- Ridzi Júlia múlt héten megvédett jeles diplomaterve - gratulációval teszem közzé (az építészfórum után) és azzal az örömmel hogy végigkísérhettem ezt a félévet. A képek mellett a műleírásból kiemelt bekezdések, a teljes leírás itt olvasható, itt pedig Borsay Attila opponenciája. A képek jobbára nagyítódnak.
Célkitűzés
Százhalombatta város határozottan kialakított, tudatosan fejlődő, jól működő közösség, a várost Magyarország legélhetőbb városai közé sorolnám. A gyerekek számára fejlett oktatási intézmények, több művészeti, kulturális és sport lehetőség adott. A város munkalehetőségeket továbbra is biztosít, és a felnőtt és nyugdíjas korosztály igényeit is kielégíti számos szervezettel, klubbal, kulturális eseménnyel. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy a tudatos fejlesztésekből szinte minden esetben a fiatalok maradnak ki.
Célom tehát egy olyan épület létrehozása, mely képes befogadni a városban működő ifjúsági klubokat, mintegy fórumként működve elősegíti az információáramlást, lehetővé teszi az önszerveződést, emellett lehetőséget biztosít a klubok bemutatkozására, a képzőművészek számára galériával, a zenekaroknak rendezvénytér kialakításával. Az épület további célja a helyi fiatalok bevonzása, egy mindenki számára elérhető hely kialakítása, ahol lehetővé válik a találkozás, együttlét, kikapcsolódás.
Helyszín
A tervezési helyszín Százhalombatta déli lakótelepe. Ez egy szabályosan szerkesztett városrész. Két oldalt paneles építésű 4 és 10 emeletes lakótömbök találhatók, ezeket egy-egy gyalogos sétány választja el a középső közintézményi zónától. A terület majdnem teljes egészében beépített. A szűkebb értelemben vett tervezési helyszín jelen pillanatban üres. Közel 15 évvel ezelőtt itt egy abc állt, mely egy véletlen tűzesetben leégett. Most használaton kívüli terület.
A belső tér térszervezése a folyamatos feltárulásnak, csigavonalnak megfelelően történik. Az épület a sétány felől közelíthető meg, a nagyterem viszont az udvar felé nyit. A fő fogyasztó tér eléréséhez fél szinttel lejjebb kell sétálni.
Az épületben két nagyobb tömeg található, a rendezvényterem és egy nagyobb méretű műterem. Ez a két tömeg feszíti ki a kontúrvonalat, ezt veszi körbe egy burok, ami kirajzolja a kubusos formát.
A ház nem szeretne teljes kirakat lenni, amiről minden belső történés leolvasható. Inkább felfedezésre hív. Az alsó szinti funkciók és nyitások bevonzanak a belső terekbe, és a gazdag térstruktúrával övezett galériás tereken keresztül feljutva az emeleti termekhez, az épület újra kitárul, egy privátabb világ felé. Ugyanakkor a privátság alatt nem a zártsága értendő, inkább a bensőségesebb térhasználat, a befelé fordulás.
A belső tér térszervezése ennek a folyamatos feltárulásnak, csigavonalnak megfelelően történik. Az épület a sétány felől közelíthető meg, a nagyterem viszont az udvar felé nyit. A fő fogyasztó tér eléréséhez fél szinttel lejjebb kell sétálni.
Ifjúsági élet Százhalombattán
Százhalombatta város nem a hagyományos értelemben vett településfejlődés mintáját követte. A település a 60-as évek előtt kis falu volt, mely főleg természeti és történeti értékeiről volt híres. 1958-ban kezdődött meg a két ipari létesítmény (a Százhalombattai Dunai Finomító és a Dunamenti Hőerőmű) építése, melynek következtében a település hihetetlen mértékű fejlődésnek indult. Elkezdődött a lakótelepek felépítése, az infrastruktúra és a közintézményi rendszer kiépítése. A munkalehetőségek mellé azonban nem csak lakás, de kikapcsolódás, művelődés, kultúra is kellett. Ezt jól mutatja a számos ifjúsági és művészeti egylet kialakulása, melyek lakókörnyezetükben kerestek helyet maguknak a fejlődésre (lakóklubok a 60-as években).
