MN: Mennyire kihívás számotokra a közösségfejlesztés? Ez nem része sem az építészetoktatásnak, sem az építészpraxisnak.
PP: Azt szoktam mondani a diákoknak, hogy nem kell mással foglalkozni, mint amihez értesz, mert azt tudod majd használni. Mindenki tud segíteni, ha akar. Az építés ilyen szempontból eszköz, rajta keresztül nem kell olyan kellemetlen dolgokról beszélni, mint hogy kinek milyen múltja, iskolai végzettsége van, honnan jött. Olyan dolgokról kell beszélni, hogy kell-e cement a betonba.
MN: Mit tesztek egy megosztott közösségű faluban, vagy ahol például a polgármester nem partner az ötleteitekben?
PP: Példákat tudok mondani. Csináltunk Szakácsiban egy három méter magas tigrisszobrot. Czafrangó János, az Erste Alapítvány good.bee programjának menedzsere azt mondta, hogy azért működik, mert kívül helyezi magát azon a diskurzuson, hogy ki van megszólítva, és ki hogyan vesz részt benne.
MN: Hogyan sikerült?
PP: Ez egy ufó. Képzeld csak el, az ország harmadik legszegényebb falva, százötvenen élnek, csak romák, a 98 százalékuk munkanélküli, nincs buszjárat. Viszont van egy tigrisük.
MN: Miért pont tigris?
PP: Szőke Gábor Miklós képzőművész vezette a csoportot. Előtte olyan ötleteink voltak, hogy építsünk hidat a patak fölé, újítsunk fel valamit, de minden ötlet mindig közelebb állt volna valakihez, például valakinek a háza elé került volna. És akkor arról kellett volna vitatkozni, hogy miért az ő háza elé. Valamelyik helyi ember mondta, hogy legyen egy tigris. A dolog onnantól volt érdekes, hogy megjelent a falu szélén a kamion a kész tigrissel. Nekem ez azóta is egy módszertani kutatási pillanat - sokkot kaptak az emberek. A falu közepére tettük.
MN: A templom mellé?
PP: Nincs templom, rét van. Teljesen kizökkentek a hétköznapi konfliktusokból, egy időre megszűnt az ellenségeskedés. A szobrot Szakácsi tavaly kölcsönadta a Sziget Fesztiválra. Nagyon fontos volt, hogy ők kölcsön tudtak adni valamit a fesztiválnak. Amikor visszaérkezett, rögtön telefonáltak, hogy milyen hiányosságok vannak, hiányzik az egyik foga, a másik meg ketchupos.
MN: És mire használják?
PP: Ez az ő totemállatuk, védi őket. Ott áll két köbméter tűzifa, és nem nyúltak hozzá, pedig azóta volt már egy tél. A közösségfejlesztők azt mondják, hogy lépésről lépésre kell egy ilyen programot felépíteni, én viszont azt próbálom kideríteni, hogy ez a fajta sokkhatás működhet-e módszertanként. Lehet-e közösségfejlesztést művelni úgy, hogy sokkolod a közösséget, és csak utána kezdődik a program.
