Befolyásolhatja-e a közösségi viselkedést és

biztonságosabbá teheti-e a várost egy jó köztér?

Philip Zimbardo, a Stanford Egyetem professzora 1969-ben érdekes pszicho-szociológiai kísérletet végzett. Egy rendszám nélküli, nyitott motorháztetejű autót tett ki Bronx egy elhagyott utcáján, illetve egy ugyanolyan autót hagyott a kaliforniai Palo Alto egy jómódú negyedében. A bronxi autó kifosztása alig tíz perc múlva már elindult, az elhagyatottságával szinte felkínálta magát. A Palo Altóban hagyott autó több mint egy hétig érintetlen maradt.

- How To Design Safer Cities - Archdaily.com - (itt a spanyol változat) -

Zimbardo a kísérletben ezután egy lépéssel továbbment és betörte a palo altói kocsi egyik ablakát. A járókelők ekkor már szinte azonnal lehetséges zsákmányként tekintettek az autóra, amit néhány óra leforgása alatt teljesen kibeleztek. A "fosztogatók" egyik környezetben sem tűntek veszélyes alakoknak. Ez a tapasztalat vezette George Kelling és James Wilson Harvardi professzorokat az 1982-es Betört ablak elméletükhöz:

Egy javítatlanul hagyott betört ablak láttán a járókelők jellemzően arra a következtetésre jutnak, hogy azzal senki nem törődik és senki nem is figyeli. Ez idővel még több ablak betöréséhez vezet, az ellenőrzés hiánya az épületről átterjed aztán az utcára azt sugallva, hogy itt mindent szabad, hogy a területnek nincs gazdája.

Kelling ezek után megbízást kapott - jóval a Rudy Giuliani meghirdette Zéró tolerancia előtt - a New Yorki közbiztonság híján levő, bűnözés uralta Metró Tanácsadó testületétől. Az első célja a város polgármesterének, az akkor demokrata Ed Kochnak a meggyőzése volt arról, hogy a megoldás nem az addig megfogalmazódott erősebb szabályozás és még több letartóztatás lehet, hanem a vagonok és peronfelületek folyamatos tisztántartása és graffiti-mentesítése, a bliccelés (azaz az ingyenes használat) és a metróban való csavargás csökkentése-megszüntetése. A kritikai össztűz ellenére elindult a New Yorki metró átalakítása, a világos szimbólumok és jól látható részletek visszaállították a rendet. Még nagynevű Massimo Vignelli, az információs rendszer tervezője is megfordította a tipográfiáin a színeket: a fehér betűk fekete háttere megnehezítette a graffitizők dolgát. Mára a New Yorki metró a biztonságos és jól működő köztér mintapéldája, emblematikus megjelenése annak, hogy a New Yorkiak nem hajlanak ismét elvtelen kompromisszumokra.

A gondolat egyszerű de hatásos: a rossz szokások gyorsan terjednek ugyan, de a jók határozottsággal és következetességgel párosulva képesek felülírni a rosszat. Hány dolog megy tönkre csak mert már a hiba első jelei után közönyössé válunk? Hány "törött ablak" mellett megyünk el nap mint nap?

A lényeg a határok meghúzása és a rossz folyamatok visszaszorítása olyan helyzeti és megelőző stratégiákkal, amelyek nem csak a hatóságokat, de a közösséget is a problémák aktív részvétellel való megoldására ösztönzik. Fontos emellett az is, hogy jelenjen meg az állam szerepe azoknak a területeknek a szabályozásában és ellenőrzésében, ahol közérdek kell hogy prioritás legyen. A sokakban élő hibás libertáriánus nézőponttal szemben a közterület megfelelő használatának maximalizálása és a közösségi jól-lét érdekében a közösségi térben való demokratikus együttélés az egyéni szabadságok korlátozását igényli.

