Duo2: A legbarátságosabb adóhivatal (Groningen)

2011. május 28. 18:27 - mB

groningon, adóhivatal, diákhitel - kép © Ronald TillemanA boldog adóhivatalnok jobban dolgozik. A magyar adófizetők többsége valószínűleg ingatná a fejét erre a felvetésre, Hollandiában azonban másképp gondolják. Groningenben egy méretes közpark közepén nemrég készült el az a 92 méter magas toronyépület, amely a helyi Diákhitel Központ és a nemzeti adóhivatal új otthona – és amellett, hogy szép, még okos is.
 


DUO² - terv: UNStudio - a hg.hu cikkének átvétele

Azon sem csodálkoznánk, ha Groningen polgárai ezentúl mosolyogva indulnának adóügyeik intézésére, már előre örülve a rájuk váró esztétikai élménynek. Az építészeknek ugyanis bevallottan hasonló volt a céljuk – a szokásosnál lágyabb, humánusabb, hívogatóbb arculatot teremteni. A megkívánt alapterület miatt nem lehetett kikerülni, hogy magasház épüljön – ehhez pedig a köztudatban többnyire a modern irányzatok erőteljes, fém-beton-üveg hasábjai kapcsolódnak; ilyenek állnak a közvetlen környéken is. Épp ennek kontrasztjaként kapott az adóhivatal aerodinamikus, lágyan hullámzó köntöst, amelyben azért rá lehet ismerni az építésziroda korábbi munkáira.

groningon, adóhivatal, diákhitel - kép © DUO&BD

két épületrészben összesen 2500 munkaállomás található, mindehhez 675 férőhelyes parkolóhelyet alakítottak ki gépkocsik számára, további 1500-at (!) pedig kerékpárok számára. Már ez utóbbi aránypár is jól szemlélteti, hogy a tervezők egy zöld irodaházat vázoltak fel anno, sőt, a közlemény szerint a DUO² az egyik legzöldebb irodaház Európában.

Az építészek kerülni próbálták az óriási alapterületen elhelyezett, egységes funkció monoton hatását, ezért a semmibe vezető, sötét középfolyosók helyett minden közösségi és közlekedőteret változatos alaprajzzal és kialakítással láttak el, egyfajta „belső tájat” hozva létre. Ezt a célt, valamint a környező táj látványának feltárását szolgálja a sok üvegfelület az épület belsejében és a homlokzaton.

Project Image

A tervezők szerint Groningenben Európa egyik leginkább környezetbarát és fenntartható irodaépülete született meg. Ez már az alapprogramban is elvárás volt, amire a tervezés során energia- és építőanyagtakarékossággal próbáltak válaszolni. Ilyen például az előírásos 3,60 méteres belmagasság 3,30-ra csökkentése, amely nemcsak olcsóbb megvalósíthatóságot eredményezett, de az épület teljes magasságát is redukálta 7,5 méterrel.

groningon, adóhivatal, diákhitel - kép © DUO&BD

Az épülettesten körbefutó ablaksávok között, a mellvédeken osztópárkányokat alakítottak ki, amelyek kiugrását két tényező határozta meg: az egyik a benapozás, azaz a belső terek árnyékolása, a másik pedig a légmozgás – az osztópárkányok rendszere lényegében szélcsatornaként működik a nagyméretű épülettesten. Nem számít újdonságnak, de a dolgozók közérzetét jelentős mértékben javítja az épületbe jutó természetes napfény és az irodák személyre szabottan kezelhető fűtése, hűtése, valamint a nyitható ablakok.

A terv a 2009-es Holland Építészeti Díj nyertese.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tarsas2010.blog.hu/api/trackback/id/tr562939326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása