Jean Nouvel: Nemausus (1985-87)

2012. november 04. 15:20 - mB

"Nemausus" - Nîmes latin neve, Nîmes meg a város ahol a fenti (szociális bérlakásokat tartalmazó) társasház áll, tervezte Jean Nouvel. Nagy ős-klasszikus, illendő volna tudnunk róla. A területen korábban arborétum volt, innen (a közbülső udvaron) megtartották a meglevő hatalmas fákat. Az épületről részletesebb cikk van a korábban már emlegetett arc' magazin "Jól lakni" című számában - most pedig jöjjön egy háromrészes film (franciául). << már egy részben, angolul (1995)!

- lakásalaprajzok itt! -


Nagyobb térképre váltás

Mivel Nemausus Nîmes római neve, ezért a piros alapszínt evidens választásnak gondoltuk. Néhány előregyártott elem alsó csatlakozását ugyancsak pirosra festettük, ahogy az ajtók, keretek és a lépcsőkéit is. Így létrejött egy "piros vonal".

http://images.artnet.com/images_US/magazine/reviews/cone/cone11-29-07-12.jpgAz árnyékolók (rolók) kék, sárga és piros foltjai az elevenség színei. Ahogy az összes lakást kivették a bérlők, javasoltam hogy tiltsuk meg az árnyékolók színének megváltoztatását. Isten tudja hogyan, de ez a felvetés aztán odáig torzult, hogy engem azóta a kritika egy semmit soha változtatni nem engedő építészként tart számon.
(Jean Nouvel, a fenti "A Nemausus 20 éve" című kiadványban)

No itt meg maga Nouvel látogat el az épületbe - de jó is volna érteni:

Az épület leírása angolul itt olvasandatik.

2010.04.22. 22:32

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://tarsas2010.blog.hu/api/trackback/id/tr521943955

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ponni 2010.04.23. 12:04:58

Az első kettőt szívesen lefordítom (idővel), de a harmadik németül van. :)

Ponni 2010.05.01. 01:02:06

Nemausus 1/1:

A 80-as években Nimes polgármestere újjá akarta éleszteni a várost az építészek segítségével. 16 pályázatot indított el. Ezek közül a legjelentősebb a Nimes-i Médiatár (olyan mint a könyvtár, csak audiovizuális dolgokat is lehet kölcsönözni) a Maison Carrée-val szemben. A médiatárra kiírt pályázatra két terv körvonalazódott. Az egyik Jean Nouvelé, a fiatal építészé, aki az Arab intézetet is tervezte Párizsban, a másik Norman Fosteré, aki végül is megnyerte a pályázatot.

A polgármester új lehetőséget adott Jean Nouvelnek. Egy szociális bérház tervezését, kertvárosi környezetben, egy 60-as évekbeli lakónegyed mellett. A város által megvett telek ipari terület volt. Elektronikus cikkek raktára állt itt, de lebontották.

Hogy kialakítsa a szükséges parkolóhelyek számát J.N. az épületet pillérekre állította.
A két épület gyakorlatilag egyforma, csak a hosszuk különböző a telek geometriája miatt.
Az utca felé ugyanazt a lekerekített formavilágot mutatja. A hátsó részek homlokzatképzése durvább. A rövidebb épület végét ferde fallal csapta le. A hosszabbik vertikális homlokzattal végződik, melyet 2 trapézalakú betonfal tart.

"Minden alkalommal egyéni forgatókönyvet kell írni egy-egy épülethez. Ebben az értelemben nekem nincs stílusom... A Nemausus 1-gyel be akartam fejezni a szociális bérlakások építését."

Tér, fény levegő-az embereknek kényelmes és egészséges méretű lakásokat adni. Ez az elv érvényesül Franciaországban a 19 sz. közepétől egészen Le Corbusier Ville Radieuse-ig. A háború után a minőség a mennyiség rovására ment. Az 1950-es években kisebb lakásokat építettek, mint az 1920-asokban. A legnagyobb bérlakás alapterültete sem haladta meg a 90m2-t.

A Nemausus 1-ben a legtöbb lakás (két vagy három szobás) alapterülete 90-110m2 között mozog. A legnagyobbak 120-160m2esek. Ezek általában 2-3 szintesek. Mindez felháborította azokat, akik a szociális bérlakásokhoz "nyúlketrec" méretű lakásokat társítottak.

zotyis 2011.02.06. 13:36:50

btjunkie.org/torrent/Architecture-04of23-Nemausus-1-Xvid-AC3-Multi-Audio-en-de-fr-ww/3323719d23a7402192f1f15950f76d81acd1fe6582cd

Itt fenn van az egész film német, angol és francia nyelven (választható hangsávval). A szöveg ebben a részben engem jobban meggyőzött, mint a képek, úgyhogy érdemes.
süti beállítások módosítása