Az alábbi cikket a Metszet felkérésére az egyik 2011-es számba írtam, az építész-fórumos közlés utáni fellelkesültségemben. Volt, aki beszélgetéseinkben a házat túl egyszerűnek, talán unalmasnak is találta - az én szememben pont ez az erénye: annyit mond amennyit kell, se többet, se kevesebbet: pont, amennyi elég. Ezt próbáltam az alábbi cikkben leírni.

Előhangnak két kis videó: az első a hvg.hu videója - a cikkük a házról itt!

Beszélgetés a tervezőkkel, RTL Klub:

Közös nevező

Családi ház Nagykovácsiban

A családi ház tervezése különös műfaj: a jellemzően viszonylag szerény méretű végeredmény létrejöttéhez a tervezőnek területarányosan több figyelmet, türelmet kell befektetnie – ez a „végeredmény” ugyanakkor az épített környezetünk nagyon nagy százalékát teszi ki, de ami ennél is fontosabb: itt lakunk, ez az otthonunk.

családi ház

„Az ember lehet szabadabb s még szabadabb is.
Csak az az alapfok, az mért elérhetetlen?”
Ancsel Éva: Száznyolcvankét új bekezdés az emberről; XXXVI.

A családi ház építés a rendszerváltás után vett igazi lendületet, a kor házai ugyanakkor mintha egy különös kommunikációs zavarról tanúskodnának: az épületek nagy része az aktuális „erőviszonyoktól” függően hol a megbízó (vélt) önazonosságának, a saját tulajdon friss élményének a stílbe öntéseként (organikus, neobarokk, „mediterrán”, stb.), hol az új lehetőségekre, új anyagokra rátaláló önfeledt építész anyagfetisiszta játszótereként értelmeződhetnek. Az igények mintha elsősorban a forma és az anyag szintjén fogalmazódnának meg – hiszen ezek a felületek kínálják a legközvetlenebb kapcsolódási pontokat –, a ritka és szép kivételek viszont továbbmerészkednek ennél és a tereknek, a térkapcsolatoknak, a tereket megtöltő életnek kínálnak fel lehetőségeket.

Nagyobb térképre váltás

A megbízás története e háznál is stiláris fogódzókkal indult, de a (hosszas) beszélgetések iránya nagyon hamar a mindennapi (és a majdani) élet, a térhasználat kérdései felé kanyarodott: a megbízó egy parasztház tisztaságának, melegségének és otthonosságának az igényével érkezett, amihez mint alapgondolathoz jól kapcsolható volt a takarékos, az anyagi kereteket feszesen tartó kialakítás, a praktikus térhasználat, és az összetartozó funkciók flexibilis kihasználhatósága.

helyfoglalás, belső térhasználat

Földes László és Balogh Csaba építészek a kis, négyzetes telek beépítési lehetőségeit maximálisan kihasználó terve magától értetődő, világos mozdulatokkal indít, a ház alapgesztusait a telekhasználatból vezeti le: élni hagyja a telken meglévő fákat, oda intenzív kapcsolatokkal nyit majd, miközben a tömeggel az északi oldalra húzódik, ahonnan – az utca felől – zár, lehatárol. A telek mintha egy hosszirányú szeleteléssel tagolódna zónákra, ez a tagolódás a telekhasználatban éppúgy, mint a ház belső szerkezetében végigkövethető: az előkert a megérkezés átmeneti világa a rámpával, a szélfogóval, innen érkezünk haza – a lineáris szerveződésű szobák sorát egy hátsó közlekedő fogja rendbe.

Finom, patikamérlegen kiegyensúlyozott gesztusok teszik egy puszta folyosónál többé, igazán élővé ezt a teret: a szélesség a közlekedés kényelmes kiszolgálásán túl pont elegendő az egyedi tervezésű beépített szekrénysor elhelyezéséhez, ami felett a hosszanti ablak mindenkor természetes fényt biztosít. A legtávolabbi sarokban elhelyezett szülői háló a külön fürdőszobával teljesen szeparáltan is használható, az ajtók nyitásirányának pofonegyszerűségében is rafinált végiggondolásával ez a rész nagyon egyszerűen összekapcsolható a csatlakozó terekkel.

A szülői hálóhoz hasonló „helyiségblokkok” tagolják a lakás egyéb tereit is: a gyerekszobák összenyithatóak de külön is választhatóak (az életkor alakulásának függvényében), hasonló egységet képez a konyha-nappali együttes: a család életvitelének megfelelően a két funkció egy térbe került, a konyha felett kialakuló kisebb belmagasság ugyanakkor finom lehatárolást is jelent.

