Non-design: az építészet (szándékolatlan) jövője

2013. március 01. 21:00 - mB

http://ad009cdnb.archdaily.net/wp-content/uploads/2013/02/50fde6a7b3fc4b48c5000001_non-design-architecture-s-counter-intuitive-future_qm_after_cristobal_palma-528x384.jpg

Ha a XX. század a tervezést („dizájn") használta a szociális problémák megoldásához, úgy a XXI. században mintha pont az ellenkezője történne: nem-tervezéssel („non-dizájn") próbálunk megoldani szociális problémákat. A (mai és a jövő) építészeinek célja ennek az építési logikának a kifejlesztése: a tervezés és szinte öntudatlanul a nem-tervezés által a városi lét peremén élőket felemelni a jelenlegi elszegényedett körülményeikből.


Non-Design: Architecture's (Counter-Intuitive) Future
(Archdaily, 2013. 02. 07. - részleges fordítás)


 

A „non-design" erősödése és fontossága a tavalyi Velencei Építészeti Biennálé kiállított anyagain is megmutatkozott – legegyértelműbben az Arany Oroszlán nyertese, a Torre David/Gran Horizonte installáción (az Urban Think Tank, Justin McGuirk és Iwan Baan munkája). Ez a kiállítás a Torre David, egy befejezetlen és elhagyott caracasi iroda-torony emlékezetes esettanulmányára épült, amit végül elfoglalt és belakott egy olyan 2500 fős közösség, amelynek a tagjai máskülönben tipikus nyomornegyedekben éltek volna.

(...)

A Torre David elfoglalásának egyéni megítéléseitől függetlenül az eset a közösségi építkezések kiemelkedő fontosságú kérdésére világít rá: a beköltözők nem csak lakásokat, de üzleteket és tornatermet is kialakítottak, a lakók önkéntes alapon követik a maguknak hozott szabályokat, ami által kellemesebbé válik a közös élet mindannyiuknak. A Torre David ezen aspektusait részletesen kutatta az Urban Think Tank az épületet vizsgáló anyaga, Iwan Baan fényképeivel.

A Torre David esete a mély-szegénységben élők elképesztő állhatatosságáról és leleményességéről tanúskodik. Egy olyan épület-szerkezetben, amelyet bárki más életre alkalmatlannak tartana, a saját otthon kialakításának igénye valódi közösségeket hozott létre, amiben a lakók törekvése nem csak a saját, de mások életének élhetőbbé tétele is.

Hasonlítsuk össze ezt a tapasztalatot sok alaposan megtervezett, a közösségi értékekre gyakran fittyet hányó modernista lakóegyüttessel. Az alapvető különbség magában a folyamatban rejlik: míg a Torre David lakói a saját idejüket és kemény munkájukat fektetik be a lakások létrehozásába, addig más lakótelepek lakói az otthonaikat készen kapták. Ebből következően ilyen esetben nem alakul ki valódi tulajdonosi érzés, különösen a terv uniformitása és átalakíthatatlansága miatt – a lakók egyszerűen nem érezték soha hogy a lakásaik megérdemelnének bármilyen további energiabefektetést.

Quinta Monroy negyed, beköltözés előtt. © Tadeuz Jalocha

Közben amellett, hogy mostanában ekkora figyelem jut az adott helyen helyénvalóbbnak látszó „non-dizájn" gondolatának, egy építésziroda Chilében sikeresen válaszolt egy hasonló kérdésre majd' egy évtizeddel ezelőtt.

Az Alejandro Aravena vezetésével működő Elemental akkor találkozott először a szegénynegyedek lakóproblémáival, mikor a chilei kormány felkérte őket egy olyan lakóegyüttes tervezésére, ahová többé-kevésbé illegális nyomortelepek lakóit költöztetnék. (...)