A helykeresési problémákra az 1985-ben átadott Barátság Művelődési Központ nyújtott némi megoldást, de az épület már a felépülésekor nem tudta kielégíteni a felmerülő igényeket, már akkor zsúfoltságig tele volt kisebb csoportokkal. A Barátság Művelődési Központ 2010-ben Barátság Kulturális Központtá alakult. Az épület ezzel nem csak nevet, hanem valóban rangot is váltott. A város egy olyan színvonalas kulturális rendezvényekre alkalmas épületet kapott, mely már régóta hiányzott a településről. A változások természetesen maguk után vonták az épület működésbeli átalakítását is, és a művelődési házból elsőként az önműködő ifjúsági szervezetek kerültek ki. Ezek sok esetben eddig is parazita módon éltek az épületben, az önszerveződő csoportokat nehéz intézményi keretek közé zárva tartani.
A munkám során felkerestem ezeket és más a városban működő csoportokat, és az igények felmérése után készítettem el a programot. A csoportok a következők:
- Ifjúsági Klub Százhalombatta (IKSZ)
- Százhalombattai Ifjúsági és Közművelődési Egylet (SZIKE)
- Nyitott Színpad Zene Egyesület (NYISZ)
Célkitűzések
Százhalombatta város határozottan kialakított, tudatosan fejlődő, jól működő közösség, a várost Magyarország legélhetőbb városai közé sorolnám. A gyerekek számára fejlett oktatási intézmények, több művészeti, kulturális és sport lehetőség adott. A város munkalehetőségeket továbbra is biztosít, és a felnőtt és nyugdíjas korosztály igényeit is kielégíti számos szervezettel, klubbal, kulturális eseménnyel. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy a tudatos fejlesztésekből szinte minden esetben a fiatalok maradnak ki.
Célom tehát egy olyan épület létrehozása, mely képes befogadni a városban működő ifjúsági klubokat, mintegy fórumként működve elősegíti az információáramlást, lehetővé teszi az önszerveződést, emellett lehetőséget biztosít a klubok bemutatkozására, a képzőművészek számára galériával, a zenekaroknak rendezvénytér kialakításával. Az épület további célja a helyi fiatalok bevonzása, egy mindenki számára elérhető hely kialakítása, ahol lehetővé válik a találkozás, együttlét, kikapcsolódás.
Helyszín
A tervezési helyszín Százhalombatta déli lakótelepe. Ez egy szabályosan szerkesztett városrész. Két oldalt paneles építésű 4 és 10 emeletes lakótömbök találhatók, ezeket egy-egy gyalogos sétány választja el a középső közintézményi zónától. A terület majdnem teljes egészében beépített. A szűkebb értelemben vett tervezési helyszín jelen pillanatban üres. Közel 15 évvel ezelőtt itt egy abc állt, mely egy véletlen tűzesetben leégett. Most használaton kívüli zöld területként működik.
Tervezési koncepció
A tervezett épületnek funkcionális szempontból tehát két fontos rendeltetése van:
- Az egyik a helyi képzőművészeti és könnyűzenei közösségek összefogása és a köztük lévő kommunikáció elősegítése. Ez térhelyzet szempontjából egy kifelé zárt, befelé viszont intenzíven nyitott térszituációt kíván meg. A tervben erre az épület emeleti helyiségei adnak lehetőséget. A próbatermek és műtermek egy nagyméretű terasz köré szerveződnek, míg az utca felé zárt a kialakításuk.
- A másik fontos rendeltetés a városlakók felé irányuló intenzív kommunikáció, hogy a csoportok kapcsolatba léphessenek a helyi fiatalokkal, látassák magukat. Ez egy egyértelműen kifelé nyitott helyzet. Ezt a funkciót az alsó szinti rendezvényterem, a nappal kávézóként, este szórakozóhelyként működő fogyasztótér, és előtér látja el. Ennek a kialakítása lényeges nyitottabb a közterek felé, mint a fentebb említett privát emelet.
A térszervezésnél fontosnak tartottam, egy olyan udvar kialakítását, ami kültéri rendezvények szervezésére alkalmas, napközben pedig egy alkotó hely lehet. Ez az udvart a telek belseje felé nyílik meg, ezzel kialakítva egy publikusabb városi teret a sétány felőli oldalon és egy viszonylag zártabb, privátabb udvart az épület mögött. Az udvar fél szinttel lejjebb helyezkedik el, mint az utca szintje ezáltal egy kissé lehatároltabb térszituációt tesz lehetővé, de még sem határolja el magát teljesen a külvilágtól. A tér nem teljesen zárt, az udvar feltárható, mintegy csigavonal szerűen az épület kontúrja mentén, és a telek végének lépcsős kialakítása lehetővé teszi, az udvar használatot mindenki számára.
