Akikre/amire büszkék vagyunk: 21 hónap múlva Maribor lesz Európa Kulturális Fővárosa, és a nemzetközi pályázat megnyerése után a város új művészeti galériáját Lévai Tamás, Jószai Ágnes és munkatársaik: Árva József valamint Haász Ferenc tervezik.
Az alábbiakban néhány képet válogatok össze, a teljes ismertetést és a zsűri értékelését az építészfórumon olvashatjátok!
A zsűri véleménye szerint ez a projekt garantálja, hogy Maribor városa elegáns, létrehozható és jól funkcionáló kulturális középponttal és egyben emblematikus elemmel gazdagodjék.
A javasolt épület tömege alaposan átgondolt, jól elhelyezett és kiegyensúlyozott, különösen az általa határolt városi terek tekintetében - a védett park-szerű játszótérrel a Gyermekek Múzeuma mellett, a keresztutcát működésbe hozó Könyvtár / Kreatív Iparág és Stúdiókkal, a Drávára nyíló nagyméretű terasszal ("a város nappalija"). A finom, érzékeny és kifejezetten logikus városi pozíciót a sarkokon elhelyezett, az utcát felélénkítő két rendezvényhelyszín (a nagyméretű észak-nyugati előadóterem, valamint az áttetsző dél-keleti Építészeti Központ) is felerősíti. A mozgási útvonalak ("a város élete") természetesen haladnak a külső térből a jól átgondolt, rendkívül jól érzékelhető és hívogató előcsarnokba.