Remek, élményszerű interjú Pawson tervéről az építészfórumon.

Az egésznek van - számomra - egy nagyon Európai üzenete: emberek leülnek, igényeik vannak, ehhez megfelelő tervezőt keresnek, és utána elindul a kommunikáció. Nyitottság, másikra figyelés, megértés, változtatás, de mégis: erős szándék, kézbentartott gondolat. És közben teljesen természetesen (és természetes tisztelettel) viseltetve az épület felé, a helyén kezelve annak műemlékiségét, de nem befagyva attól, hanem azt felélesztve, új és méltó életet adva neki.

A dolog számomra a DLA-képzés keretein belül nemrégiben lezajlott beszélgetést idézi, ahol Dévényi Tamás moderátorként - látszólag - teljes érdektelenséget mutatott a műemlékiség fogalmával és annak védelmével kapcsolatban. A dolog azonban éppen fordítva van: azáltal hogy egy "műemlék" bővítése-hozzányúlása kapcsán nem csupán az épülettest halott és jogszabályokkal szigorúan levédett kagylóhéját, hanem a (térben és időben) tágan értelmezett építészeti környezetét vonom be a párbeszédbe, nem csak méltó, de sok esetben (a múlttal is) sokkal több szinten kommunikáló, de ami talán fontosabb: valóban eleven építészet jöhet létre. És ismét: ebben a folyamatban a környezet, a jelenkori használat, a megbízók jól átgondolt kérdései, a társtervezők és munkatársak hangsúlyosan nem akadályt, hanem az építészeti választ, így magának a párbeszédnek egy nagyon gazdag térbeli kivetülését támogathatják meg. Ebben az építésznek irányító szerepe lehet, de diktátori nem szabad hogy legyen.

Mintha ilyesmiről beszélt volna Chipperfield is az előadásában: Miért gyűlöli mindenki a modern építészetet?

A projekt egésze rengeteg kisebb-nagyobb egyeztetésből, együttgondolkodásból és döntések sorozatából állt (például a torony alatti rész padlószintjének két lépcsőfok magasságú megemelése elmaradt). Az elénk gördülő akadályok, kényszerhelyzetek között mindig sikerült erőt meríteni és kiutat találni; ez a folyamatban részt vevőket egy „boldog csapattá" kovácsolta, amit már önmagában véve is óriási dolognak és hatalmas teljesítménynek tartok. (GZs az interjúban)