LNGYL HZ - KLLTS (a) FGBN

2015. október 05. 00:23 - mB

lengy_01.jpg

Nemrég nyílt meg az Új lengyel ház című kiállítás a Fugában, aminek a megnyitójáról lemaradtam (pedig érdekesnek tűnik így utólag: vetítésekkel, magyar és lengyel példákkal, Odoo-val). Utólag pótoltam: nem sokat tudtam a lengyel építészetről (így a lengyel családi házakról sem) – sajnos ez most, a kiállítás megtekintése után sem változott.

A szervezők alapkoncepciója volt, hogy minden épületről csupán egy fotó, egy modell és egy rövid leírás szerepel, mindhárom külön ehhez a kiállításhoz készült; ezek egyébként nagyon karakteres, önálló művekként is értelmezhető munkák. A képek tehát erősek, a modellek szépek – csakhogy ez a nagyon erősen szűkítő koncepció pont azt csontozza ki a közvetíteni kívánt építészetből, ami annak leglényege lenne: a sokrétegűséget, a gazdagságot, a többvegyértékűséget - az ÉLETtel való kapcsolatok százszövetű finom hálóját. 

nem mondod

A közvetített KÉP így nem marad más mint imázs, egy erős impresszió – a többre kíváncsi látogató viszont ennél nem juthat mélyebbre. A leírás beszél tájba illesztésről, a különböző égtájak felé különböző módon kialakított homlokzatokról – a képen-modellen mindez nem leellenőrizhető, nem megtapasztalható. Szó esik okos, racionális alaprajz-szervezésről – ennek részleteiről nem lehet tudásunk. "Hogyan lehet összeegyeztetni a személyes ízlést és szükségleteket a tájkép urbanisztikai rendjével, amelynek hiánya ma egyre gyötrőbb?" - kérdezik a kurátorok a bejárat melletti plakáton: a bemutatott anyag a válasszal (de a válasz szándékával is) adós marad.

lengy_02.jpg

A házak közül az általam egyedüliként ismert és kedvelt ház egyetlen képe (fent) – majd darabjaira esően komponált óriásmodellje – csak azt nem meséli el, ami számomra annyira figyelemreméltóvá tette, ami miatt ezen a honlapon is szerepeltettem (Sokudvaros ház Varsóban) – azaz: hogy az épület rendkívül okosan írja tovább a környék szedett-vedett, melléképületekkel tarkított, kissé kaotikus világát, és ezt megnemesítve hoz létre ebből egy olyan izgalmas szövetet, amivel képes a telek 100%-át belakni, hasznosítani: nagyon rafinált tér-felosztásokkal, hierarchiákkal. A kiállításon erről egyetlen homlokzati fotó látható (üzenete: zártság, különbözés, elhatárolódás), és egy hatalmas: sem a telekszerkezetre, sem a szomszédokra, sem az épületrészek működésére (funkciójára) nem utaló modell.

Ritka élmény, de itt ez történt: hiányérzettel, sőt csalódottan távoztam a kiállításról: a bemutatott anyag inkább akart hangsúlyos első benyomás lenni – de sajnos semmi több. Ez azért szomorú, mert a kiállítás műfaja el kell hogy viselje a többszöri visszalátogatást, az időtöltést, az ismerkedés ismételt kíváncsi rákérdezéseit – amit most látunk, az ebben a formában alkalmas lehet egy konferencia kísérőkiállításának, önálló anyagnak viszont kevés, és sajnos ez a kevés-ség az alapkoncepcióból, a szándékból: a nem-mondás vágyából következik.

lengy_03.jpg

mindenki más

A dologban benne lehet az utóbbi években bennem a családi ház műfajával szembeni tartózkodás is: a műfaj gyökere valahol a hagyományos parasztház (akár a tanya) körül kereshető: az épület egy nagyon erős típust jelenített meg, ami – a maga takarékosságával, praktikumával, gazdaságosságával (olcsóságával) hajszálpontosan kiérlelt építészeti kerete volt volt a vidéki életnek. A XX. század sokmindent megváltoztatott: megszűnt, legalábbis alapjaiban átalakult a mezőgazdasági termeléshez, a földhöz való viszony, a családi ház mintája már nem az archaikus példa, de a városi életmódot sejtető, már egyedi(ségre vágyó) épület lett. A rendszerváltás utáni családi házak így érzésem szerint furcsa szerepzavarban vannak: egyedi megbízó egyedi(nek megélt) igényeire próbál egyedi építészeti választ találni, miközben a műfajban évszázadok óta van belekódolva a típusosság, a helyhez kötődés viselkedésmódja.

A jelen családi házai mintha egy kisnemesi kúria megjelenési igényét próbálnák implantálni egy falusi ház alaprajzi méretébe és szituációjába: az eredmény szükségképpen ellentmondásos. A lakóknak nem feltétlenül van köze sem a szomszédhoz, sem a település egészéhez – a különbözés vágya így érthető; a település egységes arculata így nem maradhat más csak illúzió, bármiféle közösség helyett egyéniségek egymásmellettisége.

minden imázs

(Érdekes, számomra idekívánkozó példa Janáky István Az építészeti szépség rejtekei Magyarországon című könyve – épületenként egy-egy fotóval, sok esetben a pusztulást, a kényszerű átalakításokat emelve (süllyesztve?) esztétikává, lapítva fotóvá. Soha nem tudtam szomorúság nélkül végiglapozni.)

Mindez persze a lengyel (családiház-)építészetre vetítve nagyrészt spekuláció – és az is marad, mivel a kiállítás e tekintetben nem kíván támpontokat adni. Ami marad (mint fentebb): az imázs, az erős első benyomás. Sajnálatos, mert első benyomásokból nem épülnek otthonok, azoknak nincs belső hierarchiája, nem lehet gazdag rétegzettsége – első benyomások az életnek soha nem lehetnek valódi keretei.

A kiállítás sugallata, hogy ez nem is cél. Kár.

lengy_04.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://tarsas2010.blog.hu/api/trackback/id/tr237883658

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.