Kis tervezésmódszertan - és Sade

2010. március 26. 09:12 - mB

Nem lesz most időm hosszasan írni, így valószínűleg később kell folytatnom, a fogalmazást is tisztítanom (ha fogom), de pár dolog eszembe jutott csütörtök óta.

Az jár a fejemben, hogy érdemes lenne hangsúlyosabban begyújtani a hajtóműveket, nagyobbra venni a lángot. Talán (?) az az érzés jár bennünk, hogy a "jó építész" vagy a "jó épület" valahogyan, valamiből lesz (szerencsés génállománnyal, mondjuk), és ha eléggé ráncoljuk a homlokot, akkor talán összejön a dolog valahogy.

Az előtanulmányokkal is szerettem volna valahogy a folyamatos munkára helyezni a hangsúlyt, és ez az amire most is felhívom a figyelmet: amiről igazán érdemes lenne beszélgetni, az egy-egy végigküzdött konfiguráció - egy-egy induló alapötlet helyett.

Nagy szükség van a hangsúlyos időbefektetésére, a feladattal való küzdelemre, gyötrődésre, és erre sok eszközünk van: a lakások kialakításánál más, szeretett példák elővétele, átrajzolása (!), akár átvétele és átalakítása... Ezt egy kicsit hiányolom még (bár van még a félévből): az előképek szerteágazó tanulságainak megrágása, hasznosítása. És VALÓBAN módunk van konkrét átvételekre is: traktusszélességek, téri elrendezések tekintetében is.

Talán nehezebb is beszélgetni egy felvetett alapötletről, amit aztán közösen próbálunk meg 10-20 perc alatt megoldani - ha ehelyett végigharcolt, lakáselrendezésekkel visszaigazolt, hosszas küzdelemmel esetleg pár ponton zsákutcába került terv felett, konkrét kérdések összegyűjtésével ülünk, az jóval több tanulságot hoz majd nekünk. De ismét: a félév végi örömteli befejezéshez elengedhetetlen a ház sokszor, sokszor történő felrajzolása, apró pontosítgatása, esetenként újrakezdése...

A fenti tanvideóban Sade és zenésztársai mesélnek a friss lemezükről: 10 év szünet után ültek le, hogy az alig 40 perces anyagot hosszas, több hónapos munkával (!) elkészítsék (2010 február). Érdemes megnézni (~3:40), mikor az énekesnő egy vastag paksaméta, egy salátásított füzet lapjait mutatva meséli, hogy ezek a keresgélés (nagyrészt később elvetett) vázlatai egyetlen, 8-10 soros dalhoz.

Egy dalon dolgozva gyakran érzem úgy, hogy egy csónakban ülök, és ez a csónak szinte tudja hogy merre kell mennie. Néha persze rossz irányba fordul, ilyenkor vissza kell fordítani.

Ahhoz viszont hogy ez a csónak menjen, nagy szükség van a folyamatos, kitartó "evezésre" - akár a zsákutcák végigjárására, skiccpausztekercsek végigrajzolására.

Meglátjuk később ezt érthetőbb formába tudom-e önteni, a fő üzenet az hogy a passzív(abbnak tűnő) micimackós töprengést ("Gondol! Gondol!") érdemes felváltanunk egy tudatosabb, célzott, irányokat kitűző, az elért eredményeket értékelő, sok-sok manuális munkát (sok-sok manuális munkát) belefektető magatartásra. Mondom ezt akkor is, ha tudom hogy sok "szabadidőnk" nincs, de mégis muszáj találni - de nem is szabadidőt, hanem munkaidőt.

*

Szép ebben  az új Sade albumban (is) hogy a rövidsége, kevés-eszközűsége ellenére nagyon erősen érezhető az a belefektetett munka, alaposság, szeretet, ami tartalmat ad a zenének. A billentyűs beszél egy helyen a több hónapos munkáról - sok dalban alig van szerepe. De mégis: pont ott és pont úgy szólal meg, ahogy kell - ahogy a dalba ezáltal élet és erő költözik.

Érdekesség, hogy Magyaroszágon Sade hivatalos honlapja magyarul jön be.

- sade.com -

Érthető, dekódolható ebből így valami? 

(mindegyik fenti koncert 1993-as felvétel.)

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://tarsas2010.blog.hu/api/trackback/id/tr161869715

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KCsD 2010.03.26. 22:40:30

Itt a tavasz, az emberek meg megőrülnek :) www.youtube.com/watch?v=NXUZZYV66gk

Ponni 2010.03.26. 23:37:34

1.Fenyegető levél kellene.
2.Szigorú vázlatpontos megjelenítéssel.
3.Akár személyre szabottan.
4.Réka még úgy sem kapott soha (Bálinttól).
5. :)

reekaa_p 2010.03.27. 16:35:02

@Ponni: Valamit tudtok, amit én nem:) Megértem még a virágnyelvet, egyenlőre nem kell fenyegető levél:):)

Ponni 2010.03.27. 17:43:22

@reekaa_p: Ajaj...nem tudod, mibe keveredtél. :)

mB · http://frankzappa.blog.hu/ 2010.03.27. 22:53:27

Na szegény Réka - nem tudja mi röpköd a feje felett - egy gyors magyarázkodás: az előző nem ellene szól, csak annak, hogy (vérmes természetem kirobbanásaként) tavaly már mindenkit sikerült megfenyegetnem egyszer (nagyon du'ván), ebből maradt(ál) ki.

Többiek: érdemes azért Réka kapcsán óvatosan fogalmazni, mert másodhonlapfőnöki minőségében úgy moderál majd itt ki akárkit, hogy a sziltantanszék adja a másikat.

Illetve persze olyan gyönyörszépséges alaprajzokat produkál mindeközben minékünk csattanós válaszként szakmailag, hogy arcpirulva sütjük le szemünket, látván.

mB · http://frankzappa.blog.hu/ 2010.03.27. 22:54:13

jut eszembe: legalább a zene tetszett? :-) Vagy hiába hányom itt a borsót?!?....

Ponni 2010.03.28. 15:42:20

@mB:
Szerintem Réka már akkor rájött, hogy csak bolondozom, mikor elképzelte, hogy fenyegetőzöl. :)
Nem hányod hiába, jó zene.
süti beállítások módosítása