A hasonló helyzetekkel a legsikeresebben megküzdő városok a fokozatos leromlást magas minőségű dizájn proaktív tervezésével, a városi higiénia kultúrájának megteremtésével és folyamatos karbantartásával, vagy - ahogy Curitiba volt polgármestere, Jaime Lerner szeret fogalmazni: "a városi akupunktúra megszállottságával" kerülik el.

A közterekkel kapcsolatos kérdésfeltevés egyik úttörője Jane Jacobs volt, a híres és ellentmondásos New Yorki civil-jogi aktivista. Bár a városi modernizmus technokratái annak idején kinevették, mára olyannyira elismertté vált hogy még maga Obama elnök is idézte. Az amerikai nagyvárosok halála és élete című könyvében (1962) a multifunkcionális, kompakt és sűrű városok gazdag előéletét hangsúlyozza, ahol az utca, a szomszédság és a közösség a városi kultúra létfontosságú része. „A város biztonságának fenntartása az utcák és járdák elsődleges feladata". Számára a biztonságos utca a köztér és a privát tér közötti világos határt jelenti, emberekkel és folyamatos mozgással, kis tömböknek köszönhetően sok sarokkal és kereszteződéssel, ahol a járdára néző épületeket sok-sok szempár követi figyelemmel.

Az emberiség és a bolygó jövője is a jobb városokon múlik. Tudjuk, hogy a privát térbe való visszahúzódás és a fenntarthatatlan városi perifériákba való menekülés nem megoldás, sőt, csak olaj a tűzre. Az "életünk minősége" nem alapulhat fallal körülvett gettókra, biztonsági kamerákra és magánhadseregekre. A biztonságérzet hiányának és a félelemnek a csökkentése legalább olyan fontosságú mint az elhagyott területek hasznosabbá, integráltabbá és kreatívabbá tétele. El kell kezdenünk a köztérre mint a városi élet szívére tekintenünk; a dizájn, a használat a menedzsment és az új funkciók mind létfontosságúak. Újra kell gondolnunk az utcákat, a tereket és parkokat, az erdőket és a városi tájat és mindent ami lehetővé teszi az identitásunk kialakítását és a találkozás, az átalakulás és a különbözés élményét. „Egy terület csak akkor válik hellyé, ha kulturálisan sajátunkká lesz" - mondta Heidegger.

Napjaink kutatásai igazolják, hogy a várostervezés, a közösség és a közterek közti interakciók a biztonság állandósításának hatásos eszközei. Bill Hiller, a University of London professzora a Térbeli szintaktikai laboratóriumában a bűnözés, a hely és a lakossági összetétel közötti összefüggéseket kutatja és térképezi fel. Adatok milliói gyűltek már össze és az évek kutatásai Jacobshoz hasonló következtetésekre vezették, azaz hogy a sűrűn lakott város jóval biztonságosabb a kis laksűrűségű lakónegyedeknél. A kis lakó-jelenléttel működő monofunkcionális zónák – kis vitalitással és gyalogos jelenléttel – ugyancsak kevésbé biztonságosak. Az utcától rácsokkal vagy fallal elzárt toronyépületek, a közterületektől elzárkózó bevásárlóközpontok sem járulnak hozzá a biztonságérzethez. Az ideális város olyan tömbökből állhat, ahol a földszinten üzlethelyiségek vannak, az emeleteken lakófunkciók, ahol a kellemes utcák eleven és a legkülönbözőbb embereket és életformákat összehozó, heterogén szomszédságokból állnak: oktatási intésményektől a kulturálisokon és hivataliakon át a kereskedelmi, turisztikai és környezetbarát világokig.

A biztonsági kérdések a várostervezés integráns részei, de az építészetnek és a köztereket érintő projekteknek is alapvető kihívásai kellene hogy legyenek. A mai félelmeink és lehetetlenkedéseink jelentette kihívás nyomán magunkkal szemben kell hogy nagyobb elvárásaink legyenek a fejlesztés új logikájával, hogy a városainkat fokozottabb részvétellel és kevesebb spekulációval hozhassuk létre.

fordítás: Marosi Bálint - a munka a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 2.5 Magyarország Licenc alatt van.