Le Corbusier Vevey villájának kerti fala (Hertzberger)

2015. augusztus 27. 12:52 - mB

corbu_vevey_switzerland_p.jpg

A szülei számára építette Le Corbusier a Genfi tó partjára ezt a kis villát, aminek kertjét nem csak a a párhuzamosan futó út felől, de a telek sarkában magától a tótól is egy fal határolja el. A sarkon beforduló fal mellett álló fa árnyékos helyet alakít ki, ahová leülve a falba vágott nagy nyíláson a mindent uraló Genfi tó és az Alpok végtelen hegyvonulatának látványa tárul fel. A falban az ablaknyílás alsó síkjára támaszkodó kőasztal - mint Le Corbusier sok teraszmegoldásánál - a "bent" érzését erősíti meg ebben a végtelen tájból lehatárolt külső térben.

Magáról a helyről valószínűleg az utolsó gondolatunk lenne ennek a fantasztikus panorámának a korlátozása, miközben a tó határtalansága akár végtelenséget és védtelenséget is sugallhat.

corbu_vevey_switzerland_drw.jpg

Az ablakon átnézve erről a védett, végül is belső térnek mondható helyről kevésbé szippant magába a végtelen teljesség, a táj keretezett darabkája ettől mélységet nyer. A falba vágott nyílás látványt vág ki a táj befoghatatlan végtelenjéből, ezáltal érzelmileg megközelíthetőbbé, szinte elérhetővé válik - egy festmény terévé.

http://www.designboom.com/wp-content/uploads/2013/10/soane-and-le-corbusier-patrick-weber-designboom-03.jpg
2013-as fotó - designboom;

Az épület nagyon rossz állapotban van, de látogatható - részletek a mimoán!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tarsas2010.blog.hu/api/trackback/id/tr397736836

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.