Kenneth Frampton:

Aalto azon elkötelezettsége, hogy az egyszerű embereket szolgálja, abban a többszintes lakóházában is kifejezésre jutott, amelyet 1955-ben épített a berlini Interbaun, a város Hansa-negyedében. Itt is az átriumformát variálta. Ebben a nagyszerű alkotásban találhatjuk meg a második világháború után tervezett legfontosabb lakástípusok egyikét. Még Le Corbusier híres (a szociális lakásépítésben világszerte széltében-hosszában másolt) Unitéjének kétszintes lakása is elhalványul mellette, ha egy család ideális fészkére gondolunk.

A fenti és az elkövetkezendő idézet részlet Kenneth Frampton: A modern építészet kritikai története című könyvéből arról a társasházról, amit Berlinben volt módunk láthatni (Alvar Aalto és az észak-európai hagyomány: nemzeti romantika és dór-klasszicista érzékenység 1895-1957, 266. old., ).

Aalto lakástípusának legfontosabb erénye az, hogy egy kis bérlakásba sűríti egy családi ház előnyeit. Az U-alakú alaprajz közepében elhelyezkedő lakó- és étkezőtér nagyvonalú átrium-teraszhoz kapcsolódik. A kisebb, intim helyiségek: a hálószobák és a fürdőszobák e nagyvonalú magot fogják közre. A lakásegységek elhelyezése a lakóházon belül szellemes: Aalto úgy fűzi fel őket a természetes megvilágítású lépcsőházakra, hogy képes elkerülni végtelen számú „egy kaptafára készült” lakás egymásra halmozásának érzését, egyetlen magasházban.

Aalto egész életét végigkísérő azon törekvése, hogy kielégítse a szociális és pszichológiai igényeket, megkülönböztette a húszas évek merev funkcionalistáitól, akiknek a pályája már akkor megállapodott, amikor ő még csak első jelentős műveinél tartott. Noha kezdetben a szovjet konstruktivisták lendületes formái vonzották, mindig súlyt helyezett arra, hogy olyan környezetet alkosson, amelyben az emberek jól érzik magukat.

A fentiek nyomán egy kis térhasználati elemzés:

A központi lakóteret úgy veszi körül a kiszolgáló-helyiségek gyűrűje, hogy a szó hagyományos értelmében vett közlekedő szinte nem is alakul ki. A lakások mindegyike kétoldalra tájolt, így az átszellőztetés és a folyamatos benapozottság sem probléma.

A vizuális határok:

A viszonylag kis lakás valós méreténél nagyobbnak mutatja magát: a nappali vizuális határai túl vannak a tényleges "helyiséghatárnál".

Az átlátások, a világosság, a teraszkapcsolat ugyancsak a terességet erősítik (balra a konyha-étkező, jobra a nappali).

Az általános szint szerveződése:

A bejárati szint:

I.: publikus tér, amit azonban a ház a földszinti megnyitásaival már részben magához rendel (az I.a rész ilyen szempontból jóval intenzívebben kötődik az épülethez, az udvarszerű kialakítás miatt).

II.: fél-publikus tér: a fedett-nyitott tér még bárki számára megközelíthető, de már egyértelműen az épülethez tartozik - a kellemes átlátások, a marasztaló padok valóban otthonossá teszik a hazaérkezést.

III.: a világos lépcsőházak már az otthonok tényleges "előszobái" - ezzel együtt a akár szomszédolás lehetséges helyszínei is.

A hobbyszoba és mosókonyha a pincében, szauna és terasz a tetőn a ház közösségének együttlétét hivatott elősegíteni, - olyan igény ez, amely az Interbau kiállítás után hamarosan feledésbe merült.

A mennyezeti festést nemrégiben restaurálták.

A mozgalmas homlokzat fehér háttere nagyon jól fogadja be a napernyők spontán színfoltjait.

A Hansa-negyed eredeti állapotáról (1943) itt nézhető meg egy térképrészlet!

>>> a mi berlin-térképünkön itt.