Lépcsők, udvarok, terek... - Christopher Alexander

2011. március 14. 19:58 - mB

Az alábbi szöveg részlet Christopher Alexander Pattern Language című könyvéből (a linket követve online olvasható); minden közös használatú tér, vonzó hely, közösségi tér tervezésénél megfontolandóak a szempontjai.

A fordítást Kövér Zoltán készítette Kerékgyártó Béla egy kurzusára 2000-ben.


A lépcső, mint ülőhely (Stair Seats)

Mindig az a legvonzóbb hely, ahol valami történik, elég magas ahhoz, hogy kilátási pontot biztosítson, de nem túl magas, hogy onnan még részt vehessünk a tevékenységben.

Egyrészről az emberek mindig olyan helyet keresnek, ahonnan ráláthatnak az éppen aktuális történés egészére. Másrészről, az ember mindig részese akar maradni annak a történésnek; nem akarunk csupán nézők lenni. Ha egy köztér nem felel meg ennek a két követelménynek, az emberek nem fogják használni.

Ha a horizontra tekintünk, a belátható terület alatta lényegesen nagyobb, mint felette. Ezért egyértelmű, hogy az emberek természetes módon kb. egyméteres magasságban helyezkednek el, miközben embertársaikat figyelik, szemlélődnek.

Azonban, ez a pozíció kivonja a személyt a cselekvésből. Az emberek nagy többsége szeretné befogadni, átlátni a körülötte történő eseményeket, történéseket, és ugyanakkor részese is lenni. Ezért, a kiemelt helyeket nagyon fontos, hogy elérhető közelségbe rakjuk az arra járókhoz, az utak csomópontjaihoz, és, hogy alulról könnyen megközelíthetőek legyenek.

A lépcsősorok alsó lépcsőfokai, és az azokat övező korlátok, tartóoszlopok kitűnő megoldást nyújtanak. Az emberek szívesen helyezkednek el az alsó lépcsőfokokon (amennyiben elég szélesek) illetve támaszkodnak a korlátnak.

Egyszerű bizonyítéka ennek a tendenciának illetve a minta létjogosultságának, hogy olyan köztereken, ahol kissé kiemelt és könnyen megközelíthető részek vannak, az emberek minden esetben ezek köré csoportosulnak (pl. lépcsős kávéházi terasz, nyilvános lépcsős verandák, lépcsős szobrok, ülések).

Ezért:
Olyan nyilvános tereken, ahol az emberek elidőznek, létesítsünk néhány lépcsőfokot a többi mellé, illetve ahol szinteltolás van, alulról megközelíthető módon, hogy ezzel lehetővé tegyük, hogy az emberek eköré gyűljenek, és innen figyelhessék a körülöttük folyó eseményeket.

* * *


Az élő udvar (Courtyards Which Live)

A modern épületek részét képező udvarok gyakran kihaltak, élettelenek. Az udvar funkciója szerint barátságos légkörű, nyílt köztér, célja, hogy azt az emberek használják, ott elidőzzenek – azonban gyakran végül mégsem használja senki, csak kaviccsal és absztrakt szobrokkal teli üres tér marad.

A halott udvar

Három, jól elkülöníthető okot fedezhetünk fel, amik miatt használhatatlanná válnak ezek az udvarok:

  1. Nem eléggé elkülöníthető a belső és külső tér. Ha a falak, tolóajtók, ajtók túl hirtelen kötik össze a benti és kinti teret, nincs lehetőségünk arra, hogy érzékeljük az átmenetet a kettő között, illetve, azt az egy-két pillanatot, amíg az egyikből eljutunk a másikba. Az embereknek szükségük van a köztes-lét érzékelésére, arra, hogy mindennapos életük részeként a házban természetes módon egy teraszt vagy verandát keresztezve jussanak egyik helyről a másikra.
  2. Nincs elég udvarra nyíló ajtó. Ha csak egy ajtó nyílik az udvarra, nem teszi lehetővé, hogy az a házban két tevékenység között foglaljon helyet, így az emberek nem járnak át rajta napi tennivalóik során és így soha nem is telik meg élettel. Hogy ez ne jelentsen problémát, rakjunk ajtót az udvar legalább két ellentétes oldalára, és így egy csomópont alakul ki a különböző tevékenységek között, bejárást, átjárást vagy „menekülési” útvonalat biztosít.
  3. Túl zárt. A kellemes légkörű, barátságos udvarokban mindig van valami kis barátságos zug, ahonnan rálátásunk nyílik valamely nagyobb térre. Nem szabad az udvart teljesen körbezárni, legalább egy ponton lehetővé kell tenni, hogy ráláthassunk valami nagyobb térre.

