A menekülő Harrison Ford egy Amish közösségbe csöppen, ahol fel kell hogy vegye az ottani életritmust, s a közösség lassan befogadja. A film egyik szép pontja a fenti pajta építése (egy teljesebb rész itt nézhető meg), ahol tényleges szerepet kap a közös munkában - és hozzátartozik ehhez, hogy a közösség minden tagja TUDJA, milyen is egy pajta: milyen anyagokból, milyen szerkezetekkel, milyen módszerekkel építhető meg, és egy ilyen "tudott" struktúrába az idegen, a városi ember is könnyen be tud kapcsolódni (és mintha estére kész is lenne).

Ezzel együtt messze nem azt gondolom hogy valamiféle egykor-volt építéstechnológia itt a lényeg, hanem az a természetesség, az a helyénvalóság, ami EHHEZ a helyhez, ezekhez az emberekhez és lehetőségekhez kötődik, ami abból származtatható (és igen, ehhez itt és most hozzátartozik, hogy ez a közösség elutasítja a gépesítést). A fontos számomra ebben az a TUDÁS, amilyen módon a közösség tud magáról, ahogy azonos úgy önmagával mint a lehetőségeivel, és ebből építkezve épít.

Ugyanezt tapasztaltam meg a tavalyi osztrák úton: nagyon jól érthető építési igényekre adott nagyon természetes - és EZÉRT természetesen MAI és friss - válaszok. 

Bennetek milyen utózöngéket hagyott a tegnapi zh?

Hát nincs olyan címkénk hogy "közösségi", úgyhogy ezért lett "szociális".