Fejreállt világ: kockaház réme a Dunaparton

2013. augusztus 14. 15:56 - mB

MúzeumNemzetközi tervpályázatot írnak ki a dunaparton létesítendő technika-történeti múzeumra.

A hír önmagában akár örvendetes is lehetne, a belőle kiolvasható kormányzati-döntéshozói szándék azonban több sebből vérzik, és szellemiségében, alapkérdésében, de már megfogalmazásában is az ország (szomorú, beteg) építészet-felfogásáról ad szimptomatikus képet. Erősen reménykedem, hogy a projekt nem így és nem a belőle most sugárzó szellemiséggel fog megvalósulni.

frissítés: a videóban megszólal az ötletgazda: Radnai Péter (a Playboy főszerkesztője) is:

Mire vállalkozhat ideális esetben az építészet, milyen eszközei vannak egy építésznek? Választ kereshet a működés, a hely kérdéseire, azaz teret biztosíthat a majd beleköltőző élet számára, miközben ugyanezen élet és közösség méltó megjelenítőjévé is válik, ezer szállal kapcsolódva a közvetlen és tágabb környezethez. Válasza nem független sem a kortól (korszerűség, takarékosság, praktikum), sem a helytől és időtől (városszövet, kapcsolatok, infrastruktúra, kulturális háló) - így nem kiindulása, de eredménye lesz hogy formát, térbeli megjelenést biztosít az általa megjelenített és befogadott közösségnek, így válva egy funkcionális doboz helyett valóban építészetté, hellyé - kultúrává.

Múzeum

Ideális esetben persze minden résztvevő tisztában kell hogy legyen a szerepkörével: a kiíró a feladatmegfogalmazással, a peremfeltételek biztosításával, a majdani működés pontos meghatározásával, a tágabb városi összefüggések mérlegelésével (helykiválasztás!) kell hogy megtegye azokat az első lépéseket, amelyekre aztán a tervezés, építés folyamata mint biztos alapra épülhet.

http://static1.architectforum.hu/files2012/n00/00/70/83/800-ws8tgk-q-helyszinrajz.jpg

A mostani "pályázat" alapgondolatában ehelyett minden fordított, minden a feje tetején áll, már a kérdésfelvetés is rossz: nem mást, mint magát a formát rögzíti. Nincsenek városszerkezeti megfontolások, nincsenek kapcsolatok - csak a forma, csak a külcsín (már látványterv is van!), az építész majdani feladata így nem lehet más, mint a pőre esztétizálás, a díszítgetés: a felszín. A hely különös iróniája (tragikomédiája), hogy ez a formaadás-dolog az adott helyen nem előzmény nélküli: az ELTE dunaparti két brutális hasábja közül az északi homlokzata is utólag rajzolódott meg, de a nemzeti színház* (azóta eredményében semmissé tett) utolsó, meghívásos pályázata is egy homlokzat-tervezés volt Siklós Mária rögzített belsőségére.

http://www.origo.hu/i/1203/20120330-1100-ev-magyar-szellemi-teljesitmenyet.jpg

Múzeum

Az új épület gondolata ilyenformán "szép" helyi hagyományt visz tovább: a meglehetősen koncepciótlan, az egykori expó-gondolatból átöröklött egyetemi terület érzéketlenségére és sutaságára a Duna túloldaláról a nemzeti színház városligetből átpottyantott bogárháta néz vissza** - mi passzolna hát jobban ide mint egy csúcsán álló bűvös kocka? Ebben a mondatban persze még az "ide" sem biztos: míg a kocka az egyik látványterven az egyetemi épületek mellett billeg, a másikon már a Kopaszi gát öblében nézi magát, háttérben a (már) Rákóczi híddal.

Újabb megmosolyogtató (sírnivaló) aspektusa a dolognak a "sztárépítészek" második körben való meghívásának gondolata - akik az expozé szerint nyilván nem az érdekes feladat, nem az izgalmas városi helyszín vagy az alapos előkészítés és reális határidő miatt, hanem (ismét a felszín) a személyes meghívás miatt fognak daliás terveket szoborni városunkba.

