Vad, viharos éjszaka dühöngött Skócia nyugati partjai fölött. Ezen történetünk szempontjából ugyan ennek különösebb jelentősége nincsen, miután történetünk nem Skócia nyugati partjain játszódik, hanem Írország keleti partjain. De azért ott is elég rossz idő volt.
Történetünk színhelye pontosabban Anglia déli csücske, a Knotacentium Towers (ejtsd Kns Ps), Lord Knotacent (ejtsd Pjs) ősi kastélya. Gyengébbek kedvéért megjegyezzük, hogy olvasás közben különben se fontos, hogy az ember kiejtse a szavakat.
Stephen Leacock halhatatlanja,
Karinthyn átszűrve, hétvégére.
Nem is tudom, mikor fordult elő velem utoljára, hogy egészen konkrétan hangosan felröhögtem egy könyv első mondatait olvasva – és itt most ne holmi lányos kacajra vagy fennkölt mosolyra tessék gondolni, hanem arra az igazi fetrengős nevetésre. Stephen Leacock kötete a legelső mondattal megvett magának (sőt, ha pontosak akarunk lenni, már az első novella „bevezetésével”), és aztán sem eresztett.
Ejcs Pjs tősgyökeres angol főúri birtok volt. A földszint Erzsébet korabeli stílusban épült, vörös kövekből, míg a kastély régebbi szárnya, amire az Earl különösen büszke volt, a régi normann dúlás nyomait mutatta, amihez egy Tudor korabeli pompás kínzókamra és egy Plantagenet korabeli árvaház járult, körítéssel, illetve kerítéssel. A főbejárat homlokzatából pompás vadregények és őserdők indultak szerte, a szélrózsa minden irányában, évezredes tölgyek és fenyvesek és gombák pazar gazdagságát árasztva, míg a ház közelében ribiszkebokrok és amerikai mogyorófák pompáztak, amiket még a keresztes hadak ültettek el.
Az ódon kastély körül hangos volt a levegő a rigófüttytől, a varjak édes pitypalattyától és a fácánok mélabús danájától, miközben a szarvasünők, antilopok, kenguruk és más négylábúak oly szelíden szaladgáltak a tág mezőkön, hogy egymás kezéből ettek. Egész menazséria volt ez.
A parkon végig széles, hatalmas makadámút vezetett, aminek alaprétegét maga VII. Henrik mángorolta le. >>> folytatás a Novellák világa blogon!
*
Gertrude the Governess:
or, Simple Seventeen
It was a wild and stormy night on the West Coast of Scotland. This, however, is immaterial to the present story, as the scene is not laid in the West of Scotland. For the matter of that the weather was just as bad on the East Coast of Ireland.
But the scene of this narrative is laid in the South of England and takes place in and around Knotacentinum Towers (pronounced as if written Nosham Taws), the seat of Lord Knotacent (pronounced as if written Nosh).
But it is not necessary to pronounce either of these names in reading them.
Nosham Taws was a typical English home. The main part of the house was an Elizabethan structure of warm red brick, while the elder portion, of which the Earl was inordinately proud, still showed the outlines of a Norman Keep, to which had been added a Lancastrian Jail and a Plantagenet Orphan Asylum. From the house in all directions stretched magnificent woodland and park with oaks and elms of immemorial antiquity, while nearer the house stood raspberry bushes and geranium plants which had been set out by the Crusaders.
About the grand old mansion the air was loud with the chirping of thrushes, the cawing of partridges and the clear sweet note of the rook, while deer, antelope and other quadrupeds strutted about the lawn so tame as to eat off the sun-dial. In fact, the place was a regular menagerie.
From the house downwards through the park stretched a beautiful broad avenue laid out by Henry VII. >> to be continued on the Literature Network!