Az épületben két nagyobb tömeg található, a rendezvényterem és egy nagyobb méretű műterem. Ez a két tömeg feszíti ki a kontúrvonalat, ezt veszi körbe egy burok, ami kirajzolja a kubusos formát. A belső téri tömegek között sík födémek feszülnek ki, melyek kirajzolódnak a homlokzaton is. A födémeket több helyen födémáttörés, felülvilágító tagolja, mely lehetővé teszi a zártabb dobozok közti közösségi terek gazdag kapcsolatrendszerét, és különleges fényjátékot eredményeznek a belső térben.
A ház nem szeretne teljes kirakat lenni, amiről minden belső történés leolvasható. Inkább felfedezésre hív. Az alsó szinti funkciók és nyitások bevonzanak a belső terekbe, és a gazdag térstruktúrával övezett galériás tereken keresztül feljutva az emeleti termekhez, az épület újra kitárul, egy privátabb világ felé. Ugyanakkor a privátság alatt nem a zártsága értendő, inkább a bensőségesebb térhasználat, a befelé fordulás.
Az épület
A belső tér térszervezése ennek a folyamatos feltárulásnak, csigavonalnak megfelelően történik. Az épület a sétány felől közelíthető meg, a nagyterem viszont az udvar felé nyit. A fő fogyasztó tér eléréséhez fél szinttel lejjebb kell sétálni.
A galéria szinten található egy képzőművészeti galéria, ami már valamelyest zártabb kialakítású, és a terasz felülvilágítón keresztül kapja a fényt. Innen a belső téri lépcső a liftet megkerülve egy épületkonzolt képezve vezet fel az emeletre, ahol az épület mintegy önmagába fordul, itt találhatók a klubok zártabb termei.
Az épületben található rendezvényterem és próbatermek igényes akusztikai burkolattal ellátottak. A rendezvényterem kialakítása azonban lehetővé teszi a változatos használatot. Egyszerű hétköznapokon a terem fala teljesen megnyitható, és a belső tér képzőművészeti galériaként, vagy akár más közösségi funkcióra használható.
A homlokzat alsó sávjában vakolatot alkalmaztam, optikailag ez a sáv rajzolja ki az épület tartószerkezeti alapját, a feletette lévő könnyűszerkezetes szerelt burkolat mintegy lebeg az üvegfelület felett.
Az épület délnyugati oldala az épületkonzol által leárnyékolt, míg a délkeleti oldalon az udvar felől egy mesterséges zöld fal kerül kialakításra. Ez egy acélszerkezetes fal, melyre a későbbiekben vadszőlő futtatható fel. A szerkezet és ezáltal a növényzet az emeleti szinten felfordul, így egy lugas alakul ki a teraszon. Ez a zöld homlokzat zárja le az épület keleti sarkát.
A terv diplomamunka keretén belül készült. Azonban bízom benne, hogy munkámmal sikerül rávilágítani a helyi ifjúsági élet tereinek hiányára, és bemutatni egy lehetséges megoldást. Egy olyan új típusú megközelítést, ami ebben a különleges, sok esetben monoton környezetben egy még élhetőbb város kialakulását segítheti elő.
OPPONENCIA
IFJÚSÁGI KLUB - SZÁZHALOMBATTA – RIDZI JÚLIA DIPLOMATERVE
_gondolatok
Kis- és nagyobb közösségek formálódásának korát éljük, mert ez a jövő. Egy atomizálódott társadalomban, ahol az egyéni az első mindig, hiszen így szocializálódtunk az elmúlt évtizedekben. Fordul a világ. Újra felfedezzük szomszédunkat, munka- és iskolatársainkat. Ez lehet a nemzetté válás hosszú útjának első apró lépése.
Egy nagyon alaposan és gondosan előkészített tervet láthatunk. Olyan gondossággal elemzett tágabb és szűkebb környezet, funkcióelemzést találunk, mely nagyon ritka diplomatervek esetén, ezért ez nagy érték. A térszint analízisből születik az a funkcionális program, mely a terv összerajzolásának kiindulópontjául szolgál.