Nagyobb térképre váltás

A Quinta Monroy telepen a kivitelezésre rendelkezésre álló lakásonkénti kis összeg tudatában a tervezők ismétlődő lakóegységeket terveztek fent és lent egy-egy lakással, mindegyikben fürdővel és kis konyhával, illetve némi üresen hagyott térrésszel. A minimális vizesblokkot tartalmazó egyszerű menedéket a beköltözők a kedvük szerint alakíthatták, amiben volt is gyakorlatuk a korábbi évek illegális barakklakásaiban. Az egyes lakásokhoz tartozó „üres területek" is elfoglalhatóak voltak később, ha valakinek már tellett a bővülésre.

Quinta Monroy első emeleti alaprajzok. A bal szélső a megépített,
a két jobboldali lehetséges jövőbeli bővítéseket jelöl. © Elemental

Az Elemental terve sikeresen mediált a nyomornegyedek fejlesztésének ellentmondásos kérdései között: a humanitárius infrastruktúrát (tiszta vizet és szennyvízkezelést) biztosítana, a szociálisan és gazdaságilag érzékeny a földhasználat legalizálását és olcsó használatát sürgetné, a pszichológiai igény pedig azt szorgalmazná, hogy a lakók a maguk kezébe vehessék a sorsuk alakítását.


lásd erről még: Közösséget a tervezésbe (videó - Alejandro Aravena)


Ahogy az Architectural Design Magazine részére írt cikk aztán rámutat, öt év múlva a kormány $7500 befektetése és a lakók általi körülbelül $1000 hozzáadás mára nem kevesebb mint $20,000 ingatlanértéket hozott létre lakásonként. Quinta Monroy több volt mint egy humanitárius terv – pozitív hatása volt a helyi gazdaság egészére is.

Quinta Monroy sikerét követően az Elemental hasonló elvek alapján valósított meg több telepet Chilében és egyet Mexikóban. Világos, hogy ezek a kis költségvetésű, a lakókat továbbépítésre bátorító fejlesztések olyan modellt jelentenek, amely hatékonyan valósítható meg más helyszíneken is, nem csak a legszegényebbeket megcélozva, de helyi közösségek menedzselte fejlesztések esetén is.

A „fentről lefelé" tervezés ráerőltetése egy olyan közösségre, amelynek tagjai a maguk élő környezetét amúgy nagyon is alulról építik, sokszor kontraproduktív, legyen bármilyen jó is a szándék. Ezeknek a mintáknak a sikere nagyban függ a dolgok gyökerének megértésétől és magának közösségnek a bevonásától, mikor egy-egy család tevőlegesen is javíthat a saját majdani környezetén. A fenti példák egy általános probléma többféle megközelítését mutatják.

Mindhárom mintának vannak előnyei és hátrányai. a Torre David példája nyilvánvalóan csak ott alkalmazható ahol vannak elhagyott építkezések. A Quinta Monroy tipológiája a meglevő lakások-menedékek lerombolásával jár, ez a fajta felülről jövő kezdeményezés minden bizonnyal problémát jelentene 100-nál több családot érintő beavatkozás esetében. Az angolai példa figyelmes tervezést kíván (ezt a részt fent nem fordítottam le - mB). Az építész feladata annak pontos érzékelése, melyik megoldástípus alkalmazható az adott helyzetben, s hogy az hogy adaptálható a konkrét szituációba.

A velencei Biennálé nagyon sikeresen népszerűsítette a fenti kérdéseket, amelyek mostanra valóban az építészeti diskurzusok homlokterében vannak, az építészirodáknak ugyanakkor az Elemental példáját érdemes követni és az elméletet a gyakorlatba ültetni. Reményem szerint a jövőben nem csupán a fenti három megközelítés folytatásait, de megfelelően kreatív kombinációit láthatjuk olyan hasonló felvetésekkel együtt, amelyek szintén az emberek általános jóllétéhez járulnak hozzá világszerte.


a szerzőről: Rory Stott a Newcastle University építészkarán szerzett BA diplomát, érdeklődési területe az építészet pszichológiai és szociológiai vonzatai. Az építészetről egyetlen dolog képes elvonni a figyelmét: az NBA kosárlabdameccsei.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tarsas2010.blog.hu/api/trackback/id/tr115076837

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.