David Chipperfield, a 13. Velencei Építészeti Biennálé kurátora két napja jelentette be a nemzetközi kiállítás idei mottóját: Közös tér.
A téma nagyon egybevág a legutóbb itt is citált előadásával (Miért gyűlöli mindenki a modern építészetet?). Izgalmas téma, izgalmas megfogalmazásban - gondolatilag nekem Fuksas néhány évvel ezelőtti "Kevesebb esztétikát, több etikát" mottójának erejéhez mérhető.
A kifejtés az alábbi cikkben:
*
... egyrészt a közösségről szól, a közösség gondolatáról. Másrészt viszont a városról, a területről, azaz nem csak a házakról magukról, de a helyről ahova azok épülnek, és ami közöttük terül el, ami már nem magán-, hanem közös terület.
A [Common Ground mottónak] így van egy nagyon szép kettős értelme, az egyik az ideák szintjén [„community”], a másik a fizikai szinten [„ground”] (videóinterjú David Chipperfielddel, ~2:40)
KÖZös TÉR
- Common Ground - az eredeti szöveg az ArchDaily-n!
A 13. építészeti biennálé témája: Közös tér. Ezt a biennálét az eleven, kölcsönös kapcsolatokra épülő építészeti kultúra ünnepének szánom, amely közben az ezzel összefüggő szellemi és fizikai területekről tesz fel kérdéseket. A biennálé a résztvevők kiválasztásának módszerében is az építészet lényegét jelentő együttműködést, párbeszédet fogja ösztönözni, ahogy a cím is az építészet fő tevékenységi körének metaforája.
Az építészek közös dolgai érdekelnek, a napi építészeti gyakorlat körülményeitől a munkánk keretét, kontextusát jelentő hatásokig, együttműködésekig, történetekig, vonzódásokig. A Biennálé alkalmát az építészeti kultúra megértésének erősítésére, az azt meghatározó filozófiai és gyakorlati folytonosság hangsúlyozására szeretném felhasználni.
A Közös tér cím határozott utalás az épületek közötti térre, a város tereire is. Szeretném, ha a Biennálén bemutatott tervek az épületek alakította terek jelentéseinek komoly vizsgálatait adnák: annak az építészetet is magában foglaló politikai, társadalmi és közösségi vonatkozásait. Nem szeretném eközben az építészetet mint tárgyat elveszíteni a szociológiai, pszichológiai vagy művészi spekulációk mocsarában, erősíteni szeretném ugyanakkor annak megértését, amivel az építészet egyértelműen hozzájárul a város közterületeinek meghatározásához.
A cím szándékosan megy szembe a mai média által terjesztett építészet-képpel, amely szerint az egyes művek az individuális alkotónagyságok fejéből szinte készen pattannak ki. Propagálni szeretném a tényt, hogy az építészet lényege a kapcsolat, szellemi és gyakorlati értelemben egyaránt, közös érdekeken, hatásokon és szándékokon osztozik.
Ahogy a Biennálé alapgondolata a párbeszéd és együttműködés, úgy ennek – a mottót erősítő – módszerére építek a kiállító építészek kiválasztásánál is. Javaslatokat fogunk kérni a kiállításokra vagy installációkra, de a javaslattevőktől maguktól is ötleteket várunk a velük majdan együttdolgozókra. Így a kurátor-csapat első válogatása a felkért művészek további kapcsolataival bővül ki majd.
Az elinduló párbeszédek reményeink szerint áttörik az életkor, stílus, földrajzi hely vagy a tudományág jelentette határokat. Megmutathatják ugyanakkor az építészeti kultúra más részei: a média, a kutatóintézetek, iskolák, kiadók, galériák, alapítványok jelentette kritikai szerepet is. A megszülető munkák reményeim szerint minden lehetséges eszközzel a szakma – és a város – közös dolgairól mesélnek majd.
A célom nem valamiféle prekoncepció vagy ízlés alapján történő szűk válogatás, ahogy kritikátlanul tág merítést sem szeretnék. A résztvevőknek arra szeretnénk lehetőséget adni, hogy a munkájukat az építészeti gyakorlat szélesebb kontextusában mutathassák be, ami nem csak a saját tehetségük demonstrálása lehet, de céljaink és felelősségünk jelentette közösségünk is.
2012. január 17.
David Chipperfield
fordítás: Marosi Bálint - a munka a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 2.5 Magyarország Licenc alatt van.