Az alábbi néhány példa kisebb-nagyobb élő udvart mutat be, a világ különböző részeiből.


 Néhány élő udvar

Mindegyik udvar részben nyitott az azt körülvevő épületben folyó tevékenységre, de mégis mindegyikben vannak barátságos kis zugok. Szinte látjuk magunk előtt az udvart tennivalóik során keresztező embereket, az ott játszó gyerekeket, de mindez nem válik zavaróvá.

Észrevehető mindhárom esetben az udvar kapcsolata valamely másik térrel. Bár a képek csak részleteket mutatnak, mégis egyértelművé válik a rálátás az udvarról valami nagyobb térre egy ösvény mentén, vagy egy épületen keresztül. És ami még legalább ilyen fontos, sok kis fedett, nyitott, napos, félárnyékos zug fedezhető fel az udvarokon, ahol az ember hangulatától, kedvétől függően helyezkedhet el (ledőlhet aludni, vagy leülhet olvasni). A sarkok és élek nem hangsúlyosak, gazdagon díszítettek. Néhol nyitott falak övezik és kapcsolják össze az udvart az épület belsejével.

Úgy helyezzük el az udvarokat, hogy valami nagyobb térre legyen belőlük rálátás; legalább két-három ajtóval kapcsolódjanak az épülethez, és hogy az ajtókat összekötő útvonal az udvaron vezessen át. Nem utolsó sorban, valamelyik végében, egy ajtó mellett létesítsünk egy fedett verandát, ami közvetlen kapcsolatban áll a ház belsejével és az udvarral egyaránt.

* * *


Marasztaló öblök (Activity Pockets)

A köztereken magától az élet körben, a széleken indul meg. Ha a széle erre nem alkalmas, a tér soha nem telik meg élettel.

Részletesen: Az emberek maguktól a közterek széle felé húzódnak. Nyílt területeken nem maradnak meg. Ha a peremen nincsenek alkalmas helyek, ahol elidőzhetnek, akkor a tér átjáróvá, nem pedig megállásra késztető hellyé válik. Világos tehát, hogy a köztereket különböző „marasztaló öblökkel” kell körülvenni, mint: boltokkal, standokkal, padokkal, kirakatokkal, korlátokkal, udvarokkal, kertekkel, újságos állványokkal. Hatásában a tér szélének csipkézettnek kell lenni.

Az elidőzés folyamata fokozatos, az emberek nem készülnek arra, hogy maradnak, illetve attól függően maradnak, milyen szintjére jutottak az elidőzés folyamatának. Ez azt jelenti, hogy körben, a széleknél a különböző marasztaló öblöket mind út, vagy bejárat mellett kell elhelyezni, úgy, hogy az emberek elmenjenek mellettük, miközben keresztülvágnak a téren. A célorientált jövés és menés tevékenysége közben lehetőséget kapnak, hogy fokozatosan valami nyugodtabb dologra figyelhessenek. Ha pedig sok kis csoport alakul ki a széleken, akkor valószínű, hogy torlódni kezdenek, és a tér közepe felé mozdulnak. A marasztaló öblöket úgy határozzuk meg, hogy azok a megérkezési pontok alternatívái legyenek.


Elvi elrendezés

A tér szélének csipkézettnek kell lennie. Ezt könnyen megérthetjük a következőkből: húzzunk egy kört, mely a teret jelképezi, és sötétítsük be egy szakaszát, mely a csipkézett szélet jelképezi. Most húzzunk a besötétített körív különböző pontjai között húrokat. Ha a sötétített ív hosszát csökkentjük, a húrok által határolt tér drasztikusan fogy. Láthatjuk, hogy milyen gyorsan csökken az élet, ha a csipkézett szélet rövidebbre vesszük. Ahhoz, hogy életet vigyünk a térbe, a csipkézett szélet teljesen körbe kell vinni.


A tevékenységek minél inkább betöltik a teret, az annál inkább életre kel

Amikor azt mondjuk, hogy, körben tevékenységeknek kell lenni, nem szó szerint, hanem koncepcionálisan értjük. Valójában, ahhoz, hogy létrehozzuk ezt a mintát, előre kell beépíteni a marasztaló öblöket a térbe: először a fő utakat, amelyek keresztezik a teret, és az ezek között megmaradt tereket jelöljük ki, majd helyezzük ezekbe a köztes terekbe a marasztaló öblöket.


Marasztaló öböl a téren

Ezért:
Vegyük körül a gyülekező köztereket marasztaló öblökkel, kis, részben elkülönített területekkel a széleken, melyek az utak közötti nyílt területekbe is belenyúlnak. A tevékenységek pedig arra késztetik az embereket, hogy megálljanak, és részt vegyenek bennük.

* * *


Nyílt terek hierarchiája (Hierarchy Of Open Space)

Kint, a szabadban, az emberek mindig olyan helyet keresnek, ahol hátulról védve vannak, és a közvetlenül előttük levő téren túl egy nagyobb térre is rálátnak.

Tehát, az emberek nem ülnek le szemben egy téglafallal, hanem a kilátás irányába helyezkednek el, vagy legalábbis abba az irányba, amit leginkább kilátásnak lehet nevezni.
Bármily egyszerűnek tűnik is ez a megfigyelés, alapvetően ez a két dolog határozza meg, hogy az emberek mily módon pozícionálják magukat a külső terekben. Ez a megfigyelés nagyon komolyan befolyásolja, hogy a nyílt területeken hol is érezik magukat kényelmesen az emberek.

Alapvetően ez azt jelenti, hogy bármely hely, ahol az emberek kényelmesen érezhetik magukat:

  1. mintegy „hátvédként” védettséget nyújt hátulról,
  2. ki-, rálátást biztosít valami nagyobb térre.

Ahhoz, hogy megértsük e minta jelentőségét, először vizsgáljuk meg a három legjellemzőbb külső teret.

A legkisebb külső tér, a magánkert. Itt a minta alapján egy székkel, ülőalkalmatossággal ellátott sarkot kell kialakítani „hátvédként”, ahonnan rálátunk a kertre. Ha megfelelően alakítottuk ki, ez egy barátságos kis zug lesz, ami semmi esetre sem kelti a bezártság érzését.


Ülőhely és a kert

A következő, kicsit nagyobb egység, a terasz vagy valamilyenfajta külső szoba és egy nagyobb külső tér, az utca vagy tér, kapcsolata. A minta legáltalánosabban elterjedt formája a bejárati veranda, ami egy zárt területet képez egy „hátvéddel” és rányílik az utcára.


Terasz és az utca vagy tér

A legnagyobb egységek esetében a minta arra ösztönöz, hogy nyilvános tereket, zöldterületeket egyik oldalon megnyissuk nagyobb terek irányába. Ezen a szinten, maga a tér tölti be a „hátvéd” szerepet, ahol az ember elidőzhet és ahonnan még nagyobb területre lát rá.


Tér és a kilátás


Ezért:
Bármilyen tér kialakításával foglalkozunk – legyen az kert, terasz, utca, park, valamifajta nyilvános külső helység, vagy udvar – két dolgot kell figyelembe venni. Egyrészről, alakítsunk ki legalább egy kisebb zugot, vagy területet, amely természetes „hátvédként„ szolgálhat és ahonnan „rányithatunk” magára a nyílt térre. Másrészről, úgy helyezzük el, és nyissuk meg, hogy legalább egy nagyobb térre legyen onnan rálátásunk.

Ha így teszünk, minden szabad területnek lesz egy természetes „hátvéde”, és bárki aki ebben a természetes menedékben helyezkedik el, háttal a hátvédnek, onnan egy nagyobb, távolabbi térre fog rálátni.

* * *


fordította: Kövér Zoltán
DLA I. évfolyam
2000. Június

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://tarsas2010.blog.hu/api/trackback/id/tr702739475

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.