felvidÉK

2010. november 23. 17:41 - reekaa_p

Triangolo / Sebastian Nagy © Sebastian NagyA természet, a városszövet, valamint a tervezési helyszín párbeszédéből született a Triangolo nevű szlovák apartmanház. A három hatás találkozása érdekes formai ellentmondásokat eredményezett.

 

 

A hatások közül vizsgáljuk meg elsőként a tervezési helyszínt. Adott egy keskeny saroktelek, ami meghatározta a kiinduló alaprajzi formát.

drawing 01 drawing 01

A felvidéki lankák látványa szintén inspirálta az alkotót, erre utal az épület hullámzó kontúrja. A ház funkciói az alaprajz felszeletésével állnak összefüggésben, a szerkesztő vonalak a homlokzat mozgását jelölik.

drawing 03 drawing 03

Az apartmanokat a középen elhelyezett folyosóról közelíthetik meg a lakók, berendezés szempontjából a legkényesebb pont a háromszög csúcsában lévő lakás. Sajnos metszetet nem tett fel az archdaily, a homlokzatról ítélve 4 szintes az épület, szintenként 5 apartmannal,illetve van egy csonka szint, két kétszintes lakással, csigalépcsővel. Az ehhez tartozó alaprajz itt látható.

drawing 04 drawing 04

Minden lakásban megjelennek a szerkezet pillérei, ez főleg ott zavaró, ahol a forma miatt leszűkül az alapterület.

Triangolo / Sebastian Nagy © Sebastian Nagy

A homlokzaton megjelenő teraszok tüskékre, illetve erre a munkára emlékeztetnek.

Triangolo / Sebastian Nagy © Sebastian Nagy

Elbír egy épület egyszerre több hangsúlyos formai megoldást?

Térkép a helyszínről:

 


Nagyobb térképre váltás

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://tarsas2010.blog.hu/api/trackback/id/tr352468396

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KCsD 2010.11.23. 21:33:27

szerintem vagány!

A szépségért meg kell szenvedni.

Második ránézésre meg elszomorodtam a "csúcs" lakás és a középfolyosó láttán

reekaa_p 2010.11.23. 22:59:41

@KCsD: Elég merész ez az alapforma, én pont nem lakásoknak képzelném el, inkább szabadabb funkcióhoz,ahol lehet trükközni a berendezéssel.

Az oldalsó légbuborékok milyenek?:) Most elgondolkoztam,hogy mit tennék egy ilyen felületre, hát.... nem sok minden jutott eszembe így hirtelem:)

KCsD 2010.11.23. 23:28:44

Ha már a hullámoknál vagyunk,

tőlem nem messze van egy Vejle nevű városka. Ott a tengerpartra építettek egy lakóházat: Henning Larsen architects: www.henninglarsen.com/projects/0700-0799/0741-the-wave-in-vejle.aspx

Ez is elég jól hullámzik :) Reflektálva a hídra, a tengerre, meg a dombokra.

Sajnos alaprajzot sehol sem találok, illetve a ház értékesítési oldalán vannak, de csak lakásalaprajzok és dánul, de aki elég bátor az kattintson:
www.boelgenvejle.dk/

A "boliger til salg" feliratot kell megkeresni és ott lehet a térbeli ábrán lakást választani.

Itt horizontális csíkokkal tagolják a hullámos részt, bár pont a görbülő részén nincs nyílás. Nekem viszont a buborékok nagyon tetszenek :)

mB · http://frankzappa.blog.hu/ 2010.11.26. 11:42:54

van egy ilyen FFF hangulata: a Forma Felnyársalja a Funkciót... ;-)
(térképet is tudsz beilleszteni? aztahétmeganyolcát)
süti beállítások módosítása