A magától értetődően egyszerű, már-már keresetlen eszközök rafináltan ügyes alkalmazása érhető tetten a harmadik dimenzió belakásában is – ez legérzékletesebben a ház hosszmetszetéről olvasható le. A közlekedőrendszer kulcseleme a hosszirányban félszinteltolásos kialakítást lehetővé tevő, felfelé kikönnyebbedő lépcső: a függőleges távolságok így nem áthidalhatatlanul nagyok, valamiféle elválasztást ugyanakkor biztosítanak és a terek maximális kihasználását is lehetővé teszik. Ennek a félszinteltolásnak köszönhetően az épület szinte földszintesnek tűnik, a kis távolság ugyanakkor olyan (különböző szinteken levő) helyiségeket kapcsol be a mindennapi használatba, mint az azóta is nagy kedvvel használt alsó háztartási helyiség, vagy még inkább a konyha feletti dolgozó szinte véletlenül „találtnak” tűnő tere. A kis belmagasságú, tetőtéri helyiséget a lépcsőpihenő belső „erkélye” és egy finoman megrajzolt vonalú belső „szalagablak” kapcsolja a nappali elegáns, nagy belmagasságú teréhez. A szobák feletti magastető sok-sok tárolóhelyet és hőtechnikai és vízszigetelési pufferzónát is jelentő padlásteret rejt (alatta az ehhez szervesen és természetesen kapcsolódó fafödém).

acéltornácos ház

A ház egyik különös értéke, a külső karakterét is alapvetően meghatározó eleme az udvar felé nyitó acéltornác. Ez, a szerkesztésből adódóan félszinttel megemelt átmeneti tér ugyancsak a kapcsolatok helye: miközben a ház épített kontúrja maximálisan használja ki a beépítési lehetőségeket, addig a tornác a szabályzók engedte mértékig „csen el” egy jól használható sávot az udvarból, ami ezáltal egyszerre jelent jól használható teraszt, a tájolásra érzékenyen reagáló árnyékolót és az udvari nézetet alapvetően és karakteresen meghatározó identifikációs elemet. Az elemelés révén a pince helyiségei is természetes fényhez jutnak, de ez a helye a kandalló fűtéséhez felhasználandó faanyag tárolásának is.

Miközben a tornác egyaránt kínál fel (külső) kapcsolatokat úgy az egyes szobák között mint külső és belső között, addig nagyon természetes és egyértelmű kapcsolata van a nappali előtti, a családi közösség helyeként természetszerűleg nagyobb terasz felé, a szintkülönbséget a leülésekre, beszélgetésekre is csábító fa lépcső hidalja át. A nappali előtti teraszrész (a távlati tervek szerint) a tornác könnyedségét finoman továbbíró ponyva árnyékolást kap majd.

„hogy valahol otthon legyünk benne”

Földes Lászlóék tervét a magyarországi családiház-építési „mezőnyben” elhelyezve azt akár meglehetősen korszerűtlennek is nevezhetnénk: a hazai téglaépítészet fénykora a kilencvenes években volt, de a ház nem tüntet újszerű vagy szokatlan anyaghasználatával, valamiféle nemzetközileg naprakész formavilággal sem. Mégsem korszerűtlen, sőt, a szóval kicsit tovább játszva úgy is fogalmazhatnék: kortalan. Ez a kortalansága természetességében rejlik, abból magától értetődőségben, ahogy a hely, a helyzet adta kérdésekre a ma eszközeivel keresi – és találja meg jó érzékkel – a válaszokat. Ehhez talál szinte önként kínálkozó eszközöket: a magastető archetipikus, időtlen formáját, a cserépfedés két lábbal a földön álló természetességét, a téglaburkolat biztonságot sugárzó időtállóságát, a tornác acélszerkezetének könnyedségét, hogy mindezt a modern tiszta, világos szerkesztésével (időzzünk egy kicsit az udvari homlokzat rajzán!) szervítse egységgé, organikus egésszé. Olyan ismerős, Christopher Alexandert idéző mintákat használ, amelyek egyaránt értelmezhetőek a mindennapi használat és a „magasépítészet” felől, és amik közös jellemzője nem is a formai megokoltság, hanem a térre, a térhasználatokra: az ÉLETre fókuszáló gondolkodás.

Vizsgált házunk így ugyan nem forradalmasítja az építészetet, nem kíván manifeszt módon megmásíthatatlan kijelentéseket tenni, viselkedésének természetessége, tereinek egyszerűségében is rafináltan izgalmas összekapcsolódása viszont mégis nagyon sokolvasatú, ebből következően a ház nem csupán korszerű, de időtálló, kortalan is lesz. A családi ház építés valamiféle „alapfoka” – felsőfokon.

Marosi Bálint

építészet:
Földes László és Balogh Csaba
Földes és Társai Építésziroda Kft - www.foldesarchitects.hu

statika:
V. Nagy Zoltán

kivitelező:
Mondovics Péter

lásd még:

• Szűkös napokra acéltornác - Nol 2011;