Az építés(z) öröme - az éf a konferenciáról

2010. március 11. 20:11 - mB

A siker nem csak stílus kérdése. A külföldi előadók egytől egyig arról beszéltek, miért szeretnek építeni. Arról, hogy az építés a teremtés analógiája, és ez eufóriával kell, hogy eltöltse azt, aki műveli. Ahogy a tízévesek képesek lankadatlanul dögnehéz köveket cipelni a patakba, hogy megvalósítsák a roppant fontos küldetést: összekapcsolják a két partot. Nem holmi elvont ideológia nevében, csak mert ott van a patak és ott vannak a partok. És ezt tétlenül nézni nem lehet.

Az ő elégedettségük a mű láttán azonos Eduardo Souto de Moura jogos büszkeségével - vagy talán csak örömével – hogy a sziklafalba stadiont tudott illeszteni. Amikor ismert vagy kevésbé ismert külföldi építészek skicceik, vagy az elkészült épület kapcsán gondolataikat magyarázzák, úgyszintén a beavatás gondolatát járják körül, de nem az ideológia, hanem a tett felől közelítve. Ami abból az ősi vágyból születik, hogy a természetből kiszakított ember megmutassa, képes ő is nyomot hagyni a világban, ami vetekszik a teremtés spontán alkotásaival. Miután megmutatta, büszkén kihúzza magát. A világ olyan irányba fordult, hogy megkérdőjeleződött a beavatkozások értékes mivolta. Ez azonban nem kérdőjelezheti meg a beavatkozás szükségességét, csupán a mikéntjét.Stadion By Night

Az Olasz Intézetben megtartott kongresszus minden előadása – hol direkt megfogalmazással, hol áttételesen – az építészet megkerülhetetlen humán vonatkozásaira irányította a figyelmet. A külföldi előadók azt a jó érzést szuggerálták, hogy nincs ok a defenzív magatartásra, habár az építés eufóriáját át kell hassa a környezet iránti folytonos felelősség. Visszautalva a foghíjak kapcsán feltett kérdésre: indokolatlan a félelem, amit formai, vagy anyagban kifejezett illeszkedéssel próbálunk palástolni. A gondolatmenet tisztasága az, ami az építés drasztikus aktusát érvényessé teszi, a gondolat tisztasága rezonál az építészeti tudatalattival. Ettől még a betonkocka is hitelessé válik a hegyoldalban.

És nem árt néha a humor sem. Nem kell feltétlenül lerántani a piros hegyes cipőt a mondanivaló illusztrálására – ahogy Édouard Francois tette – de aki erre nagyközönség előtt hajlandó, az a buta, unalmas megbízót is valószínűleg humorral, és nem sértettséggel kezeli. Az eredmény szempontjából a latin temperamentum talán hatékonyabb, mint a dühös gyomrozás. A jin-jang elv alapján tervezett téglapiros múzeum tömegét Souto de Moura a fák közeibe tervezte. Mire a múzeum megépült, kivágták a fákat. Skandallum, a szellemi szuverenitás gyalázatos sárba tiprása. S hogy mi erre az építész válasz? (ha latin) Fákat ültet!

A pozitív kisugárzást pedig még a mindenható internet sem képes közvetíteni, tehát a bevezetőben feltett kérdésre a válasz: igen, érdemes konferenciákat rendezni. A találkozás öröméért - a büfében, a szendvicsek mellett, és virtuális formában az előadók gondolatain keresztül. A francia fiúk a Francia Intézetben zenével zárták az előadásukat. Nem a show kedvéért, hanem mert ők franciák, és örültek ennek.

Gracias a la vida, que me ha dado tanto

– dalolták spanyolul az internacionalizmus jegyében. Biztos kevesen értették, pedig nem árt megjegyezni:

köszönöm, hogy élek, hogy annyi mindent kaptam.

A fentiek részletek Zöldi Anna cikkéből, építészfórum - kiemelések tőlem.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tarsas2010.blog.hu/api/trackback/id/tr161832331

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.