Egészséges építészetről, egészséges városról pedig nem akkor beszélhetünk majd, ha csupa zseni végez az egyetemen, ha az építész-sztárok sorszámot húzva tapossák egymás sarkát hazánkba beözönölni vágyván, ha döntéshozóink a szépség létrehozásának terhét is vállukra emelvén maguk is bőszen alkotnak ad-hoc helyszíneken és programokkal, hanem ha magának a városnak lesz végre egy határozott jövőképe, amiben - mint rész az egészben - megtalálja a helyét az egyes feladat, amiben valós szerepnek megfelelően nyilvánulhat meg döntéshozó, várostervező és építész, ha hirtelen virtuskodások helyett hosszútávú terveket fogalmazhatunk és valósíthatunk meg.

Amíg ez nem így történik, addig rajzolhatunk gyönyörű kockákat, szent-korona alakú nemzetit, hamburger alakú gyorséttermet - az így megvalósult épületgigászok korunk beteg, felszínes és egyoldalú szemléletének lehetnek csak emlékművei.

_ _ _ _ _ _ _
* bocs, képtelen vagyok nagybetűvel leírni.
** erről lásd Reimholz Péter egy szarkasztikus javaslatát (Az építészet nyilvános cselekvés, Építészfórum, 2000. december 18. - kiemelés tőlem):

E hiba (mármint a nemzeti "színház-építmény" megépülte - mB) azonban a jövőben könnyűszerrel korrigálható, ugyanis a dunaparti zöldterületben úszó - jelenleg a város közvetlen közeli pontjaihoz kötődni nem tudó, öntörvényű, a kontextust tagadó, a város e pontján meglévő és keletkező determináló erőihez se szervesen, se szervetlenül illeszkedni nem tudó - mint hallom eredetileg a Városligetbe tervezett - színház-építmény szerencsére lehetővé teszi azonban azt, hogy az eredetileg RRT.-ben elfogadott 27 m magas, az utca vonalakon és a Dunapart felé is a telekhatáron emelt kerettel körülépítsék, és ezzel mind városrendezési, mind építészeti hibáit megjavítsák. E keret - nem tehetek róla a csernobili "szakofág" jut eszembe róla mindig, mely a környezetet szennyező anyag lefojtásának eszköze volt egy szörnyű korban és lett szimbóluma minden otromba kényszer-cselekvésnek - egy olyan térsort zárhatna önmaga és a színház építménye közé, mely szűkössége miatt úgy értékelné át a színház építmény térbeli hatásmechanizmusát, mint a középkori katedrálisok mellett szorongó lakóházak, melyek ugyancsak nem engedik egyszerre átlátni az évszázadok alatt megszületett hatalmas épületet, hanem annak csak egyetlen piciny, de csodásan kimunkált részét engedik egyszerre látni és érteni. Modern korunk e szarkofágot építészeti gonddal úgy alakíthatná ki, hogy rávezessen, hogy a várossal összekössön, hogy méltóképpen előkészítsen, hogy mellékfunkciókkal gazdagítson, hogy ott-tartózkodásra, egész napos kulturálódásra, kommunikációra, műélvezetre késztessen ( befektetők pénzéért persze, és nem gobbi-forintokért felépítve).

Az építmény és a keret közötti apró terekben színészek szobrai emlékeztethetnének a múlt megbecsülésére, másutt sokkal tárgyilagosabban a színházat övező építményben színészek lakhatnának, a földszinten varrodák, fodrászat és műhelyek tehetnék gazdaggá a helyet. E mikroterek és vendégstruktúrák jóvoltából talán az építmény homlokzatainak anyaghasználatának takarékossága is megbocsáthatóbb lenne, átcsoportosítva a pompát az erre amúgy is áhítozó belsőtéri "eklektikára".


Nagyobb térképre váltás

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://tarsas2010.blog.hu/api/trackback/id/tr545460206

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

krisztiket 2013.08.15. 21:56:08

szoborni... nevetnem kell, pedig igazából sírok

krisztiket 2013.08.15. 21:58:00

inkább nem is megyek bele abba, mit gondolok erről, mert már csak nyomdafestéket nem tűrően tudnám kifejezni magam...

mB · http://frankzappa.blog.hu/ 2013.08.17. 11:59:17

@krisztiket: érdekes (=szomorú) hogy a Tervlapon a mindösszesen 3 hozzászólás egyetlen problémája hogy magyar építész tervezi-e majd vagy sem...
süti beállítások módosítása