Galaktikus gofri Sevillában

2013. szeptember 29. 19:17 - mB

http://www.arcspace.com/media/30117/Metropol-Parasol-J-Maher-H-15-franck0914_468x625.jpgGyörgyi Csenge találása/küldése - egy nagyon profi film egy teljesen őrült építményről, aminek kapcsán elég sokirányba indulhatnak a gondolataink: régi és új; tisztelet-illeszkedés, a forma szerepe és hatása, kötődés, elfogadottság-olvashatóság... - érdemes figyelni a filmben hogy a résztvevőknek (városiak, üzlettulajdonosok, vezetők) hogy alakult-formálódott az idő múlásával a viszonyuk a szerkezethez. Szép a videóban hogy a fa-felhőt mindig tágan, a környezetével együtt: az életével mutatja be (érdemes elolvasni a fenti videó hozzászólásait is).

- Metropol Parasol - korábbi felmerülés e honlapon, a hg.hu cikkével -

Egy szövegrészlet jutott eszembe a régi-új viszonylatról - forrás: Déry Attila: Múlt, műemlék, mítosz:

A modernnel megszakított fejlődés előtt a korunk építészetétől való elkülönülés igénye semmilyen helyzetben sem létezhetett, tehát nem is jelentett gondot. Ha végigtekintünk egymás után következő és egymásra épülő „történeti" stílusainkon, láthatjuk, hogy az egymást követő nemzedékek gond nélkül beletenyereltek elődeik építészetébe. Becsülték elődeik munkáit, de ha valami kiszolgált, megöregedett, ha másra volt szükségük, cselekedtek saját érdekeik, esztétikai normáik szerint. Csak a mi fogalmaink szerinti „emlékőrző" épületeknek kegyelmeztek olykor, leginkább szakrális okokból, vagy a hozzájuk fűződő hagyományok miatt, és esetleg bizonyos, ki nem mondott babonák, előítéletek okán; így maradtak meg egyes templomok és kastélyok... Nehéz elképzelni, hogy barokk mestereinket, vagy – például – Hild Józsefet, vagy Pollack Mihályt megtorpantotta volna valami, csak azért, mert „régi" – bár például éppen Pollack művelt, sok minden iránt érdeklődő ember volt. A korok öntudata nyilvánult meg tevékenységében, ha bontott és helyette újat épített, mert az újat nem csak hogy egyenrangúnak és egyenértékűnek tekintette a réginél, hanem jobbnak és értékesebbnek is. Ez ugyan néha túlzás, de minden egészséges korszak időnként túlértékeli önmagát. Pollack fölépítette az üvegtetejű üzletutcájával a maga korában ritkaság-számba menő Brudern-bazárt Pesten; csak egy-két európai nagyvárosban akadt hozzá hasonló. Háromnegyed évszázad múlva, mint korát túlélt épületet bontották le ezt, hogy helyébe Schmahl Henrik pazar Párisi udvarát emeljék. A lényeg nem a bontáson és a múlt emlékének „tönkretételén" van, – mily gyakran hallani ma ezt a szót! –, hanem azon a természetességen, amellyel elpucolták a felesleges régit (már nem kell!), hogy helyébe jobb újat emeljenek; érték helyébe új értéket állítottak, érték mellé értéket emeltek. Ők tudták magukról, hogy képesek erre! Mi viszont már félünk a felelősségtől és gyávaságunkat tudománynak álcázzuk.

Két Három párhuzamot vet fel bennem a dolog: az egyik a Bareceloneta piacbővítés (a tervező itt spanyolok, szemben a fentivel ahol német):

Az ideiglenes Cityscape tér-fedését:

http://static.neatorama.com/images/2007-10/cityscape-arne-quinze.jpg

http://www.spaller.hu/uploads/lehel2.jpgA másik a Lehet téri piac (ez utóbbiban csak kényszer hatására tudok 3 percnél többet eltölteni). Erős forma-hangsúly mindegyiknél, s míg ez utóbbinál a kongó (építészeti-szellemi) káosz, addig a fenti kettőnél a bátor és elfogulatlan jelenlét, valami új minőség katalizátorszerű megjelenése a régiben, kis szemtelenséggel elegy hetykeség.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tarsas2010.blog.hu/api/trackback/id/tr795539759

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.