Az előző, kortárs holland példa mellett nézzük meg az ott hivatkozott osztrák mester világát egy kicsit.

Loos számára az elsődleges mindig a belső, a TÉR, mindennapi létünk színtere, az ezzel kapcsolatos gondolatainak összefoglaló neve a Raumplan - ehhez néhány szemelvény:

Az én építészetem nem tervekből, hanem terekből áll. Nem alaprajzokat, homlokzatokat, metszeteket, tervezek: tereket hozok létre. Számomra nincs értelme „földszintről”, „emeletről”, stb beszélni… számomra ehelyett egymásba folyó terek és térkapcsolatok léteznek – szobákban, előszobákban, teraszokban megvalósulva. A szintek egymásba kapcsolódnak, viszonyulnak egymáshoz. Minden tér belmagasság-igénye különböző: az étkező bizonyosan magasabb mint a spájz, a födémek így más és más magasságba kerülnek. Ezeknek a tereknek az összekapcsolása olyan módon kell történjen, hogy az ne csupán szinte észrevétlenül magától értetődő, hanem nagyon praktikus is legyen. Ez az a térbeli kapcsolatrendszer és téri fegyelem amit eddig a legjobban Dr. Müller házában tudtam megvalósítani.

A fenti szöveg forrása ez a honlap (azóta kissé átalakult). Ugyanott jobban megismerhetitek ezt a házat, illetve mindent ami hozzá kapcsolódik. 

A ’Raumplan’ leegyszerűsítve – mint a tér (vagy a tömegek) tervezése – a tradícióktól eltérően olyan háromdimenziós térkialakítást jelent, amely ugyan egyfajta funkcionalizmust mutat (külső és belső, szintekre bontás, közlekedőterek határozott megjelenítése, stb.), ám összetettségével, egyéni tagolásával, folyamatosságával, szinteltolásaival, a mozgás során feltáruló látványos (színpadias) kapcsolataival egy rendkívül ’szabad’, kötetlen belsőt hoz létre. (Bun Zoltán: Kék Bécs – Éptört tsz.)

*

Az alábbiak pedig Loostól származó további idézetek, Kerékgyártó Béla kurzusának anyagából:

Egy lakás sohasincs készen. Állandó változtatás, a lakók és nem az építész igényei szerint. Bútorok, képek stb. „Ez azt jelenti, hogy olyan építész vagyok, aki emberi módon és nem emberellenes-művészi módon rendezi be a lakásokat. (A takarékosságról, 215)

Csak ott tudok valami újat kitalálni, ahol új feladattal találkozom, tehát az építészetben turbinaépület, léghajók hangárja. De szék, asztal, ruhásszekrény esetében? Soha nem fogadom el, hogy kipróbált, több évszázadon át bevált formákat képzelt szükségletek miatt meg kellene változtatnunk... Hogy egy dolog modern-e, azon lehet legjobban lemérni, alkalmazkodik-e régi dolgokból álló környezetéhez? (A takarékosságról, 1924, Pot., 214)

Az építészek azért vannak, hogy megragadják az élet mélységét, a szükségleteket a legvégső következményekig átgondolják, hogy segítsenek a szociálisan gyengébbeknek, hogy a lehető legnagyobb számú háztartást tökéletesen használható tárgyakkal lássák el. Az építész feladata sohasem új formák kitalálása. (A takarékosságról, 1924, 216)

Valamennyi hivatás közül az építészé követeli meg leginkább a klasszikus előképzettséget. Ám ahhoz, hogy kora anyagi szükségleteinek is meg tudjon felelni, modern embernek is kell lennie. Nem csak hogy pontosan kell ismernie kora kulturális szükségleteit, hanem egyenesen e kultúra csúcsán kell állnia. Mert hatalmában áll, hogy bizonyos kulturformáknak és használati módoknak, szokásoknak az alaprajz alakításával, a használati tárgyak megformálásával más jelleget kölcsönözzön. Ezért a kultúrát sohasem lefelé, hanem felfelé vezesse. (A régi és az új irány az építőművészetben, 1898, Pot., 66)

...nem feledve hogy erről legrészletesebben a Kerékgyártó Béla gondozásában és fordításában megjelent Loos-könyv lehet a hasznunkra: Adolf Loos - Ornamens és nevelés (Terc kiadó).

(Mennyire ismerjük amúgy Loos dolgait?)