Szomszédünnep

2010. május 18. 08:12 - mB

http://www.szomszedunnep.hu/pix/logo_anim.gifPécsen:

A szomszédünnep célja, hogy a városokban, ugyanazon a szűk területen belül, mégis egymástól elszigetelten élő emberek, akik nap mint nap egymás mellett szállnak be az autóba munkába induláskor, akiknek egy iskolába járnak a gyermekeik, akik ugyanabban a parkban futtatják a kutyáikat, akik minden nap ugyanabban a boltban vásárolnak be munka után – egyszóval a szomszédok, akik látásból már jól ismerik egymást, szót váltsanak egymással.

http://www.szomszedunnep.hu/pic/04.jpg

Bármilyen lakótér részt vehet az ünnepben, hiszen utca, park, tér minden lakóközösség közelében van.

Például:

Lakás-kaland-túra

2010. május 26–30.
A külföldi és magyar alkotók részvételével születő rendhagyó produkció formája szcenizált városi séta, helyszíne pedig Pécs ambivalens negyede, Uránváros. A nézők kettesével járják végig a túrát, amely során tízperces sétákkal jutnak el egyik lakásból a másikba, ahol szintén tíz percet töltenek el. Az egymással összekapcsolódó helyszíneken látható és megélhető rövid jeleneteket, installációkat, interaktív játékokat előadó- és képzőművészek, építészek dolgozzák ki. A felhasznált narratívák az adott negyed mindennapi életére reflektálnak. A lakások közötti séta szintén szerves része a játéknak, hiszen egy „nyomkeresés” formáját ölti a – hol ismerős, hol ismeretlen – környéken.

Belépőjegy: 1500 Ft., kedvezményes jegy 1200 Ft., csoportos jegy (regisztrációval) 1000 Ft.

A pontos helyszínekről a program honlapján tájékozódhat: www.placcc.hu

http://www.pecsiprogramok.hu/program/big/1759.jpg

Szólj hozzá!
Címkék: pécs életmód

A bejegyzés trackback címe:

https://tarsas2010.blog.hu/api/trackback/id/tr112011969

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása