Egy kis külön műsor:

Húsz éve a posztmodern múzeumépítészet egyik úttörő lépése volt a stuttgarti Staatsgalerie új épületének átadása. A zártkörű nemzetközi pályázatot 1977-ben a fegyelmezetten modernista betonszerkezeteiről ismert skót James Stirling (1926-1992) nyerte meg. Nyertes pályázatát látván mindenki jócskán meglepődött, Stirling ugyanis a modernizmus által tiltás alá helyezett megoldások sorával rukkolt elő. Építészettörténeti parafrázisai a dór oszlopfőtől a román kori ablakokon át Barth – és kortársaként Berlinben Schinkel – klasszicista elemeinek szabad, ironikus idézéséig terjedt.

Mindezt ráadásul monumentális méretekben tette: nem kiegészítette az eredeti múzeumépületet, hanem egy ugyanakkora, új épületet csatolt hozzá, széles feljáróval, rotundaként megformált belső udvarral, a mai városi köztereket megelőlegezve. A színekkel sem bánt visszafogottan; a rikító zöld és a rózsaszín egyaránt helyet kapott.

A szakmai felháborodás óriási volt. Nem csupán a modernizmus szentségének megsértése, hanem a németországi helyszín miatt is. A monumentalitás, a történeti emlékek újraértelmezése tabu volt abban az országban, ahol a hitleri építészet ezeket a saját demagóg céljaira használta fel. Ám éppen ebben állt Stirling, s az őt támogató zsűri bátorsága: egy idegen, különösen egy pragmatikus gondolkodású brit nagyvonalúsága kellett ahhoz, hogy e tabut meg lehessen törni.

Bár a németajkú kritikusok közül a kitűnő bécsi professzor, Friedrich Achleitner lesújtóan csak „állami uralmi építészet”-nek nevezte ezt a fordulatot, a megnyitás (1984) után a közönség egész másként szavazott. A németországi múzeumi látogatottsági statisztikákban Stuttgart hirtelen az ötvenhatodik helyről a másodikra ugrott. Az épületkomplexum teraszos kialakítása máig előkelően simul a völgyben fekvő belváros nyugati lejtőjébe. A szomszédos kastélypark, könyvtár, szín- és operaház a legjobb környezetet biztosítja.

fent: alulnézet!

A múzeum sikere messze túlnyúlik az építészet egyszeri látványosságán. Az egy évtizede igazgatónak kinevezett Christian von Holst fiatal munkatársként éppen az építkezésért volt felelős. Azonosult annak megoldásaival, tolmácsolhatta a kollégák javaslatait a belső terek kialakítására – s ma, elsőszámú vezetőként, kitűnő állandó és időszaki kiállításokkal tölti meg azokat. Az építészeti különlegesség nyomán a média kiemelt figyelmet szentelt a múzeumnak, amit az a szponzorok és a műgyűjtők támogatásának megszerzésére fordított. A bátor múzeumépítészet tehát beruházás a jövőbe: olyan bizalmi tőkét kovácsol a leendő támogatók felé, amely hiteles szakmai koncepcióval hosszú távú fejlesztéssé bővítve vihető tovább.

A teljes szöveg itt olvasható: Ébli Gábor: Posztmodern klasszikus - Húszéves a stuttgarti Neue Staatsgalerie (Balkon)

*

Figyelem: ez a ház nem társasház. Vigyázat! Plusz még régi is - egy mai eszmecsere nyomán merült fel, Panni így elmondja majd hogy mit is szól hozzá.

Bónuszkérdés:

- Észreveszünk-e hasonlóságot az itteni előtető, a formavilág és színhasználat és a Bercsényi kollégiumé között?