Horsens, Dánia, Csaba, 2010

2010. október 21. 23:06 - mB

Na most már én sem maradhatok tovább beszámoló nélkül. Én a messzi-messzi Horsensbe kerültem, immár két hónapja itt vagyok, bár még mindig azt érzem, hogy szeptember van (na nem az időjárás miatt).

Még itthonról azt a félévet választottam, hogy „Multistorey buildings”, vagyis többszintes házak, egész pontosan társasházakkal foglalkozunk. Ami eléggé passzol a két komplex félév közé, nem?

Az itteni képzés nagyban hasonlít az otthonihoz, a tervezés mellett van tartó, a kivitel meg gépészet. Amiben különbözik, hogy egy 4 fős csapatban dolgozunk, teljesen együtt tervezzük Horsensbe a 3 emeletes társasházat. Igazi nemzetközi csapat: egy amerikai és egy norvég sráccal, valamint egy lengyel lánnyal dolgozom együtt.

Az egyetemünk nemrég épült, nagyon korszerű, mindenféle high-tech berendezéssel tele. Éjjel-nappal, bármikor bent lehet lenni. Az épület szíve a canteen nevű többcélú tér, ahol előadásokat tartanak, de itt lehet ebédelni, meg összegyűlni is (Bing térkép).

Az épületet tavaly bővítették egy Vitus Bering Innovation Park nevű új tömbbel, melyet a C. F. Møller nevű építésziroda tervezett. Az iroda honlapján iroda honlapján itt, az Archdaily-n itt található.

http://www.cfmoller.com/getimagevarintranet.asp?id=21498&w=530&h=354&type=D

Az új tömb a campus déli végéhez csatlakozik. Az épület lelke a központi légtér, melyet a kígyóként körbe feltekeredő lépcső tesz hangulatossá. Erre szerveződnek körben a tantermek és a kiszolgáló egységek. A homlokzatot a belső kígyó motívum párjaként spirálisan feltekeredő üvegprofil táblák teszik karakteressé.

Dániában nagyon nagy hangsúlyt fektetnek az épületek olcsó fenntarthatóságára, ezért nagyon kedvező „U” értékek vannak. Ez a ház pedig a jelenlegi dán előírásokat kétszeresen teljesíti, úgyhogy gyakorlatilag még nem kell fűteni, pedig már 0-10 fok van. A vastag hőszigetelésen és a hőhídmentességen túl nagyon intelligens légcserélő rendszert alkalmaznak. Általában nincs szükség arra, hogy kinyissuk az ablakot, mert az elhasznált levegőt kiszívják és annak a hőjével melegítik fel a kintről beszívott friss levegőt. Így az épület hőjének 90-95%-át meg lehet tartani.


Jó, mi? Naná. :) 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tarsas2010.blog.hu/api/trackback/id/tr62389884

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása