- Work/life/work balance by Andrew Maynard - Archdaily;
Andrew Maynard ausztrál építész, az Andrew Maynard Architects iroda társtulajdonosa írta az alábbi "Munka/élet/munka egyensúly" című cikket, ami először a Parlour című, női építészek problémáival foglalkozó weblapon jelent meg. "Sok nő hagyja ott a munkáját az alacsony munkakultúra, hosszú munkaidő és az alacsony fizetés miatt. De ezek a körülmények mindannyiunkat - nőket és férfiakat egyaránt - érintenek, ahogy a szakmánk mint olyan életképességét is." - írják az ottani szerkesztők. Andrew Maynardtól honlapunkon:
Munka/élet/munka egyensúly
(részlet)
Ideje hogy az építészeti szakmagyakorlásunk felnőjön. Nem szabad tovább azzal áltatnunk magunkat hogy az építészeti munkavállalók nem részei napjaink kizsákmányolt munkásosztályának.
Epikurosz amellett érvelt, hogy az embernek csupán három dologra van szüksége a boldogsághoz - barátok, szabadság és a kiértékelt élet ("analysed life"). Minden arra mutat, hogy Epikurosz igencsak jól érezte magát földi élete során. Azóta meghalt. Kíváncsi vagyok, tagja lett-e a Filozófus és Társa Kft-nek a halála előtt. Ez nyilván prioritás volt. A mai építészeti munkavállalás megtagadja-e tőlünk a boldogságot; a barátainkat, a szabadságot és a kiértékelt élet lehetőségét? Sokan vannak amellett, hogy az építészeti munkavállalás és a boldogság keresése összeegyeztethetetlen. Nagy biztonsággal kimondható, hogy a legtöbb építész, és szinte minden most végzett fiatal olyan körülmények között dolgozik, ami egészségtelen, fenntarthatatlan és kizsákmányoló.
...
Tíz év után mára elmondhatom, hogy jónak mondható munka/élet egyensúlyban élek. Az irodám egy régi üzletben van a Brunswick Street-en Fitzroyban. Az emeleten lakom nyolcéves fiammal és az élettársammal. Délután 5:30-kor mindenki elhagyja az irodát, magamat is beleértve. Van úgy hogy néha visszamegyek miután a fiam elaludt, hogy videójátékokat játsszak (ezek főképp: COD, SWTOR és BF3). Nagyon ritka alkalmakkor (talán úgy évente hatszor) dolgozom éjszaka is, de ehhez különleges körülmények kellenek: először is hogy elkapjon az inspiráció, másodszor: hogy épp kedvem legyen dolgozni.
A legfontosabb, hogy a tervezés, szervezés eszközével és azzal, hogy megadatott a rossz munkák visszamondásának lehetősége, soha nem engedem meg magamnak hogy olyan helyzetbe kerüljek, amikor munkaidőn túl kelljen dolgoznom. Ezt a helyzetet évek alatt nagy nehézségek árán értem el, az építészeti gyakorlaton kívüli normák alkalmazásával. Ennek a munka/élet egyensúlynak a létrehozása érdekében elutasítottam az a versengő és autoriter környezetet, amit a napjaink építészeti munkakultúrája megkövetelni látszik. A saját praxisom egy kis szakmai rést tölt be és azt kellett észrevennem, hogy a szakma nagy általánosságában egy pénzügyileg nem fenntartható modellt követek (messze a leginkább a szerencsémnek tudom be, hogy a cégem működik).
Hiszen a szakma egésze nyilván nem korlátozhatja magát hozzám hasonlóan szinte kizárólag felújításokra és bővítésekre. A kommersz építészeti irodák az építésztársadalom legnagyobb munkaadói és az ő tortaszeletük csak egyre nőni fog, ahogy már látjuk a középméretű praxisok átalakulását és zsugorodását. Az építészek túlnyomó többsége továbbra is inkább munkavállaló lesz mint munkaadó.
Létezik egy különös kimondatlan, de mindenütt jelenlevő versengés az építészirodákon belül. Ki megy el először? Ki túlórázik legtöbbet? Ki látszik a legelfoglaltabbnak? Ki jön ki jobban a főnökkel? Kinek zsúfoltabb a naptára?
Mikor Ausztrália legnagyobb tervezőirodájában dolgoztam, tudatosan hagytam figyelmen kívül mindenféle belső vizsgálódást. Nem akartam versengeni a kollégáimmal, nem akartam hogy kizsákmányoljanak a főnökeim. Arra összpontosítottam, hogy a lehető legjobb munkát adjam ki a kezemből, a munkaszerződésem rögzítette kereteken belül.
Soha nem érkeztem 8:30 előtt. Mindennap elfogyasztottam a reggeli teámat. Soha nem dolgoztam ebédidőben. Megpróbáltam 5:30-kor elmenni, de legalább azt elérni hogy 6-kor már semmiképpen ne legyek bent. Soha nem dolgoztam hétvégeken vagy munkaszüneti napokon.
Ez a hozzáállás megjósolható módon feszültségeket okozott köztem és a vezetés között. Mikor világossá vált hogy a habitusomon nem szándékozom változtatni, a főnököm passzív-agresszívvá vált és ellenem hangolta a közvetlen kollégáimat. Azt vágták a fejemhez hogy nem vagyok csapatjátékos. Azzal vádoltak, hogy nem vagyok eléggé elkötelezett. A csendes ellenségeskedés addig fajult, hogy szükségesnek láttam a munkaszerződésem egy példányát az asztalomon tartani, pontosan azzal az oldallal legfelül, amelyiken az szerepelt hogy a munkaidőm 5:30-ig tart és hogy jogom van a túlórapénzhez ha ezen túl is dolgozom.
Észre kellett vennem, hogy nagyon is egyedül maradtam a jogaim ilyetén gyakorlásában. A munkához való hozzáállásomról való beszélgetések során érdekes módon az általam teljesített munkának sem a mennyisége, sem a minősége nem került elő. A szerződéses kötelezettségemet jól teljesítettem, a kollégáim elismerőleg nyilatkoztak az elvégzett feladataim minőségéről és összeszedettségéről. Semmi nem utalt arra hogy kevesebbet dolgoznék mint bárki más. Ezzel együtt evidens volt, hogy egy idealista frissdiplomás nem fogja alapjaiban megváltoztatni Ausztrália legnagyobb építészirodájának kizsákmányoló munkakultúráját. Így kiléptem.
De miért lehetett a szerződésemben is rögzített munkaidőhöz való ragaszkodásom ennyire konfrontatív és provokatív a munkaadóim olvasatában, és ilyen fenyegető néhány munkatársam szemében?
A folyamatos túlórázás gyakorlata a tervezés vagy a kommunikáció alapvető kudarcát jelzi - Valve Software munkavállalói kézikönyv.
...
Az építész munkavállalók számos hibás logikával felépített alapvetéssel igazolják magukat, ami lehetővé teszi a folyamatos kihasználásukat. Azt mondogatjuk magunknak:
- Ha többet túlórázom, több elismerést és nagyobb fizetést kapok.
Az építészek az építőipar legrosszabbul fizetett dolgozói és az egyetlenek a folyamatban, akik hajlandóak ingyen átadni a szabadidejüket.
- Meg kell szenvedni a művészetért.
A munkaadónk profitjáért szenvedünk. Végül is valójában az időnk mekkora részét tölti ki a "művészet"? Nekem a "művész-lét" úgy 7% lehet. Nem akarok szenvedni és áldozatot hozni a fennmaradó százalékokért.
- A sok befektetett munkaóra jobbá teszi a projektet.
Sok befektetett munkaóra növelheti az információmennyiséget, de munkaügyi kutatások szerint a túlságosan elnyúló munkaidő drasztikusan rontja a minőséget és hamar egyfajta függőséggé válik.
- A főnököm is ugyanígy szenved a projekt érdekében.
Minden kifizetetlen túlóra a főnök közvetlen haszna. Hiába állítja bármelyik vezető másképpen, a profit alapvető szerepet játszik a munkaidő elhúzódásában. Ha bárki a csapatomból plusz egy órát dolgozik, arra csak úgy tudok gondolni: "köszönöm hogy nekem adtad ezt a 210 dollárt".
- Az építészeti praxis nem engedheti meg magának a túlóra fizetését.
Mint sok más szakmának, az építészeti szakmagyakorlásnak is alkalmazkodnia kell. Felül kell vizsgálnia a táblázatait. Ez a kapitalizmus természete.
- Más szakmák, ahogy az ügyvédi is, sok túlórázást igényelnek - miért lenne kivétel az építészet?
Az ügyvédi hivatás kulturálisan beágyazódottan is túlóraigényes foglalatosság. Az alapvető különbség az ügyvédi és az építészi munka között, hogy az előbbit hagyományosan és elfogadottan magasan fizetik.
- A kreativitás nem feltétlenül 9 és 5:30 között van a csúcson.
Mennyire vagy kreatív 5:30 és reggel 8:30 között? Hadd válaszoljak én: semennyire, ekkor sokkal inkább vagy fáradt, éhes és inkább vágysz egy sörre mint bármi másra. Lehet hogy a kreatív energiáid éjjel kettőkor tetőznek, de az ilyen pillanatok ritkák és átmenetiek, felesleges tehát erre várakozva éjjel-nappal a munkahelyeden ülnöd.
...
Építészeti szakmagyakorlóként meg kell próbálnunk túllátni az előrejutást a versenyszellem illúziójára építő ranglétraküzdelem és a mindent felvállaló önállóság két szélsőségén.
Ehelyett közösen kellene elkezdenünk törekedni a méltó és jogos munkakörülmények biztosítására amelyek az egészséges, kifizetődő és kreatív életvitelt támogatják. Lehet és kell is szót emelnünk annak érdekében, hogy az aktív óráink eladása egy munkaadónak mindenképpen méltányos legyen és semmiképpen sem ingyenes.
Egyszerűen fogalmazva: ha 5:30-ig tartó munkavégzésért fizetnek, akkor fejezzük be a munkát 5:30-kor. Tudnánk akár tovább is dolgozni, dolgozhatnánk jó szívből is tovább, álmodhatnánk közben a cégtársi vagy cégvezetői beosztásról, de ezzel párhuzamosan egy kizsákmányoló és kizárólagos munkakörnyezetet éltetnénk.
...
Írta Andrew Maynard, a Andrew Maynard Architects vezető építésze.
Első megjelenés: Parlour - a cikkhez az Archdaily-n 90 hozzászólás érkezett.
