Egy korábbi hír és véleménycsere után tegnapelőtt Pécsre mentünk a Tudásközpontot és mellette a hangversenytermet megnézni.
Alant következik a beszámolóm, tragikus minőségű fényképekkel (telefon) és egy másik, e fórumon újszerű, meglepetés-formátummal.
Az épületen Balázs Misi vezetett végig, így - bár az épület zárva volt - gyakorlatilag minden zugba be tudtunk nézni. A mostani beszámoló nem is az épület egészére, mint annak a központi motívumára, magvára, a kaptárra kíván fókuszálni. Ennek a fő eszköze részint a képeim lesznek némi szöveggel, de nagy hangsúllyal az ott rögzített hanganyag.
A felvétel minőségét természetesen erősen meghatározza hogy a primitív telefonommal készült, hozzáteszem ugyanakkor, hogy TÉNYLEG ilyen erősen visszhangzott, és sokszor élőben is nehezen értettük az elhangzottakat (a beszélgetés a Kaptárban, az alsó szinten zajlott - fülhallgatóval azért viszonylag jól érthető):
Az első hangsúlyos benyomás a kaptárral kapcsolatban, hogy kicsi - jóval kisebb mint a képek alapján gondoltam. A hátsó bejáraton érkeztünk, itt egy kétszintes térben tárul fel a központi motívum, benne a lépcsővel.
...aztán beljebb jutva fokozódik a zavar: a kaptár valóban kicsi, és nincs benne más mint egy lépcső ( a következő szintre), az viszont úgy kitölti a teret, hogy a ténylegesen "élhető" rész az alsó és felső pihenő mindössze, ahol zavartan toporog az ember, mert mégiscsak egyfajta közlekedőben érzi magát.
A bejárati nyílás is meglehetősen alacsony, a lelógó "Vészkijárat" feliratba biztos hogy előbb-utóbb beleakad majd valaki:
Minden burkolat kemény és hideg, az íves felület meg fókuszálja a hangot, ezért nagyon visszhangzik a tér (ez a felvételen is hallatszik), ez tovább rontja az ember közérzetét: FIZIKAILAG nem jó egy (viszonylag) sötét, szűkös, átmeneti, visszhangos térben lenni. Mi mégis ott beszélgettünk.
Érdekes tehát, hogy az a központi tér, ami a könyvtár lelke, középpontja, és amihez talán olyan minőségeket társítanánk, hogy vonzó, meleg, marasztaló, befogadó, teres, központi, közösségi, szervező erővel bíró, világos - az a valóságban kicsi, sötét, meredek, hideg, visszhangos, kemény...
A lámpák nem terv szerintiek, ezeket a kivitelező improvizálta ide az átadás előtti napon:
Meglepő, és az időről időre odatévedő szememet folyvást zavarta, hogy az egységes, háromszögletű kerámiaelemek nem tudják lekövetni a geometriát, így a sarkoknál, a lépcsőknél nagyon durván vágni kellett - a saroknál meg ráadásul vakolni-festeni a kerámia élét...
A főbejárati szintről is csak egy relatíve kis nyíláson látok be - és innen még bizonytalan, hova is vezethet vagy miért. A pihenőre merész kiállításrendezők rendkívül törékeny, piros üvegszobrokat helyeztek el.
Tanulságos visszanézni a pályázati tervre: a Kaptár itt úgy volt központi elem, hogy mindenhonann látszott, hogy mindenhonnan bele lehetett nézni, hogy nagy volt - és sötét bár, de itt tehát valódi titokzatossággal, ezzel együtt NYITÁSOKKAL, és központi, szervező erővel:
Most azonban a könyvtár terébe áll bele egy új tömegként a Kaptár...
...és nagyon furcsa hogy itt-ott teherhordó szerepet is kap - oldalt is, de legfelül például rátámaszkodik a teljes zárófödém:
Ez amúgy a könyvtár egyik legnagyobb tere, a különös az, hogy egy viszonylag kis előtérből egy nagyon összeszűkölő ellenőrző pont vezet...
...egy elég keskeny lépcsőhöz, ahonnan már feltárul aztán a könyvtár. De a lépcső nem kerül elegáns, térbeli helyzetbe, ahogy az előcsarnoknak sincs kapcsolata a fenti könyvtár téri világával.
"Vajon nem túl szűkös-e ez valódi főlépcsőnek?...."
A belső világ részletei:
Plexi ülőke: már csak ráülni jó, valamikori rendszerbarát (szovjet, azaz abszolút értéktelen) könyvekből:
Tervezői lábak:
fotó (az ablak részint koszos, részint van rajta egy finom kerámiaminta, részint ilyen rossz a fényképező-telefonom):
Az ablaküveg ráégetett kermámia motívuma a vágott mészkőfelületet utánozza, különböző intenzitással:
A külső: nagyon szépen formált felületek és tömeg (az indexen persze szebb fotók vannak):
Sajnos a város ott szúrta el, hogy az épületnek (ahogy a Koncertteremnek is) egy szervízútról feltárható, egy McDonalds mögötti maradék területet bírt csak prezentálni, a fő megközelítés felől a nézet így sajnos inkább ez:
Meg így:
Különös ház tehát, meglepő és nehezen érthető vagy befogadható gesztusokkal,illetve azzakl, hogy a ház leghangsúlyosabb helyére kerül egy olyan képzőművészeti alkotás, ami szinte egyértelműen nem keres kapcsolatot a valódi működéssel, sőt: mintha még zavarná is azt.
A lépcső(s tér) egy lehetséges használatáról eszembe jut Dublinban a Light-House cinema előtere:
Aztán hangsúlyosan eszembe jutott még Norman Foster friss könyvtára Berlinből, amivel sok párhuzam lenne felállítható, de aminek (a pécsivel szemben) a kulcsszavai a TÉR, a TRANSZPARENCIA, a FÉNY... És míg ez a gondolatok Kaptárja vagy búbos kemencéje, addig azt a berliniek egyszerűen az egyetem AGYának hívják:
Az utóbbiban egy csendes, de hallatlan szép, inspiráló, egyben megnyugtató órácskát töltöttünk Berlinben, a másiknak a nyomasztó és zavarbaejtő hatása alól még most is nehezen szabadulok...