikk (Élet/munka egyensúly) két eredeti megjelenése sok megszólalást eredményezett, de a 90 (!) Archdaily-s és 26 Parlor-os hozzászólás trollkodás és botrány helyett értékes adalékokat, vitát, sőt: egy válaszcikket is szült. Mi kellett ehhez? 1.) a honlap hitelessége, 2.) egy jó, tartalmas cikk, 3.) a cikkíró személyes elkötelezettsége – és akár jelenléte: a kérdésekre válaszolt, a vitatkozókra reagált, így valós párbeszéd, izgalmas diskurzus alakult ki.
  
  

• Emeli a minőséget ha érzem hogy megbecsülnek,
  ha hozzászólóként súlya lehet a mondandómnak.

  Ehhez hozzájárul, ha a hozzászólások előkereshetőek, hivatkozhatóak – de az is pozitívan hat erre ha maga a hozzászólás válik tartalommá. Egyik legkorábbi webes élményem (10 éves) egy nemzetközi honlap, ami a már akkor is valószínűtlenül hatalmas Frank Zappa életmű (azóta már ~90 nagylemez, plusz a filmek) értékelését kizárólag az olvasókra bízta (pontozással és verbális értékeléssel egyszerre). Az eredmény egy rendkívül gazdag, sokolvasatú és a honlap "bezárása" után is (!) élő, folyamatosan gazdagodó információ- és élménybázis (trollkodásról, szándékos belerondításról bennfentesként, rész-honlapgazdaként a mai napig nem tudok).
  
  Hasonló rendszerben működik a Wikipédia – az évek során egyetlen szigorítás történt: a cikkekbe továbbra is bárki beleírhat, de az élessé csak akkor válik ha egy már hosszabb ideje tevékenykedő szerkesztő azt jóváhagyja (vegyük észre, hogy a hierarchiát itt sem adminisztratív eszközök döntik el, hanem a teljesítmény, a megbízhatóság!). A dolog kiválóan és megbízhatóan működik – Indexes újságírók tesztelték egy ízben: két cikkbe szándékosan belerondítottak, s néhány óra múlva visszanézve mindkét esetben azt találták, hogy a közösség a hibákat máris visszajavította.
  
  

• A legegyszerűbb eszköz mégis
  a korrekt moderálás.

  Ez sem ész nélküli törlést, sem gondolatrendőrséget, sem folyamatos ellenőrzést nem jelent. Az azonban nélkülözhetetlen hozzá, hogy a hozzászóláskor a honlap által támasztott feltételek világosak legyenek (írott formában, elérhetően, például a hozzászólásmező közelében), a mindenkori moderátor ennek szellemében (jellemzően ritkán) töröl. A moderátor lehet a szerkesztő, egy megbízható törzs-olvasó de lehet egy közösség: a legtöbbet hozzászólók vagy a legtöbb pozitív értékelést kapott figurák, ez tehát azt jelenti hogy különösebb (szerkesztői) munkabefektetés nélkül érhető el kulturált, vállalható felület. A korrekt moderálás a mindenkori olvasónak jellemzően nincs ellenére – ezt egy múlt heti konferencia kutatásai is alátámasztják:

• A hozzászólásokat tehát rangsorolhatja
  a hozzászólók közössége is.

  Nagyon sok helyen működik, jól. Az alap itt is a bizalom és a megbecsülés: ha számít hogy hogy minősítek, ha más is figyel arra hogy milyen módon szólalok meg, akkor a véleményemet is ennek fényében fogalmazom meg és adom közre.

Hozzászólásoktól, értékes véleményektől pezsgő honlapot tehát egy számottevő olvasottsággal bíró (emlékezzünk: 100-10-1!), határozott értékeket határozottan közvetítő, egészséges vizuális és kulturális arculatot mutató és áttekinthető: kereshető, kezelhető felület remélhet. Mint egy gyerek-szülő kapcsolat: a kaotikus világképű, problémás gyerekek világa rendszerint felsőbb szintű gondokról: problémákkal terhelt családról mesél.

Az egészséges, nyugodt világkép pedig nem szabadna hogy luxus legyen, és nem is feltétlenül kerül több időbe és energiába.  Számba kell csupán venni az eszközeinket és lehetőségeinket – és megbecsülni a miattunk (értsd: a honlap miatt) összegyűlő embereket. A tiltás, zárás, az adminisztratív korlát magát a párbeszédet teszi lehetetlenné vagy problémássá, bizalmatlanságot sugall - és bizalmatlanságot szül. Bizalom, nyílt beszéd, érték csak akkor születik, ha adminisztratív korlátozások helyett számítunk egymásra - és bízunk a másik lehetséges hozzátételének értékességében, egymásban: magunkban. Ennek a lehetséges eszközeit próbáltam fentebb összeszedni.

___
*A fentiek természetesen nem rajongói fórumokra, tini-honlapokra vagy politikai vita-oldalakra, hanem többé-kevésbé komolyan vehető, szakmai-kulturális honlapokra vonatkoznak.