Az ÓVÁS! javaslata - térképen

2011. február 14. 12:49 - mB


Az ÓVÁS! javaslata nagyobb térképen való megjelenítése

A korábbi cikk térképmelléklete - a korábbiakhoz képes nem túl sok újdonsággal, de érdekes hogy sok foghíj területén nem visszaépítést, hanem parkot javasol. Megfigyelhető még, hogy a mellettünk levő tömböt is átjárhatónak javasolja, benne a gettó egykori falának maradványával.

Az ÓVÁS! szerint többet nem szabad bontani a negyedben, ami még áll, annak már meg is kell maradnia, és fel kell újítani. Beleznay Éva főépítész ezt a kiállítás záróakkordjaként rendezett beszélgetésen  azzal egészítette ki, hogy szerinte ehhez olyan gazdasági háttér kidolgozása szükséges, ami inkább tenné érdekeltté a tulajdonost a rossz állagú épület felújításában, mint annak bontásában. Csak a Dohány utcai zsinagóga melletti, nemrég elbontott házakat építtetnék vissza.

A negyed üres telkeire az ÓVÁS! kortársi jellegű épületeket építtetne, amelyek magas építészeti színvonalát pályáztatással biztosítaná. A Rumbach Sebestyén utca 8., ma parkolónak használt foghíjtelek helyén Zsidó Levéltárat hoznának létre és egy újabb közparkot, az utca másik oldalán levő transzormátorállomás (amelynek kulturális funkciót szeretnének) melletti senkiföldjén pedig Modern Szoborparkot létesítenének.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tarsas2010.blog.hu/api/trackback/id/tr772660346

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: website laten maken 2018.01.04. 00:19:42

Top 5 díszletdramaturgiai zenekari tag, featuring - B-oldal

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.