Hasonló alapossággal elemzi a hallgató a formák, tömegarányok játékát, kompozíciós egységét, és ez az elvégzett elemző munka már fél siker a kiváló terv megszületéséhez.
_elhelyezés
Százhalombattán vagyunk, az északi és déli lakótelep közötti alacsony beépítésű intézményi zóna területén. Látszik, hogy az annak idején nagy körültekintéssel és előrelátással megtervezett helyszínen a legkülönfélébb közintézmények kerültek elhelyezésre az uszodától a bölcsödén és kereskedelmen át a kulturális központig, melyeknek célja a magas házakban élő lakosság életének minél szélesebb körű és minőségű kiszolgálása. És bár a szellemi centrum a főtér a terület fizikai szélén helyezkedik el annak fizikai középpontja a diplomaterv helyszínének tere. Szűkebben a két sétány közötti jelenleg beépítetlen terület, a piac mellett.
A helyszín választás ilyen módon kiérlelt, körültekintő, a tervezett funkciónak megfelelő. Mind a gyalogos megközelítés, mind a gépjármű parkolás ideálisnak mondható, az elfoglalt terület méretét nem terheli túl a ház tömege. Kényelmes terület marad mind az előtér, mind a privát hátsó kert felé.
Nagyvonalú a külső tér süllyesztése, mely segítségével így intim belső udvar jön létre, amely kiváló helyszíne lehet az épülethez kötődő különböző külső-belső aktivitásoknak.
_a terv
-funkció, építészeti kialakítás
Az épület tisztán és funkcionálisan logikusan szerkesztett. A földszintet a nagyméretű áramló előcsarnok tere uralja, a rendezvénytér doboza központi helyre kerül, míg a maradék területen az ezt kiszolgáló terek kerület betervezésre. Az emeleti galéria szintre további kiszolgáló terek, a második emeletre pedig a műtermek egy tetőteraszos kapcsolattal kerülnek elhelyezésre. Az épület belül végig konzekvens, a különböző terek, galériák átláthatósága elegáns, vizuálisan gazdag, lebegő. A kiszolgáló terek a háttérben, a közlekedő terek mindig az előtérben kaptak elhelyezést.
Az épület működéséhez elengedhetetlenül szükséges gazdasági bejárat is kellő körültekintéssel megoldott.
A homlokzatokon megjelenő TRESPA nagytáblás burkolat jó arányban osztja, tagolja a házat, rendszert visz a sematikus tömegbe. A lábazati szintre került vakolat zömökké teszi optikailag az épületet, ez mindenképpen egy jó építészeti gesztus annak tagolására. A megjelenő nyílások léptéke ideális, a nyitott és zárt felületek jól tagolják a tömeget, az üvegfelületek osztása arányos.
-műszaki megoldások-szerkezet
Az épület műszaki megoldásainál a korábban az előkészítésnél tapasztalt körültekintést láthatjuk. Egy részleteiben átgondolt és nagyon alaposan végigtervezett házat látunk. A részletek ökonómikusak, építészetileg szépek, műszakilag korrektek, profik. Ezen anyagok, szerkezetek összessége adja azt az építészeti harmóniát, mely mind a belsőben mind a külsőben megjelenik. A visszafogott anyaghasználat egy magas minőségű kortárs épületet tár elénk.
A vasbeton pillérváz és a faltartók egysége biztosítják az építészeti magfogalmazás egységét, vagyis a transzparencia és a szalagszerű tömegképzés megvalósítását.
A déli oldalon tervezett zöld fal pedig nemcsak a mikroklímát javítja árnyékolással, de a ház építészeti összképét is nagyban emeli.
_grafika
A terv azon fázisában, mikor az opponens írójának kezeibe került egy tisztán és visszafogottan előadott, érthetően elmondott képet mutatott megfelelő műszaki részletezettséggel, de nem túlhangsúlyozva annak szerepét, vagy súlyát. Jó ízléssel és arányérzékkel előadott gondos szép terv, figyelemre méltóak az axonometrikus röntgen rajzok, amelyek jó érzékeltetik a belső terek léptékét, kapcsolatait, a külső épület tömeget.
Egy nagy odafigyeléssel és alázattal elkészített, építészetileg kiérlelt, helyénvaló diplomatervet ajánlok a Bizottság figyelmébe. Egyre nagyobb szükségünk lesz a hasonló jellegű intézményekre.
Borsay Attila
építész