Hertzberger új iskolája Rómában (2012)

2015. február 23. 20:53 - mB

oct12-22.jpg

Nem könnyű feladat erről a a Róma Romanina kerületében levő nemrégiben befejezett iskoláról írni, mert Herman Hertzberger épületei a megértéshez (másoknál jóval inkább) szinte megkövetelik a személyes látogatást, és mert a teljes "elkészülést" a beköltözés és a használat jelenti majd (ahogy a Domusban megjelent cikkében Massimo Faiferri utal rá). 

http://www.archidose.org/Oct12/22/image01.jpg

Az erre a munkára szövetkező Hertzberger-Scarpinato tervezőpáros ismétlődő udvarokból építkező struktúrával dolgozott, amit jól ismerhetünk Hertzberger "sejtszerűen építkező" terveiből, ahol a különböző nyitottságú helyiségek a közös területek felé orientálódnak. Osztálytermek, egy tornaterem, előadóterem és egy kávézó szolgálja ki az 500 diákot ebben a nagy komplexumban, amiben a belső és külső közti különbségek feloldódni látszanak.

A Romanina iskolánál Hertzberger által felvetett téri világ egy etikai alapállást is jelent, ami - még a olaszországban általános szociális érzékenység fényében is - ritkán talál egy olyan megfelelő modellre, ami ilyen adekvát módon válaszolna a mai kor oktatási problémáira. - Massimo Faiferri, Domus magazin.

Ahogy arról a fotók tanúskodnak, az iskola építészeti értéke és igazi lehetőségei a lépcsőkben testesülnek meg. Színházként működő lépcsők Hertzberger iskoláinak gyakori elemei, itt viszont különösen nagy bőségben jelennek meg, amik így nem csak közösségi terekként működnek, de olyasfajta téri mágneskét is, ami az utcán bóklászó gyerekeket a szint alatti térbe, majd onnan magába az iskola világába vezeti.

http://www.archidose.org/Oct12/22/image03.jpg

http://www.archidose.org/Oct12/22/image04.jpg

http://www.domusweb.it/content/dam/domusweb/en/architecture/2012/09/21/the-school-as-a-metaphor-for-the-world/big_394052_1592_07_web_HHVD20120417-8273-kopie.jpg

http://www.archidose.org/Oct12/22/image05.jpg

http://www.archidose.org/Oct12/22/image06.jpg

http://www.archidose.org/Oct12/22/image08.jpg

http://www.archidose.org/Oct12/22/image09.jpg

http://www.archidose.org/Oct12/22/image10.jpg

hertz_roma_02.jpg

Talán nem könnyű házat építeni Horvátországban, de ami Olaszországban megy.. édes Istenem! Valami 7 évig tartott… egy év után kapok egy telefont hogy leállunk, mert elfogyott a pénz… Minden elveszett, gondoltam – és fél év múlva jön egy újabb telefon hogy találtak még valami pénzt és folytatják. Úgy két évente leállnak, aztán kezdik újra. Nem volt valami vidám.

Készítettünk egy központi utcát, amire kétszer négy tanterem került és egy udvar, mert itt jó idő van, kint is dolgozhatnak. Az egységeket úgy alakítottuk ki, hogy később irodává vagy akár kórházzá is alakítható legyen, most egy tornatermet kell hozzáépítenünk, a középső utca így azóta hosszabb lett.

Egy olyan kompozíciós elgondolás illusztrálására mutatom be, hogy ez nem egy végleges struktúra, de növekedni, átalakulni képes.

Tanultunk az iskolában az Akropoliszról: hogy ez az építészet origója, talapzaton áll, magasan hogy látsszon – az építészek mindig szeretnék valamire helyezni az épületeiket, hogy még magasabbnak és fontosabbnak tűnjenek, – én az ellenkezőjét szerettem volna. A földre állítani - nem valamiféle ellenkezésből, hanem mert ez jobb. Mert olyan teret ad, ami védett a külsőtől, ahol az emberek leülhetnek és nézhetik az iskolát, részei lehetnek a belsőnek.

Ez tesz engem boldoggá. Ez az amit tenni akarok. Helyet biztosítani annak, amit az emberek csinálni szeretnének. Nem egy áramvonalas álomvilágot, csak helyet adni a két lábbal a földön álló, normális világnak. - Herman Hertzberger: A jövő építészete című előadásból

hertz_roma_03.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tarsas2010.blog.hu/api/trackback/id/tr587206301

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása