Salbkei Könyvjelző (Magdeburg)

2010. szeptember 19. 23:07 - mB

© Anja Schlamann2001 óta kétévente összeül az Európai Köztér Díj bíráló bizottsága Barcelonában. Aaron Betsky építészeti tervező, tanár, szakíró és múzeumi kurátor, korábban a rotterdami Holland Építészeti Intézet igazgatójaként maga is többször tagja volt e testületnek. Jelenleg azonban szülővárosában a Cincinnati Art Museum igazgatója, s csak messziről kíséri figyelemmel a barcelonai döntéseket. Tíz nappal ezelőtt blogjában kommentálta az idei két elsődíjas munkát (angol ismertetés itt).

Városi Könyvespolc

Az egyik a Salbkei Könyvjelzőnek, avagy Városi Könyvespolcnak nevezett szabadtéri könyvtár Magdeburgban. Az ötlet, a tervezés és a megvalósítás folyamata annyira példaszerű – írja Betsky –, hogy „szinte túl szép, hogy igaz legyen”.

© Anja Schlamann

A történet a következő: a már a német egyesülés előtti időkben hanyatlásnak induló városban az ipari termelés gyakorlatilag megszűnt, a lakosság azóta tömegesen a nyugati tartományokba vándorol, még a városközpontban is százával állnak üresen a lakások. Mindennek tetejébe leégett a városi könyvtár, és a helyi tanács lemondott az újjáépítéséről.

plan 03

Ekkor lépett színre a lipcsei Karo építésziroda, amely a város egyik végképp lepusztult negyedében, amelyet az architektur aktuell sommásan a posztindusztriális Pompejiként jellemez, egyhetes műhelymunkát szervez a helyi lakosoknak – felnőtteknek és gyerekeknek –, hogy végiggondolják, közösen megtervezzék és 1:1 léptékben, ideiglenes formában felállítsák azt a könyvtárat, amelyre szükségük van. A helyi italkereskedő által rendelkezésre bocsátott ezer sörös rekeszből felépült az éjjel-nappal mindenkinek hozzáférhető, szabadtéri kölcsönkönyvtár, amelynek egyre gyarapodó állománya a helyi lakosoktól érkezik.

Az ideiglenes épület hivatalosan csak két napig állt, de a polgári kezdeményezés még két évig folytatódott, s a polgárok maguk működtették s tartották fenn könyvtárukat. Ennek láttán a szövetségi költségvetés a helyi építésügyi hatóságon keresztül megfinanszírozta a polgárok egyesületének könyvtárát, amely végül betonból, fából és egy 1960-as évekbeli Horten-áruház újrahasznosított alumíniumhomlokzatából épült fel 250.000 euróból.

© Anja Schlamann

lesezeichen, magdeburg © Anja Schlamann

A betonlábazatot a legjobbnak ítélt salbkei graffitisek tagjei díszitik. A könyvtár továbbra is a helyi lakosok kezelésében működik.

lesezeichen, magdeburg © Anja Schlamann

forrás:
- A közterek politikája - építészfórum (szöveg)
- ArcDaily.com (képek)

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://tarsas2010.blog.hu/api/trackback/id/tr52308905

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KCsD 2010.09.20. 09:02:40

Hehe, ez jó!

Bár itt még a bing térkép se segít rajtunk.

(amúgy meg marha jó a madártávlatos funkció:)

reekaa_p 2010.09.22. 16:05:43

Ismertük, jóóó. Csak nem innen származnak a Közgáz új épületében található falba vájt leülők:)

mB · http://frankzappa.blog.hu/ 2011.02.18. 11:46:33

2011 fiataljai - ez a Magdeburgi könyves, amiről beszélgettünk. Olvasni hozzá az építészfórumon.
süti beállítások módosítása