Borsay Attila - MCXVI Építészműterem
Budapest, XI. ker. Bukarest utca, 2005
nagyon jó hely. én imádom. a pincérek is jófejek. egyetlen egy probléma: mostanság elég sokan vannak, főleg este. és a pincérek ilyenkor eléggé szétszórtak. sokat kell várni mire kihozzák az étel-, itallapot, és volt amikor a számlát is. viszont nagyon sok a választék és minden kiváló minőségű - ajánlom mindenkinek… (2006-08-04 02:06)
A Kosztolányi Dezső térnél lévő hajdani Volánbusz pályaudvar 1963-ban Félix Vilmos (UVATERV) tervei szerint épült várótermét a tervezett lebontás helyett védetté nyilvánították. Az épület újrahasznosítására kiírt pályázat nyertese az Egri Orsolya ötlete alapján Borsay Attila által megtervezett kávézó és kiállítóhely lett.
Az épület a hatvanas évek pavilonépítészetének jellegzetes példája, de a gombaforma perontetők és a kerámia mozaikos falburkolat is mind a korra jellemző megoldások. A felújítás után is érintetlenül hagyták a beton padló- és kerámia falburkolatokat, amely a régi pénztár vagy iroda feliratokkal utal az eredeti funkcióra.
A minden oldalról hatalmas üvegfelületekkel határolt tér legmeghatározóbb eleme a fényesség és az átláthatóság. Szinte minden berendezési tárgy légiesen könnyed, így nem veszi el a nyitott tér élményét. Modern, hajlított fémvázas székek népesítik be a belső teret, amelyet az üvegfalak mellett elhelyezett kényelmes élénk vörös kanapék egészítenek ki tágas és barátságos belső teret hozva létre. A színek és formák többsége kellemes egységet alkot a régi épülettel, amit néhány régi, míves tárgy becsempészésével tört meg a tervező.
*
Szemerey Samu:
Egy talált tárgy megtisztítása (építészfórum - részlet)
A homlokzati acél-üveg szerkezetek áttervezése nem csak a funkcionálisan fölöslegessé vált osztópálcák kivétele és a hőszigetelő üveg igénye miatt volt indokolt, de nem is merült ki ennyiben. A tiszta, anyagtalan tér érzetét sokkal erősebben teremtik meg a hatalmas, egybefüggő üvegfelületek - a látszólag láthatatlan, érdektelen részletekben pedig a figyelmes szemlélő igen gondos tervezői munkát fedezhet fel. Kiderül, hogy nincs szükségszerű ellentmondásban a hőszigetelt üvegtáblák és a hatvanas években általánosan alkalmazott szegvas tartószerkezet használata, pusztán tervezői és kivitelezői erőfeszítés kérdése.
Nyilvánvaló (most, hogy látható): ha nincs olyan technológiai vagy anyagi háttér, mint az örök például szolgáló Svájcban, akkor az olcsóság ötletességével kell hasonló minőséget teremteni. Az pedig, hogy egy ilyen megoldás a maga ironikus módján utalásokat tartalmaz Mies van der Rohe üvegszerkezeteire, a használók, de az építészek többsége számára láthatatlan marad - ez lenne az a többlet, ami egy mélyebb kulturális beágyazottság esetében komolyabb hatást tudna gyakorolni az általános értelmezői-tervezői praxisra, egyelőre azonban többnyire nem éri el a (szakmai) ingerküszöböt.
Nyilvánvaló(?), hogy a használói gesztusok némileg fellazították az eredetileg feszes koncepciót: nem kerültek fel például az építész által nagyon fontosnak tartott függönyök a belső térbe (az eredeti buszállomáson is voltak - lásd az archív fotókat), ami a tér feszültségét növelve az anyagtalanság, az absztrakció érzését még tovább fokozta volna. A külső egy helyen oda nem tervezett és vitatható színvonalú burkolatot kapott, és a világítás sem a tervek szerint valósult meg.
Ez utóbbi talán a legszembetűnőbb hiba a rendszerben, részben, mert komoly szerepe lett volna a repülőtető lehetőségekhez képest maximális lebegő helyzetbe hozásában (a statikai szereppel nem bíró vízszintes koszorú feletti teret választotta volna el az egybefüggő fénysáv), részben pedig a bekerült igénytelen világítótestek miatt. Felmerül azonban a kérdés, hogy ez a tökéletlenség mennyiben csorbítja az eredeti elképzeléseket, azaz a tárgy megtisztítását és felmutatás általi eltüntetését.
Úgy látom, hogy a buszállomás-kávézó a néhol kifejezetten édeskés lakberendezői gesztusok és más partizánakciók ellenére uralja a benne elszabaduló otthonosságot: és ez javarészt a megfelelő, kritikus helyen kellően szigorú és következetes építészi magatartás eredményének tudható be. Az otthonosság, a bogárhátú-Ikarusz-retro-fíling szerencsére kellő távolságban marad - egyelőre - az épülettől, előtérben hagyva az eredeti, megújított tereket és az új beavatkozásokat (például Andor Anikó finom tájépítészeti megoldásait).
tervező: MCXVI Építészműterem
építész: Borsay Attila
munkatárs: Klimaj Lívia, Erdélyi Linda
gépész: Lesti László
elektromos: Krasznai Péter
konyhatechnológus: Kuruczné Szabolcs Gizella
kert: Andor Anikó
* * *
Kapcsolódó linkek:
Kultúr-kávéház (az Octogon cikke, képekkel, 2005/2)
Kulturális kávézóvá alakul át a Kosztolányi téri volt buszállomás;
Tranzit Art Café - a kávéház honlapja ;
Tranzit Art Café - kávéházismertető
