Zaha Hadid: az első Serpentine, 2000

2015. augusztus 22. 23:36 - mB

zaha_serpentine_01.jpg

A rövidfilmben a galéria képviseletében Julia Peyton-Jones idézi fel, hogy lett az első ideiglenes pavilonból évenként ismétlődő építészeti esemény:

Az első pavilont tehát Zaha Hadid tervezte - az akkor még egyszerinek gondolt esemény célja adománygyűjtés volt a galéria 30. évfordulóján. A szerkezetet a tervek szerint másnap le kellett volna bontani (!), de Peyton-Jonesnak sikerült meggyőznie az akkori, a rendezvényen amúgy épp jelenlevő kulturális államtitkárt arról, hogy hosszabb ideig: a nyár végéig ott maradhasson.

Serpentine Gallery Pavilion 2000 by Zaha Hadid

A benti feketéből fehérbe átmenő asztalok is Hadid munkái.

Serpentine Gallery Pavilion 2000 by Zaha Hadid

A Serpentine Gallery innentől kezdve minden évben más és más építészt bízott meg a pavilon tervezésével, így többek között Peter Zumthort, a Herzog & de Meuron párost és Sou Fujimotót. Idén a spanyol SelgasCano hozta létre a maga a színes, áttetsző és tükröződő fóliákkal becsomagolt szerkezetét.

Hadid 2013-ban tervezett aztán egy állandó kávézót és eseményteret is a szomszédos Serpentine Sackler Gallery részére.

Serpentine Gallery Pavilion 2000 by Zaha Hadid

Serpentine Gallery Pavilion 2000 by Zaha Hadid

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tarsas2010.blog.hu/api/trackback/id/tr977726644

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.