Pár hete volt egy beszélgetés az idén tíz éves Magházról, ahova Dévényi Tamás (tervező) engem is meghívott, hogy a tervező (DT), a befektető (Iványi György) mellett kapjon szót a kritika hangja is (ennek előzménye egy a házat boncolgató előadásom a Közép tanszék Mesterképzésén). A dolog sajnos nemigen volt meghirdetve, így nagyon kevesen voltunk, és az alkalom és az idő korlátozottsága inkább szempontok felvetését tette lehetővé, semmint azok részletes kibontását.
Így én tulajdonképpen egyvalamit vetettem csak fel – kritikai éllel –, jelesül a közlekedőrendszer milyenségét. Itt egy rövid, de nagyon tanulságos vita alakult ki – röviden összefoglalva: amellett érveltem, hogy az udvar és a közlekedőrendszer [oldalfolyosó] egyik fő jellemzőjeként megjelenő zártság ellene dolgozik a valódi élhetőségnek: a transzparenciának, a kötődések [és vagyonbiztonság] kialakulásának és megszilárdulásának, illetve mindannak amit egy ilyen minta mint a „gangos bérház" alkalmazása jelenthetne. Ezen a ponton voltam bátor a zártság tekintetében a középfolyosóval vonni párhuzamot (korábbi Magház kritikám e honlapon itt!).
Ez volt a pont, ahol Dévényi Tamás gyorsan átvette a szót, figyelmeztetve hogy mindezt rosszul látom, majd elmondta, hogy a ganghoz kötődő romantikus képzeteink többnyire tévesek, a Magház nem-átlátszó üvegfala a belátást van hivatva akadályozni, illetve véd a csapóesőtől is. Itt elhangzott még többektől, hogy az oldalfolyosó tulajdonképpen olyan kényszermegoldás, ami egy komfortfokozat, egy nívó alatt van, és ami olyan rendszert jelenít meg, amiben valójában senki nem szeret élni. Az embereknek jóval nagyobb és valósabb az igényük az intimitásra - mondta -, így a gangban megjelenő túlzott hangsúly valójában pazarlást jelent (térileg és így természetesen költségileg).
A beszélgetésnek ezen a pontján nem azt sajnáltam hogy az „én igazam" alulmaradni látszott, hanem hogy – és ennek valamelyest hangot is adtam – mintha általánosan megelégednénk a társasházak közlekedőrendszerét illetően egy szűkösebb szótárral, mintha eleve lemondanánk más (és bizony Budapesten egyáltalán nem idegen) megoldástípusoknak akár csak a megfontolásától is (és ezt több fórumon, sok embertől tapasztaltam).
Merész (és a lehetőségeket erősen leszűkítő, így sajnálatos) dolog bizonyos rendszereket végleg és kizárólag bizonyos életminőségekhez kötni, különösen akkor, amikor ennek (és általában a társasházaknak) nagyon gazdag irodalma, példatára létezik (sajnos főleg külföldön - lásd: Berlin). Ahhoz, hogy a „gang" kellemetlen konnotációit levetkőzzük, elegendő rá nem mint „közlekedőterületre", de mint az élet (a közösségi élet!) terére gondolnunk. Olyan terület ez, amin a lakó nem pusztán végigrohan az utcáról a lakása ajtajáig, de ahol találkozik a szomszédjával, ahol észreveszi az idegent a szembe-szomszédnál (és kérdőn ránéz), ahová – urambocsá – kiül kávézni délután. Mindehhez nem sok kell, csupán annyi, hogy picit lépjünk túl az előírt minimálszélességeken, és hogy tudatosan kezeljünk azt a téri hierarchiát, amiben – az utca teljesen publikus terátől a saját hálószobám maximálisan privát teréig – az oldalfolyosó is egy lehetséges, használható, élhető és bizonyos fokig „privatizálható" területet jelent. Más oldalról: hogy semmiképp nem lehet indentitás nélküli, a többféle használatnak ellenszegülő, szűk, kellemetlen „nem-hely".
Erre kiváló példák vannak akár csak ezen a blogon is – olyan példák, amelyek messze nem pazarlóak, és a ganghoz fűződő minden előítélettel szemben semmiféle degradáló szituációt nem hoznak létre, sőt: az élet, a közösségi élet egy magasabb szintjének a lehetőségét kínálják fel a lakóknak. Érdemes a következő példákat ezzel a szemüveggel nézni: vajon milyen használati lehetőségeket biztosít ez a „köztes tér", vajon milyen a viszonya az egyes lakók és a közösség térhasználatához, vajon az ebbe ölt négyzetméterek szükséges rosszként betonozódnak-e a társasház alapterületébe, vagy hasznos, eleven, a valódi élet és a találkozások egyik lehetséges helyét jelenítik-e meg? (a képekre kattintva az eredeti cikkekhez jutunk)
*
Sargfabrik, Bécs, 1996:
Magház 3., Janesch Péter terve:
Herzberg lakóegyüttes, Bécs, 2011 (Miklós Zsófi vizsgálata itt):
Kleingartensiedlung, Bécs:
Fiatalok bérháza, Budapest - Reményi Petra diplomaterve:
A sor hosszan folytatható lenne - sajnos a magyar példa nagyon kevés, ami azt is jelenti, hogy az országban épülő társasházak nagyon kevés mintát ismernek, valósítanak meg - a minták e sorában az oldalfolyosó egy lehetőség lenne a többi közt. Amíg azonban a lakás feltárására szolgáló pár négyzetméter a tervezők szemében is csak szükséges rossz, csak közlekedő, addig aligha várható hogy maguk az építészek vessék fel a befektetőknek a létező minták sokaságát, addig marad a középfolyosó szomorú győzelme - így lesznek lakásra fenntartott négyzetmétereink, minimalizált, "fölösleges" közlekedőink - de marad a kérdés: hol leszünk otthon?...
- Dúll Andrea: Lakótelepek közterei << csatlakozó olvasmány;
