Dúll Andrea rendkívül elfoglalt, a megbeszéltnél is kevesebb időt tudott szakítani a beszélgetésre, amit a társasházakról folytattunk, de így is fény derült néhány dologra, amit mi eddig másképp láttunk.
Interjúalanyunk pszichológus és pszichológia szakos tanár, az ELTE-n szerzett pszichológiatudományból PhD fokozatot, jelenleg több egyetemen is előadó, környezetpszichológus (infók az egyetem honlapján itt!)
Célcsoport
A beszélgetést a mostanában felmerült egyik legfontosabb kérdéssel nyitottam: kiknek tervezzük a házat, kik fogják használni? Többféle lakás kialakítása a cél, ahol sokféle ember találhat otthonra, vagy csak bizonyos rétegek elhelyezése egy épületen belül? Dúll Andrea meglátása szerint mindkét lehetőségnek van előnye és hátránya is. Tapasztalatai szerint egy homogén lakóközösség jobban működik, a sokszínűséget megvalósítani egy nagyobb „lakótelepen” (nem negatív kicsengéssel) lehetne, szigetszerűen elhelyezett csoportokkal, ahol természetesen biztosított az átjárás, de a választás szabadsága adott.
Egy házon belüli változatosság hátránya lehet a különböző életmód, amellyel zavarhatják egymást a lakók: hangos zene éjjel, kisgyerek sírása. Kérdés a fenntarthatóság, fejlődés: a cserélődő lakók képesek-e közösséget alkotni, vagy a szétesés fenyeget.
Méretek
A lakások kialakításával kapcsolatban szociológiai szempontból nincs konkrét adat a lakás alapterületére, belmagasságra vonatkozóan, nyilván a tágasabb, magasabb lakás komfortosabb. Az ember mikrokörnyezetének kellemes kialakításakor figyelni kell a megfelelő személyes tér kialakítására: a legszűkebb privát szféra az embertől 60 cm-re ér véget, a következő a nagyjából 120 cm-t körvonalaz, míg a „társasági tér” 3m-re kezdődik - ez az a távolság, aminél közelebb nem engedünk egy általunk nem kedvelt embert.
Függőleges méretek tekintetében nagy belmagasság esetén természetesen felmerül az igény a vízszintes tagolásra, főként gazdaságossági szempontból, hiszen új helyiséget nyerhetünk. Alapvetés Le Corbusier modulorja is (EMA például a lakásában a galéria alatt feltartott kézzel elfér, de nekem már nem lenne kényelmes a kialakítás).
Közösség
A közös terekkel kapcsolatban elég szkeptikus a docens asszony; a Sargfabrikról meséltem pár szót, mire megjegyezte: „ne feledjük el, hogy Magyarországon vagyunk…” A kihasználatlan tereket elhanyagolnák, nem működnének, egyszerűen más a „lakókultúra”.
Az interjú alatt megérkezett egy kolléganő - a nevét sajnos nem tudom - aki bekapcsolódott a beszélgetésbe. Egy New York-i házról mesélt, szociális bérlakásokkal, amit egy üzem igazgatója építtetett a munkások számára. A közösségi helységek állapota lassan leromlott, a lakók kicserélődésével teljesen elhanyagolttá vált, az udvar nem a lakók kényelmét szolgálta, inkább a bűnözés lelt otthonra. Az új közös képviselő viszont tenni akart ez ellen: kertész végzettségét kamatoztatva egy kellemes udvart hozott létre, amit gondoztak, lassan kikerült néhány pad, a lakók birtokba vették az élhetővé tett kertet.
A zöld udvar erejében még Dúll Andrea is hisz, viszont az ideje elfogyott, a beszélgetést majd egy későbbi időpontban folytatjuk.
Összeállította: Beliczay Veronika Budapest, 2010. március 12.
*
Köszönjük - a beszámoló pdf-ben letölthető itt!