Mindentudás: Tér és térbeliség...

2011. június 16. 16:35 - mB

A tér fogalma meglepően későn tűnik fel az építészeti gondolkodásban. Ma viszont a tér diadalmaskodik az idő fölött: nem pusztán az építészetelmélet legalapvetőbb kategóriája lett, hanem olyan kulcsszó, amely kapcsolatot teremt a tudás legkülönbözőbb területei, például az urbanisztika, a szociológia, a pszichológia, a földrajz és a képzőművészet között. Az előadás Budapest néhány városi terét elemzi, mint megélt, ábrázolt és elgondolt tereket. Megmutatja, hogy az úgynevezett „spatial turn” (téri fordulat) hogyan teszi lehetővé a város, az építészet és a társadalmi lét térbeliségének vizsgálatát és ebből kiindulva új és előremutató javaslatok kidolgozását.

Moravánszky Ákos előadását egy kerekasztalbeszélgetés követte (a mindentudás egyeteme honlapján):

Kié itt a tér? Részvétel a társadalmi tér alakításában:

Alföldi György, Dúll Andrea, Lakner Antal, Lévai Balázs, Moravánszky Ákos, Polyák Levente - ME 2.0, 2011.02.20.

Miről beszélünk, amikor (társadalmi) terekről van szó? Milyen változásokon ment keresztül a térérzékelésünk, ahogy a helyi, fizikai közösségektől a mediatizált közösségeken át a mai globálisan összekapcsolt világ közösségeiben élünk? Hogyan alakul át a tér jelentése, tartalma, kapcsolatai? Hogyan hat ez a helyzet a tér alakításában, értelmezésében részt vevő szakmák, tudományok szerepére, kérdéseire, tevékenységére? Milyen szerepe volt az építészetnek és a képzőművészetnek ebben, és hogyan tudják magukat most újradefiniálni?

(Nagyon rosszul sikerült a beillesztés, pardon - nem hagyja magát a rendszer.)

Tér-Kép: az előadáshoz kapcsolódó riportfim:

Either scripts and active content are not permitted to run or Adobe Flash Player version 10.0.0 or greater is not installed.

Get Adobe Flash Player

Magától értetődően használjuk TÉR szavunkat pedig rengeteg mindent takar. Térkép, térlátás, térfogat, téralkotás – csupa összetett szó, ahol a tér előtag mindig mást jelent. Mégis, a magyar nyelvben egy szavunk van ennek a rendkívül összetett fogalomnak a jelölésére. A Moravánszky Ákos előadásához kapcsolodó dokumentumfilm megmutatja, hogy mikor működnek jól köztereink és mitől kaotikusak, miért érezzük jól magunkat az egyiken és miért sietünk át a másikon. Láthatnak tereket, ahogy korábban még nem, és játszunk is tereinkkel, tereinken.

Forrás: Mindentudás 2.0;

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://tarsas2010.blog.hu/api/trackback/id/tr712989732

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mB · http://frankzappa.blog.hu/ 2011.06.18. 23:36:59

azon a primér örömön túl is, hogy "építészet van a tévében", valóban érdemes megnézni a fentieket, ha hosszúak is (pláne együtt).

Moravánszky Ákos 4 Budapesti teret vizsgál meg, nekem nagyon tetszik hogy a hivatkozásai, utalásai mennyire műfajfüggetlenek és vegyesen hol teljesen hétköznapiak (Zámbó Jimmy klub), hol egy izgalmas gondolati körbe emelik a vizsgált helyet. Hiányérzetem, hogy egy alapos, építészeti és történeti vizsgálatnál nem feltétlenül ad többet.

Azt megteszi viszont a kerekasztal-beszélgetés: sok résztvevő, sok szempont, és itt már valóban a terek ÉLHETŐSÉGE, dinamikája, közösségi vonzatai.

A harmadik pedig egy jóízű ismeretterjesztő film, ami alatt Révay Balázs egy flash-mobot is megszervez.

Tessenek nézni - az előadás nézőközönségében sok ismerős arc!

tiimii 2011.06.23. 13:36:43

@mB: bé! nem lehet neked e-mailt küldeni:( pedig vmi fontosat írtam, de mindkét címről visszadobta.
süti beállítások módosítása