Az S70 egy lehetséges térelemzése

2010. február 20. 12:36 - mB

Következik az S70 nevű ház egy lehetséges (grafikus) térelemzése - azt hiszem elég látványos, de annyi történt csak hogy az egyes alaprajzokat kicsit elferdítve egymás fölé tettem (míg készült a főtt tojás), és ebből egy jól átlátható axonometrikus rend épült fel, külön a közlekedők és a lakásbejáratok jelölésével:

- részletes anyag letölthető itt! -

Megfigyelhető hogy nagyon (nagyon!) szeszélyes a közlekedőrendszer, a kedvencem az a két (tulajdonképpen egyszintes) 2. emeleti lakás, amibe a harmadikról érkezem meg (barnás-drappos színnel)...

Fent az egyes szintek melletti számok azt jelzik, hogy arról a szintről hány lakás közelíthető meg.

A házban amúgy 19 lakás van, 17 teljesen különböző alaprajzzal. Ezek némelyike egyszintes, mások kétszintesek, de van háromszintes is - sőt, a földszinti lakásokhoz (csak felülvilágítóval megnyitott) pinceszint is tartozik, ezt nem is igazán értem. A földszinti lakások az utcáról nyílnak - a harmadik emeletiek lehetnek a legjobb haverok, mert onnan öt lakás is nyílik, ezen túl ők fellátnak a felső három lakóhoz is. A földszintiek viszont kertszomszédok, ott találkozhatnak sokat.

A játékosságot olyannyira komolyan vették, hogy a homlokzat sem próbál meg közelítőleg sem utalni a belső működésre: a hosszú szalagablak (az axonometrián kékes) PONT NEM ott van ahol hosszú vízszintes közlekedő.

Elképesztő ház, elképesztő terekkel, ugyanakkor viszonylag takarékos, ezzel együtt jól élhető közlekedőket ad, de hallatlanul izgalmas, inspiráló terekkel és lakásformákkal. Nagyon feszesen szerkesztett a pince is, a legtávolabbi, legsötétebb részekhez felülvilágítókat ad, a kert pedig úgy bomlik részekre hogy mindenkinek van egy kis privát része.

 

Követendő példa-e? Nem tudom, láthatóan iszonyú munkamennyiség van benne, ami szükséges is ahhoz hogy ezek a terek megvalósulhassanak és működőképesek legyenek, de hallatlan izgalmas a végeredmény, azt hiszem örömmel lakhatnak itt akik itt laknak. Azért lehet hogy nekünk elsőre egy tiszta, egyszerű rendszert lesz célszerű megcélozni. :-)

 

Szerintetek? 

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://tarsas2010.blog.hu/api/trackback/id/tr391775611

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KCsD 2010.02.20. 16:50:46

Nagyon tetszik, hogy 8 szintes a ház, és ebből kettőn van folyosó, jól ki van ötölve. Így mindenkét irányban jókis ablakok nyílnak. Meg amúgyis, minek olyan sok közlekedő, mikor ennyiből is meg lehet oldani.

A lépcsőház rendszere nekem kicsit túlbonyolított, de lehet, hogy nem látom át rendesen.

Viszont a két lefelé induló lakás nekem kicsit furcsa, mondván felmegyek a harmadikra, hogy aztán a lakásban lemehessek a másodikra.

Én 20 lakást számoltam, az 5. emelteről mintha három nyílna. De ha még kicsit nézem, lehet találok még... :)

reekaa_p 2010.02.21. 08:36:02

Nagyon ötletes elemzés, nehéz lesz túlszárnyalnom.
A kialakítás jó példa arra, ha nem megszokott megoldásokba kényszerülök bele a tervezés menete során. Merjünk bonyolultak lenni, habár én az egyszerűbb úton fogok elindulni.
Tetszik,hogy az egyszerű külső megjelenés nem utal a belső nyakatekert kialakításra.

mB · http://frankzappa.blog.hu/ 2010.02.22. 10:09:05

Azóta is azon gondolkodom hogy jó-e ilyen nyakatekert példákat előhozni, prezentálni, hogy ennek a bonyolultságnak nem a lakó issza-e meg a levét. Alapvetően (eddig azt hittem magamról, hogy az) egyszerűséget és a tisztaságot szeretem, ami azért így is van, de ez a ház elcsábított: szívesen élnék valamelyik lakásában, akár a "föntről érkezem" típusúban is. Kell hozzá kis tőkeerő persze, ezeket a plusz tereket nyilván meg kell fizetni, de ezzel együtt az alapdöntések jók: jó a tájolás, jó az udvarkapcsolat, élhetőek a közlekedők, és persze jó hogy minden sáááááárga belül. :-)

Nem lehet persze nem észrevenni a "pazarlásokat": a főbejárat feletti dupla légteret, ugyancsak a lépcsőház feletti lakás dupla légterű nappaliját és teraszát (!), de ezzel együtt ez nagyobb variabilitást is jelent, és hát nagy légtérben lakni jó. És tényleg azt gondolom hogy élmény lehet belakni ezeket a "talált" tereket.

A pince meg gondolom annál 4 lakásnál valami barkács-szoba meg tárolóféle lesz (háztartási hg?) - mögötte látszik a gépészet búvótere, minden lakás aknáihoz.

(Tényleg 20 lakás van - a vicces az hogy én ezt számolás nélkül vettem át az eredeti cikkből, de a fenti ábrán én is elrontottam, magánszorgalomból, így véletlenül együtt tévedtem a mondott cikkel.)
süti beállítások módosítása