Nagy Tamás: Regnum Marianum emlékmű (2005)

2014. november 05. 21:24 - mB

Nagy Tamás RM 010 w.jpg

...Nagy Tamás gondolkodása pozitív, annyira, hogy a tragédiának, a hiánynak is tud pozitív módon emléket állítani. Nem negatív eszközzel fejezi ki, hogy itt bizony lerombolt az önkény egy templomot, hanem azt mondja el, hogy mi az, ami annak a régi templomnak a lényege lehetett. Kelényi Béla fogalmazta meg egyszer szellemesen, hogy korunkban az emlékműállítás kényszere a jövő iránti bizalmatlanságból fakad. Nagy Tamás csattanós választ és cáfolatot ad az elmúlt évek emlékmű-állítási tévedéseire, hiszen tisztán építészeti eszközökkel mondja el, hogy emlékeznünk kell. Emlékeznünk kell a hiányra, a Regnum Marianum templom hiányára, ami a vallási közösségek számára valóságos szellemi és lelki hiányt jelent. Nagy Tamás ugyanakkor ezt a hiányt pozitív felvetéssel tudja elénk állítani: ha megvalósulna, ez a terv nem valami torz sajnálatot, hanem ellenkezőleg, derűt és bizakodást sugallhatna.
(Sulyok Miklós: A szimbolikus formáról és a hiányról - Beszélő, 7/11.)

Nagy Tamás RM 012.jpg

Nagy Tamás: Hét ház

Három az asztalon, négy már a helyén.
Legalább is remélem.
Hogy a helyén.

Három még az asztalon.

Illetve az egyik már félig a fiókban.
Pedig már látná a Helyét.
A Liget szélén.
Azon a hársillatú véres placcon.

A másik ugrásra kész.
Szinte már Repülne.

Nagy Tamás RM 010.jpg

Nagy Tamás RM 011.jpg

Nagy Tamás RM 013.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tarsas2010.blog.hu/api/trackback/id/tr576868399

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.